A liberálisok persze mindjárt nekiugrottak Schiffer Andrásnak, amikor azt találta mondani, a Pázmányon tervezett holokauszt-stúdiumról, hogy „az eszköz, amit az egyetem választott káros, kontraproduktív.” Béndek Péter, a mostanában igen-igen felkapott, önjelölt miniszterelnök 1000 a mi hazánk című blogjában például ezt írta: „Mezei Balázs, a Pázmány tanszékvezető professzora világossá tette a Bölcsészkar álláspontját a Holokauszt-oktatás bevezetésével kapcsolatban, miszerint azt ezért kell tanítani az általánosan kötelező (kvázi közművelődési) tárgyak sorában, mert az az emberiség ügye és a magyar történelem része.”
Béndek Péter nyilván ismét azt hiszi, mondott valami érvszerűséget. (Láthatólag nem tudja, mi az…) A proffesszor „világossá tette,” „kell tanítani” „mert az az emberiség ügye és a magyar történelem része.”

Az emberiség ügye
Mintha a magyar történelemnek nem volna cirka egymilliárd olyan eseménye, amit nem tanítanak, nem is beszélve az emberiség ügyéről, amiről még azt is nehéz meghatározni, hogy micsoda. Hogy mást ne mondjak, Nietzsche azon kesereg csaknem minden kötetében, hogy az emberiségnek nincs célja. Ő a maga részéről az emberfeletti ember létrehozását, zsenik nevelését, esetleg a hatalom akarását javasolja. Szerinte effélék lehetnek az emberiség ügyei. A Béndek-Mezei páros javaslata ezzel szemben a holokausztra való emlékezés.
Na, ennyit az emberiségről!
A magyar történelemről és annak tanításáról azonban volna pár megjegyzésem. Nem, nem gondolom, hogy a trianoni országvesztésről kellene közművelődési stúdiumot indítani, ahogyan azt a Jobbik – az általa láthatólag hatékonynak gondolt, arányos ellencsapás, szemet szemért, trianont holokausztért vagy miféle elv alapján, lelkesen javasolja. Azt sem gondolom, hogy általában a népirtásokkal kellene foglalkozniuk a diákoknak, ahogy ők maguk felvetik nyílt levelükben. Miért éppen a népirtásokkal? Miért nem a gasztronómia kultúrtörténetével, a szexualitás normáinak változásával, divattörténettel, zenetörténettel, vagy, mit tudom én, a munkásmozgalom történetével? Bármelyik témakör alapos feldolgozása – kellő ideológiai megokolás mellett – lehet olyan fontos érdeke Magyarországnak, mint a holokauszt emlékezete.

Kalandos gazdaságtörténet
De, ha az egyébként erősen kétséges feltevést, amely szerint van szabad kapacitása diáknak, tanárnak, intézménynek, elfogadjuk valóságnak, akkor komolyabb témákat is megemlíthetünk. Bekerülhetne a tanmenetbe például a gazdaságtörténet. Pillanatnyilag ugyanis úgy néz ki a történelemoktatás, hogy abban valami rejtélyes okok következtében, nagy emberek szándékainak megfelelően, esetleg a szellem géniuszának megnyilvánulása miatt történnek a dolgok, s véletlenül sincs mögöttük gazdasági tény, hatás, vagy érdek. Pedig sok esetben tudjuk, milyen gazdasági előzménye volt egy-egy eseménynek. Tudjuk, miért tört ki a Dózsa-féle parasztháború, tudjuk, miért omlott össze a magyar állam 1526-ban, tudjuk, miért bírt kitartani a Rákóczi-szabadságharc olyan sokáig, sőt azt is tudjuk, mi indította el a reform-kort, miképpen omlottak össze 1849-ben a magyar szabadságharc pénzügyi alapjai. Ja, s, hogy el ne felejtsem, még azt is tudjuk, milyen gazdasági tényezők vezettek a németek által elkövetett népirtáshoz. Tudjuk, de nem mondjuk el a fiataloknak. Pedig a gazdasági és társadalmi események közötti összefüggések felismerése sokkal inkább érdeke Magyarországnak, mint a holokauszt emlékezete.

Klíma és kamat
De éppen taníthatnák azt is, milyen hatással volt, illetve lehet az éghajlatváltozás a társadalmi folyamatokra. Hogy a történelemnél maradjunk, azt azért izgalmas volna tudni, hogy a kora újkori „kis jégkorszak” amely időben éppen egybe esik Magyarország romlásának évszázadaival, vajon mennyiben volt oka ennek a romlásnak. De feltehetnénk azt a kérdést is, hogy a „kis jégkorszakot” megelőző, úgynevezett „középkori éghajlati optimum” mennyiben járult hozzá a középkori Magyarország virágzásához? De akár így, akár úgy kérdezünk, globális felmelegedéssel, éghajlatváltozással és mindenféle egyéb kellemetlen klíma-macerával küszködő korunkban, ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata sokkal inkább érdeke Magyarországnak, mint a holokauszt emlékezete.
Vagy elindulhatnánk a gazdasági környezet felől egy részletkérdés irányába is. Mondjuk, tanulhatnának egyetemistáink valami épkézláb dolgot a pénzgazdálkodás mibenlétéről, a pénzügyi rendszerről, a bankok működéséről. Megtanulhatnák esetleg, hogy mit jelent a részleges fedezet, hová vezet néhány év alatt a kamatos kamat, miért nő gyorsabban a töke-jövedelem, mint a munkajövedelem. A pénz története – kár hogy kevesen tudnak róla részleteket – tele van rendkívül vicces sztorikkal, kimondottan jól tanítható, matematikai képletekbe burkolható, hogy úgy mondjam, felhasználóbarát tananyag. És ebben a végtelenül eladósodott, hitelből hitelbe tántorgó, pénzügyi műveltséggel alig-alig rendelkező hazai vallóságban a pénzügyek megértetése sokkal inkább érdeke Magyarországnak, mint a holokauszt emlékezete.

Felelősség
Persze nem kell mindenáron a történelemnél maradni. Tanulhatnának a fiatalok mást is, ha már mindenképpen be akarunk venni az oktatásba valami újdonságot. Elmondhatná például valaki, hogy miképpen kell célokat kitűzni és megvalósítani, érdekeket, sőt önérdeket felismerni, és annak megfelelően cselekedni, hogyan lehet értékvilágot, főleg persze a saját érték-elkötelezettséget azonosítani, s, hogyan függ össze az értékorientáció a személyes identitással. Elmondhatná valaki, miképpen lehet, és miért érdemes felelősséget vállalnia önmagáért minden embernek, hogyan lehet kiterjeszteni a felelősségtudatot, s mely személyekért, csoportért érdemes vagy szükséges tennünk valamit. Mi több, még azt is elmondhatná valaki ezeknek a fiataloknak, hogy miképpen függ össze a felelősség a pénzügyi műveltséggel, a kultúra a környezettudatos viselkedéssel, a történelmi tudás az identitással…
De pillanatnyilag úgy tűnik, mindezeknek a megértetése sokkal kevésbé érdeke Magyarországnak, mint a holokauszt emlékezete.