A minap egyik állami nagyvállalatunk egyik igazgatójával beszélgettem. Régi barátom. Ő is, mint annyi más tűzközeli ismerősöm – polgármesterek, vállalatvezetők, képviselők – arról mesélt, milyen mélyen és szervesülten szövi át a korrupció a magyar politikai-gazdasági elitet. Mint azt a városi legendákból, de akár a mostanában kibukott BKV-ügyek kapcsán sejthetjük, a hazai korrupció minden képzeletet felülmúló mértékű. Nagyjából úgy néz ki, hogy az állami, önkormányzati, hivatali és állami-vállalati szférában nincs egyetlen olyan kifizetés sem, amihez ne kötődne valamilyen sötét elem. E szabályszerűség alól talán csak az alsóbb szintű alkalmazottak fizetése, vagy a szűken vett működési költségek jelentik a kivételt, minden más kifizetés a visszaosztás, a magángyarapodás eszköze. Egyik szocialista főkorifeusunk szerint a magyar társadalom – mármint az elit társadalom - összetartó kovásza, kohéziós ereje a korrupció. Mármost a kérdés az, hogy miképpen lehet visszaszorítani ezt a hallatlanul virulens és láthatóan jó egészségnek örvendő umbulda-kultúrát. Illetve a kérdés még ennél is izgalmasabb: van-e szándék az új parlamenti többségben arra, hogy visszaszorítsa a korrupciót, és vannak-e eszközei arra, hogy megtegye?
Igény, szükség, lehetőség
Jóhiszemű ember vagyok, s így azt feltételezem, hogy a Fidesz legfőbb vezetése felismerte a korrupció veszélyeit, és nagyon remélem, hogy Orbán és köre keményen fel is lép majd ellene. Három józan érv is szól e feltételezés mellett: Elsősorban az emberi tényező. A Fidesz legfelső vezetését ugyanis olyan emberek alkotják, akik – bár nyilván szeretnek jómódban élni – az anyagi sikert nem tartják az élet mércéjének. Ők többnyire nem lettek milliárdosok, nem lapátoltak össze hatalmas vagyont az elmúlt évtizedekben, nem állnak üzleti kapcsolatban nagyvállalkozói csoportokkal. Ők a hatásban, a társadalomra gyakorolt hatóképességben, azaz a hatalomban hisznek. Erre tették föl az életüket. Mint minden jó politikus. Könnyen elképzelhető tehát, hogy ez a Fideszes élcsapat valóban megvesztegethetetlenül fogja, vagy akarja vezetni az országot. Ráadásul – és ez a második tényező – most olyan helyzetbe került a Fidesz, hogy nincs is szüksége többé a korrupciós pénzekre. Ha ezek az emberek eddig esetleg szemet hunytak a mutyik fölött, azt többnyire pártérdekből tették. A kétharmados többség birtokában azonban képesek lehetnek kialakítani egy olyan pártfinanszírozást, amely fölöslegessé teszi a korrupciót. Erre egyébként Gyurcsány Ferenc is tett kísérletet, de az ő korrupció ellenes csomagja megbukott párttársainak ellenállásán… A harmadik tényező pedig az, hogy Orbán és köre nálamnál nyilván sokkal jobban tudja, hogy a korrupció ma már az állam működőképességét veszélyezteti. Sőt, talán az is igaz, hogy a gazdasági válság éppen a korrupció miatt érintette ilyen hihetetlenül mélyen a magyar társadalmat. Ebből viszont az is következik, hogy gyors és látványos sikert pontosan a feketegazdaság és a korrupció visszaszorításával érhet el a kormány. Biztos vagyok benne, hogy az állami kiadásoknak legalább húsz, de talán harminc-negyven százalékát is a vesztegetési pénzek adják. Ha ebből sikerülne valamit lefaragni, az nagymértékben növelné a kormány mozgásterét. Márpedig a Fidesznek erre a szélesedő mozgástérre égető szüksége van. E nélkül nem tudja megvalósítani céljait, nem tud sikeresen kormányozni.
Morál, erkölcs, jellem
Hát, ez eddig mind szép és jó, csakhogy van itt egy kis bökkenő. Ha igaz a feltevés, hogy a korrupció ennyire nagyléptékű és ennyire általános, akkor ez nem holmi kis eltévelyedett hivatalnokocskák magánbűne, hanem politikai rendszerünk közerkölcse: a magyar politikai és gazdasági elit szubkultúrájának része. Ebben a közegben nem morális bűn a korrupció, hanem normális viselkedési forma. A bennfentesekkel többé-kevésbé nyíltan lehet róla beszélni, s aki kimarad belőle az nem becsületes, hanem idióta. S természetesen ez a szemlélet leszivárog az elitből a közép, és alsóbb rétegek felé is. A hétköznapi beszélgetésekben – olyanokban, mint amivel e bejegyzést kezdtem – őszintén mesélnek az elit tagjai a kisembereknek a korrupcióról, akik maguk is elfogadják az, ,,aki itt becsületes, az idióta” morálját, s ha véletlenül ilyen vagy olyan vezető posztra kerülnek, a felsőbb rétegek mentalitásának megfelelően, többnyire maguk is korrupt módon fognak cselekedni.
