A történelem levette zakóját, felgyűrte inge ujját, nyújtózott egyet és munkához látott. Nem mondom, hogy ritkán teszi, hogy lustálkodna, hogy lelkiismeretlenül dolgozna, de azért tény, hogy munkája többnyire hétköznapi szorgoskodás, jellegtelen, unalmas rutin. Ritkán adódik, hogy olyan látványos – és tulajdonképpen jól megjósolható, egyértelmű kimenetelű – projektbe fogna, mint amilyenbe most kezdett görög barátaink unszolására.
Sokan írnak marhaságokat a hellén népszavazás eredményének láttán. Kollektív öngyilkosságról, halálugrásról, várható káoszról, sőt elképzelt éhséglázadásokról cikkeznek a lapok, miközben nyilvánvaló, hogy a bátor, és minden bizonnyal nehéz utat választó görögök most munkára kényszerítik a történelmet. Biztosak lehetünk benne, hogy a kezdeti szörnyülködés után egyre több megértés és egyre szélesebb támogatás fogja övezni a görög küzdelmet, s a megoldás egyúttal az Európai Unió számos hibájának kijavításához is elvezet majd. Olyan újításokhoz, amelyek nem valósulnának meg a görög „oxi” nélkül.

Taktikák és csomagok
Minden ellenkező híresztelés dacára az „intézmények” – így nevezik a görögök EU-IMF tárgyalópartnereiket – kénytelenek lesznek meghátrálni. Keménykedésük tárgyalási taktika, szándékuk azonban bizonyosan a görög helyzet rendezése.  Ahogyan annak idején politikai döntés volt Görögország csatlakozása az európai integrációhoz, ugyanúgy politikai döntés lesz a mostani helyzet kezelése. Politikai és nem gazdaságpolitikai.
A másik forgatókönyv ugyanis nyílegyenesen vezetne az EU széthullásához.
Azaz Görögországot nem zárják ki sehonnan, mi több, még az euro-övezetben is bent fogják tartani.
Az „intézmények” egyetlen dolgot szeretnének majd elérni, azt, hogy a görög példa lehetőleg ne legyen ragályos, a görögöknek adott engedmények nyomán ne kelljen másoknak is hasonló engedményeket biztosítani. Persze annak kimondása, hogy egyszeri és megismételhetetlen mentőcsomagot kapnak pár napon belül a görögök, csak addig lesz igaz, amíg a nagyon hasonló csomagokat meg nem kapják a spanyolok, a portugálok, a szlovének, vagy éppen a magyarok.
Persze ennél sokkal konkrétabban is összefoglalható, hogy milyen következményei lesznek a görög döntésnek. Nagyjából mindazzal szembe kell nézni, ami a jelenlegi válságos helyzethez elvezetett.

