Ma van a holokauszt áldozatainak emléknapja. Nem szeretem a holokauszt-megemlékezéseket. Több okból sem. Legfőképpen talán azért nem, mert elképesztőnek, döbbenetesnek, emberi mivoltomban mélységesen sértőnek találom, azt a katasztrofális önfeladást, amivel a zsidók felsorakoztak a kivégzőosztagok előtt, vagy bevonultak a gázkamrákba. Hogy tehette meg azt hatmillió ember, hogy szó nélkül, fatalista belenyugvással elfogadta a maga halálos ítéletét? Mielőtt valaki azt találná gondolni, hogy a zsidókat akarom felelőssé tenni a holokausztért, gyorsan ideírom, hogy tisztában vagyok a körülményekkel. Mi több, azt is tudom, hogy a végpusztulás elkerülésének reményében nagyon sok megalkuvásra hajlandó az ember. Még arra is, amire a gettókat irányító zsidó tanácsok és zsidó gettórendőrségek képesek voltak, arra, hogy a nácik követelései alapján összeállítsák a kivégzendők menetoszlopait, és leszállítsák a halálraítélteket a gettó kapujához…
Ám e tudás birtokában is elborzadva tekintek a holokausztra. Hol van az emberi becsület, a büszkeség, az elszántság, aminek birtokában egy-egy nép megvédi hazáját, aminek birtokában a paraszt kiegyenesített kaszával nekiront urainak, hol a reménytelen ügy bátorsága, hol van a ,,hátat a falnak és megdögleni!” végső kitartása?
Hogy ilyesmiről nem szólnak a holokauszt-megemlékezések az nem a vészkorszakban meghalt zsidók hibája. Az a megemlékezők bűne. Az igazság ugyanis az, hogy a legyilkoltak sem voltak híján a becsületnek, bátorságnak, kitartásnak.
És akkor most következzen az én holokauszt-megemlékezésem! Íme, egy kis összeállítás azokról, akik nem adták meg magukat, hanem szembeszálltak a gyilkosokkal.
Varsó
A zsidók hét nagyobb gettóban és több mint húsz megsemmisítő, koncentrációs és munkatáborban lázadtak fel gyilkosaik ellen. A legnagyobb felkelés a varsói gettóban tört ki 1942 április 19-én. A korábbi deportálások után a gettóban kb. hetvenezer, zömmel fiatal maradt, s egy részük bujkált. A rejtőzködő fiatalok számára ekkor vált világossá, hogy mindannyiukra halál vár. Úgy döntöttek, nem nézik tétlenül, ahogy szeretteiket a vagonokba hajtják. Az ellenállók először a zsidó rendőrség kollaboráns tagjaira, majd januártól a razziázó a németekre támadtak. Bár az ellenállóknak csak 2 géppuskájuk, 14 puskájuk és 500 pisztolyuk volt, majdnem egy hónapig tartott mire a veszteségek miatt megerősített SS-egységek a felkelést leverték. A harcok során a gettó romhalmazzá vált, 15-20 ezer zsidó meghalt, további 56 ezret deportáltak.
A lázadó sonderkommando
Treblinkában, Sobiborban és Auschwitzban egyaránt fellázadt a Sonderkommando, a krematóriumok és gázkamrák körüli feladatokat ellátó munkáscsoport. Treblinkában 1943 augusztusában, Sobiborban októberben robbant ki a felkelés. A titkos ellenállási mozgalom által irányított lázadások során a foglyok mindkét helyen őreikre támadtak és tömeges kitörést kíséreltek meg. A felkelés során több tucat fogolynak sikerült elmenekülnie és túlélnie a háborút. A lázadók többségét – mint ahogyan a táborokba hurcolt valamennyi embert – a nácik megölték. 1944. október 7-én a birkenaui Sonderkommando is fellázadt. A nagy létszámú munkacsoport tagjait időről időre kivégezték a nácik. Ezen a napon elszállításra, azaz a halálra főleg magyar és görög újoncok voltak kijelölve. A felsorakoztatott emberek mozgolódni kezdtek, majd néhányan a krematóriumba futottak, hogy elrejtőzzenek. A nyomukba eredő SS-eket a lengyel zsidók először kövekkel dobálták, majd előkerültek a környező gyárakból becsempészett robbanóanyaggal teli üvegek is. A II. krematóriumnál dolgozó foglyok, a harci zajt hallva az égetőteremben megöltek egy kápót, majd az SS-ekre támadtak. A zűrzavart kihasználva elrejtett szerszámaikkal átvágták a szögesdrótot. Nem csak magukra gondoltak: az odaérkező SS golyózáporával dacolva a szomszédos női tábor kerítésén is rést nyitottak. A legtöbben a krematórium udvarán és a kerítésnél estek el, a többiek a közeli Rajsko felé menekültek, ahol este bekerítették őket. A kibontakozó tűzharc során mindenkit megöltek, vagy elfogtak. A visszahozott szökevények Birkenauban puszta kézzel újra őreikre támadtak. Valamennyiüket lelőtték. Ezalatt a IV. krematóriumban az ostromlott foglyok tüzeket gyújtottak. A tűz elérte a bent tárolt robbanóanyagot és benzint, az épület a levegőbe repült. A védőket megölték. Estére a 663 fős alakulatból csak 212 ember volt életben. 451-en elestek, a IV. krematórium megsemmisült. Az SS-nek három halottja és tucatnyi sebesültje volt. Megszökni senkinek sem sikerült.
Kisebb zendülések
Auschwitz-Birkenauban egyébként több kisebb ellenállási akcióra is sor került. Egyszer a büntetőszázad tagjai lázadtak fel, máskor orosz hadifoglyok vagy külső kapcsolatokkal rendelkező lengyelek kíséreltek meg tömeges szökést. 1944 májusában a cigányok álltak ellen, később két magyar transzport próbálkozott kitöréssel illetve több kárpátaljai vagy erdélyi csoport is megpróbálkozott az ellenállással. Május 26-án éjjel több százan kitörést kíséreltek meg az V. krematórium zárt szektorából. A nagy erejű reflektorok fényében az SS-ek valamennyiüket agyonlőtték. Két nappal ezután hasonló, szintén sikertelen lázadásra került sor. Egy alkalommal a magyar nők ragadtak botokat, köveket, s támadtak őreikre. Az eredmény szinte mindig a lázadás azonnali leverése, a résztvevők meggyilkolása volt. Az Auschwitz-komplexumból 1940 és 1945 között összesen majdnem 700-an szöktek meg.
A holokauszt örök érvényű üzenete így hangzik: a gyávák minden nap meghalnak, a bátrak csak egyszer. Tisztelet a hősöknek, tisztelet azoknak, akik emberhez méltóan ellenálltak az embertelenségnek!