Márpedig ebből a szemléletmódból rettenetesen nehéz kitörni. Alapesetben a Savonarolák vezette közösségek tudják gyorsan megváltoztatni az ilyen mélyen berögzült össztársadalmi jellemhibákat. Csakhogy a Savonarolák máglyákat szoktak gyújtani, és nem csupán könyveket égetnek azokon. Ráadásul Orbán, bármennyire is karizmatikus politikus, nagyon messze van attól, hogy lánglelkű prófétaként vezesse népét. Gyanítom, nem is akarja. Úgy érzem, távol áll tőle az efféle heroizmus. Modernebb, felvilágosultabb és demokratikusabb személyiség ő ennél. És nyilván azt is tudja, hogy a modern szociológia hatékonyabb és humánusabb módszereket is kidolgozott az utóbbi évtizedekben a nagy rendszerek szervezeti kultúrájának átalakítására. Igaz, ezek a módszerek - a humánerőforrás menedzsment mai állása szerint – borzasztó lassan hatnak, és igen-igen drágák. Ráadásul minél nagyobb egy szervezet, annál nehézkesebb az átformálása. Évekig is eltarthat, mire, mondjuk, egy komolyabb áruházlánc el tudja érni, hogy eladói mosolyogva, készségesen fogadják a vásárlókat. És itt most ennél sokkal nagyobb a tét, sokkal nagyobb a feladat. Itt egy egész államigazgatási rendszert kellene olyasvalamire rászoktatni, ami szemben áll az érintettek személyes érdekeivel. Példátlan kísérlet lesz.
Hűség, tudás, becsület
Csakhogy Orbánnak és a Fidesz vezérkarának rendelkezésére áll egy dolog, amivel a példabeli áruházlánc vezetőinek nem bírnak. Nem, nem a törvények erejéről van szó, bár nyilván az is fontos tényező lesz. Ez a valami nem egyéb, mint a karcsúsítás lehetősége, sőt szükségessége. Amikor ugyanis a leendő kormánypárt vezetői arról beszélnek, hogy csökkentik az önkormányzatok számát, és az önkormányzati képviselők létszámát, amikor a parlamenti helyek radikális visszametszéséről beszélnek, amikor általános támadást terveznek indítani a bürokrácia ellen, akkor nem csupán egy takarékossági, ésszerűsítési programot fogalmaznak meg. Nem. Orbán e szavakkal egyben sajátjaihoz is beszél. Azt üzeni a Fidesz kádereinek, hogy véget ér politikai és hivatali karrierje mindazoknak, akik könnyűnek találtatnak.
És még csak az sem igaz, amit az ellenzék majd nyilván felemleget, hogy ugyanis a nagy válogatás, a megcsappanó hivatali státusok betöltése, a felére csökkentett 2014-es képviselői helyek szétosztása a lojalitás alapján történik majd. Ezen már régen túljutott a Fidesz. Már régen nem játszik a Fideszben olyan szereplő, akinek párthűsége és elkötelezettsége kérdéses lehetne. Így aztán Orbán nagyon is könnyű helyzetben lesz. Olyan helyzetben, amilyenben a közelmúltban volt. Ha most, a 2010-es választások előtt – hűségükben kipróbált emberei közül - valóban a teljesítmény alapján állíthatta össze a képviselők, illetve a leendő miniszterek, főhivatalnokok listáját, akkor az elkövetkezendő időszakban a korrupcióhoz való viszonyuk alapján is válogathat közülük.
Lassú folyamat lesz ez, és látványos lebukások kísérik majd. A Fidesz-kormány – bürokráciaellenes és politikai elitet csökkentő programja révén - abban kényelmes helyzetben lesz, hogy saját korrupt kádereit sem kell kímélnie. Ez alkalommal talán valóban reménykedhetünk abban, hogy nem csupán az ellenoldal térfeléről, de a mieink közül is fülön csípnek majd néhány korrupt politikust. Sok józan érv támasztja alá e reményt. És talán Orbán Viktor is szívesen vonulna be úgy a magyar történelembe, mint az az államférfi, aki véget vetett a pártoskodó zsákmánypolitikának, és rendet tett végre a korrupt magyar közéletben. Talán…