A valóság mosolya
Egészen hamis nézőpont az, amely a görög válságot görög problémának tartja, s arra a következtetésre jut, hogy elsősorban Athénnek kell szembenéznie a maga kudarcával. A valóság az, hogy a görög válság az Európai Unió illetve az IMF kudarca, s legfőbb ideje, hogy a világ vezető politikusai is belássák: a befektetői érdek lelkiismeretlen kiszolgálása elérte a társadalom tűréshatárát.  
E megállapítással szorosan összefügg a restriktív politika feladásának kényszerével. Az elmúlt héten közre adott IMF-jelentés egyértelművé tette, s most, a görögökkel folytatandó további tárgyalások során Európa vezető politikusainak is szembe kell nézniük azzal, hogy a megszorításokra épülő gazdaságpolitika nem működik. A megszorítás ugyanis kizárólag a hitelezők rövidtávú érdekeit tartja szem előtt, s hosszabb távon, a bukott gazdaságok sokasodása miatt előbb-utóbb olyan helyzetet teremt, amelyben végül elfogynak a lehetséges hitelfelvevők. Nyilvánvalóvá kell lennie, hogy az adós érdekének figyelembe vétele nélkül a hitelező sem boldogulhat. Megint Keynesnek volt igaza.
Ebből viszont az következik, hogy Görögország hitelezőinek végül is el kell fogadniuk a Szirizia programját, amely hosszú távú megoldásokat  keres, nyer-nyer játszmát kínál, igaz, a nyereség nem holnapra várható. Olyan új irány bontakozhat ki a nehéz helyzetbe kerülő gazdaságok támogatására, amely – eltérően az eddigi szűkítő, korlátozó, elvonó, azaz a hitelező érdekeit mindenáron képviselő megoldásoktól – az oktatásra, az infrastruktúra fejlesztésére, a beruházások élénkítésére, a belső piacok feltámasztására, azaz például a hatékony szociálpolitikára helyezi a hangsúlyt.
Jó, ha észrevesszük: ez száznyolcvan fokos fordulat lenne a nagy hitelezők, így például az IMF jelenlegi elvárásaihoz képest.
Természetesen a görög „oxi” az euro-zóna újragondolását is magával hozhatja. A válság ugyanis egyértelműen megmutatta: az euro túl erős a perifériának, túl gyenge a centrumnak. A németek számára versenyelőnyt, a görögök számára versenyhátrányt jelent. És ma – a centrum országok érdekeinek megfelelően – nincsenek kiegyenlítő mechanizmusok. Nos, biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben lesznek. Köszönjük meg görög barátainknak!
Mindezek együtt az Európai Unió demokratikusabb működése felé mutat, olyan működés felé, amelyben a bürokratikus központi döntésekkel szemben, illetve azok mellett a perifériák lehetőséget kapnak arra, hogy a maguk alternatív elképzeléseit, az érdekeiknek megfelelő, de a közös európai érdekekkel nem szemben álló programjaikat megvalósítsák. És, ha minden jól megy, az Európai közös haza sokszínűbb, gazdagabb, érdekesebb világgá válik. A centrum és a perifériák között igen nagy különbségek alakulhatnak ki, úgy, hogy a közös érdekek is érvényre juthatnak.

Variáló perifériák
És akkor hadd kanyarodjak vissza egy bekezdés erejéig a történelem munkájához! A történelem ugyanis sok egyéb munkamódszer mellett úgy is dolgozik, hogy a perifériákon a centrumhoz képest mindenféle izgalmas variációkat hoz létre.  Nagyon egyszerű ok vezet e kreatív sokszínűséghez: a periféria nem rendelkezik ugyanazokkal az erőforrásokkal, viszont ugyanazt az életszínvonalat kívánja, mint a centrum. Ha tehát teheti, kitalálja, hogyan tehetne szert rá. Az újkor hajnala ebből a szempontból a legizgalmasabb. A virágzó európai centrumokhoz képest a kelet második jobbágysággal, Latin-Amerika rabszolga-gazdasággal, észak pedig tőkés vállalkozásokkal keresett választ saját elmaradottságára. Az egyik olyan sikeres lett, hogy ma már a centrum működési modellje.
De ne feledjük: a variációk mindig a periférián születnek, igaz, sok kudarc és sok tévedés árán, de mégis ott teremnek az új modellek, a jobb megoldások, a hatékonyabb módszerek.
Nekünk, magyaroknak az EU működésének újragondolása az eddigieken túl azt is jelenti majd, hogy az orbáni politika szintén új megvilágításba kerül. Az egyedi megoldások, amelyeket az Magyarország alkalmaz, nem is lesznek ezentúl olyan érthetetlenek és nem lesznek olyan nagyon egyediek. A görög „oxi” nyomán egyértelművé válik: minden periférikus országnak saját útra van szüksége.
Hiszek abban, hogy a görög népszavazás egy jobb, működőképesebb, demokratikusabb, hosszú távon gondolkodó, s ezért hosszú távon sikeres Európa megteremtésének első lépése.
Köszönjük, görögök!

Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK  facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket.