Most, hogy Orbán Viktor mondott valamit a „tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező kisebbség”-ről, olyasvalamit, ami nem illeszkedik be hézag nélkül a vérliberális világszellem idétlen krédójának rigmusába, fellángolt a vita arról, hogy miféle válasz adható a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadásra.
A sajtóban szokás szerint félreszaladó polémia állításaival szemben azonban: semmit nem kell tudnunk az iszlámról, a Charlie Hebdoról, a terrorizmus lélektanáról, de még az európai szabadságeszméről sem ahhoz, hogy felettébb karakteres véleményünk legyen a tennivalókról. Hogy a Hegelnek tulajdonított mondást idézzem: nem kell ahhoz suszternek lenni, hogy tudjuk, hol szorít a cipő.
Elég, ha van valamiféle képünk arról, milyen cipőt szeretnénk, azaz magyarán, elég azon elmélkednünk, miféle Európában kívánunk élni. S, ahogy én látom, nagyjából négy, igen-igen egyszerű sarokpont köré szerveződik a disputa.
Íme:
Multikultúra
A Magyarországon is divatos, erős vélemény-nyomással bíró szélsőségesen liberális álláspont szerint egyfelől mindenki azt mond, ír és rajzol, amit akar, a bevándorlókat pedig szívesen látjuk. Most, hogy egyre világosabban látszik, valami baj van ebben a nagy multikultúrában, hát mindenféle programokkal, támogatásokkal segítünk nekik a beilleszkedésben.
A bűnözőket, terroristákat, és egyéb törvényszegőket természetesen üldözzük, bebörtönözzük, ahol esetleg mindenféle programokkal, támogatásokkal segítünk nekik a szabadulásukat követő beilleszkedésben.
Annyit azért hajlandóak vagyunk engedni a liberális elvekből, hogy alkalmasint akadályozzuk a gazemberek beszivárgását Európába. Ha nagyon muszáj, hát hozzájárulunk, hogy szigorúbb legyen a schengeni határellenőrzés, szélesebb jogokat kapjanak a titkosszolgálatok, növekedjen a rendőrség létszáma, és így tovább.
Hogy mindez a szabadságjogok rejtett csökkentését jelenti, nem olyan nagy baj. A lényeg az, hogy a liberális ideológia, és a deklarált szabadságjogok ne csorbuljanak, illetve ne legyen észrevehető a csorbulásuk. Tulajdonképpen ez történt a Word Trade Center elleni támadást követően az Egyesült Államokban.
Húzzatok a picsába!
A klasszikus szabadelvű álláspont úgy véli, az európai szabadság, a mi szabadságunk. A szólás és véleménynyilvánítás és általában az Európában érvényesülő emberi jogok, európai értékek. Örülnénk, ha megoszthatnánk másokkal, de nem ragaszkodunk mindenáron ahhoz, hogy az arabok, perzsák, oroszok, kínaiak is olyan szabadságban éljenek, mint mi. Ha amazok teokratikus rendszerekben akarnak létezni, ám tegyék, de tegyék otthon. Aki idejön, aki velünk akar élni, az akarjon európai is lenni, az akarja, szeresse és tisztelje az európai szabadságot. Aki erre nem képes, az menjen haza, illetve, azt nem fogjuk beengedni.
Nagyjából ezt mondta Orbán a minap, ezt mondta Milos Zeman cseh államfő a hét végén, de a legpontosabban Rotterdam muszlim polgármestere Ahmed Aboutaleb fogalmazott a múlt héten: „Felfoghatatlan, hogy a szabadság ellen tudtok fordulni... De ha nem tetszik a szabadság, akkor, az isten szerelmére, pakoljatok és menjetek innét. Ha nem érzitek itt jól magatokat, mert általatok nem szeretett humoristák újságot csinálhatnak, húzzatok a picsába! Tűnjetek el Hollandiából, ha nem találjátok itt a helyeteket!”
A keményebb önvédelem azt diktálná, hogy küldjük haza azokat, akik őrizni akarják vallási-kulturális hagyományaikat, burkában, kendőben járatják lányaikat, asszonyaikat, illetve tiltsuk meg az efféle viselkedést, mint ahogyan Franciaországban néhány esztendeje megtették, vagy ahogyan Svájcban népszavazás tiltotta meg újabb mecsetek építését. A megengedőbb álláspont az, hogy, aki itt van, az majd lassan asszimilálódik – ezt egyébként szelíd kényszerrel, tiltással, és komoly támogatással, integrációs programokkal segíthetjük is –, de utánpótlást ne kapjon az idegen kultúrájú közösség.
Túl sok szabadság!
A klasszikus konzervatív álláspont hívei úgy tartják, Európa túllőtt a célon, szabadsága több mint elég. A magyar sajtóban is megjelentek azok a vélemények, amelyek szerint a Charlie Hedbo kihívta maga ellen a sorsot: nem kellett volna mások érzékenységével játszania. A válság megoldása ebben az összefüggésben az, hogy – tekintettel mások érzékenységére – elsősorban a szabadságot kell korlátozni, másodsorban esetleg a fundamentalistákat is lehet fékezni. De azért a konzervatív vélekedés szerint egy hithű muzulmán majdnem olyan jó fazon, mint egy hithű keresztény, vagy vallásos zsidó, de mindenképpen sokkal jobb arc, mint egy nihilista, ateista, liberális köcsög.
A minap éppen Márfi Gyula veszprémi érsek fogalmazta meg, hogy terrortámadásért felelősnek tartja a Charlie Hebdo alkalmazottait és „azt az ultraliberális törvényhozást” is, mely a „vallásukhoz ragaszkodó európai polgárokat nem védi meg az olyan durva, ízléstelen és – egy normális jog szerint – törvénytelen támadásoktól, mint amilyeneket az említett újság rendszeresen elkövetett”. „Miért kellett neki Mohamed prófétát meztelenül ábrázolnia, miért kellett neki a keresztények Szentháromság hitét a lehető legalpáribb módon kigúnyolnia? Mi kényszerítette arra a lapot, hogy izraelita hívő testvéreink hitéből is gúnyt űzzön?” – fogalmaz az érsek.
És, hogy kerek legyen a kép, szögezzük le, hogy Európa számos országa helyt ad az efféle elképzeléseknek. A konzervatív álláspont érvényesülésének legdöbbenetesebb sikere a holokauszttagadás kriminalizálása.
Kettőt egy csapásra
Végül a szélsőjobb álláspontja szerint sok a szólásszabadság és természetesen sok a bevándorló. Az elkötelezett jobboldali szerint nem pusztán az itt élő, veszélyes idegeneket kellene sürgősen hazaküldeni, nem pusztán a további bevándorlást kellene megakadályozni, de egyúttal az érték- és tekintélyromboló véleményeket is sürgősen be kellene tiltani. Öntudatos jobboldali egy percig sem kételkedik abban, hogy a Charlie Hebdo, nálunk meg, mondjuk a Magyar Narancs egy igazi szennylap. Olyan orgánumok ezek, amelyek a tagadás kultúráját közvetítik, így rombolva a családot, a munka becsületét, a vezetők tekintélyét, a vallás és az egyház erejét, egyszóval a hagyományos értékvilágot. Legfőképpen ez a kétszáz esztendeje tartó rombolás juttatta el Európát oda, hogy rákényszerülünk a bevándorlók befogadására. Ha a Charlie Hebdo és a vele egy húron pendülő, értéktagadó liberalizmus nem pusztítaná világunkat, akkor természetesen bevándorlókra sem lenne szüksége Európának, az anyák szülnének, a dolgozók szorgoskodnának, isten kegyelmében élve világunk napfényes és derűs hely lehetne. A szélsőséges liberalizmustól és a bevándorló kisebbségektől lehetőleg egyszerre kell megszabadulnunk.
Persze a keményebb és őszintébb szélsőjobboldali pártok nézőpontja a közelmúltban, Európában nemigen tudott érvényre jutni. Az efféle elvek leginkább az arab világban, a muzulmán teokráciákban – ahol például a házasságtörő asszonyt megkövezik, a valláshagyót pedig, biztos, ami biztos, lefejezik – virágoznak. De ott aztán nagyon.
Na, ezek közül tessék választani!
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket.
