Hát tessék, már megint felütötte a fejét az az ostoba és gonosz női kvóta. Mi itt békésen alkotmányozgatunk, alkotmányozgatunk, és a hülyébbnél hülyébb ötletek között egyszer csak felbukkan minden idiótaság netovábbja, a női kvóta. Na, hiteles szeretnék lenni: őszintén el kell mondanom, hogy felmerült ennél nagyobb ostobaság is a kormányzatok történetében. Arra a legendára gondolok, amely szerint Caligula császár kieszelte, hogy Incitatus nevű lovát szenátorrá teszi. Jó párhuzamnak tűnik az 1799-es francia alkotmány is, amely – az alkotmányok történetében páratlan módon – a szó legszorosabb értelmében kinevezte Napóleont állam- és kormányfőnek. Így aztán nem állíthatom, hogy páratlan ostobaságként bukkant föl a női kvóta, de, hogy a legritkább marhaságok egyike, azt nem kétlem.
Hamis remények
Most a Nők a Pályán egyesület készül népszavazást szervezni a női kvóta érdekében. Remélvén, hogy elérhetik: „az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehet bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nemhez tartozó személyek szerepelnek.”Én meg nagyon remélem, hogy már az aláírásgyűjtés során megbukik az elképzelés, és ezzel jó időre le is kerül a napirendről, mert ennél butább gondolatot elképzelni is nehezen tudok. Hiszen a női kvóta nem csupán ellene mond a demokratikus eszméknek, mint azt jó egy évvel ezelőtt kifejtettem itt: (http://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2009/09/09/mar_megint_a_noi_kvota), de a leghatározottabban ellene mond annak a célnak is, amit elérni szándékozik. Mint azt most mindjárt kifejtem.
Van ugyanis ezzel a női kvótával egy nagyon komoly probléma. A támogatók fő érve az, hogy a női politikusok majd olyan szempontokat érvényesítenek a parlamentben, amiket a férfiak nem látnak, nem tartanak fontosnak, s így határozottabban érvényesülhet a közérdek. Másrészt azt is állítják, hogy általában, a nők egyenjogúsága miatt fontos az a minta, amit a politikában ténykedő nők megtestesítenek. Sajnos azonban mindkét érv hamis, hazug és ostoba.
Érdekek harmóniája
Szentimentális és hamis képe van a politikáról annak, aki azt hiszi, hogy a nők speciális nézőpontja, ha egyáltalán létezik ilyen, átalakítja a társadalmi küzdelmek fő törésvonalait. Téves képet lát a világról az, aki abban reménykedik, hogy ezek a speciális szempontok, ha talán léteznek is, bármiféle befolyással lehetnek a politikára. A politika ugyanis nem arról szól, hogy miképpen lehetne javítani a köz egészének ügyén – mondjuk sajátos nézőpontok érvényesítésével – hanem elsősorban arról, hogy az egyes érdekcsoportok küzdelmében miképpen lehetne valamiféle kiegyenlített helyzetet létrehozni. A köz ügye, úgy általában, csak romantikus regényekben és propagandisztikus pártbrosúrákban jelenik meg. A valódi politikában, ebben a formában soha. A köz ügye egy egyensúly, vagy, ha patetikusabban fogalmazunk, akkor valamiféle harmónia a létező és érdekartikulációra képes csoportok között.
S az, hogy női politikusaink oly kevesen vannak, elsősorban azt mutatja meg, hogy nincsenek olyan témák, nincsenek olyan érdekartikulációra kész érdekcsoportok társadalmunkban, amelyek női politikusokat igényelnének. Ha lesznek – például, ha egy vérkonzervatív kormányzat betiltaná az abortuszt – mindjárt megjelennek majd a női politikusok is.
A mai politikus azonban – akár nő, akár férfi – lobbicsoportok érdekeit képviseli. Hatalmas pénzekről dönt, világcégek, nemzetközi szervezetek, s Kelet-Európában olykor sajnos bűnözői csoportok határozzák meg, mit tehet, és mit tegyen. Ha speciális női szempontok, illetve bármilyen csoportszempontok felmerülnek, azok elsősorban a választási eredményt kell, hogy befolyásolják, a népszerűséget kell, hogy növeljék, mindaddig, amíg ezek mögött valódi érdekérvényesítő erő nem jelenik meg. A nők, a cigányok, a nagycsaládosok, s számos más társadalmi szegmens problémái addig bizonyosan megoldatlanok maradnak, amíg valódi erő, a legnagyobb lobbiérdekekkel összevethető akarat nem áll mögöttük. Egyébként pedig a politikai elit főképp a maga pecsenyéjét sütögeti, s nem a népközösség kondérja alatt rakja a tüzet. S ezen a legkevésbé sem tud segíteni a női kvóta.
Nyomás alatt
Az a tény, hogy oly kevés a női politikus, épp arra enged következtetni, hogy a nők jelentős része – vélhetően egyébként nem genetikai, hanem társadalmi szerepelvárás okán – nem képes helytállni a politika világában. Erősen kétlem, hogy a női politikusok határozottabban ellenállnának, annak a nyomásnak, amit a legnagyobb érdekkörök kifejtenek. Nagyon nagy nyomás ez. Nagyobb, sokkal nagyobb, mint az a presszió, amelynek hatása alatt a nők nehezebben válnak sikeres politikussá. Azaz a kvóta (egyébként, nem pusztán a női, de bármiféle kvóta) és a szaporodó női politikusok valójában a politikai jártassággal kevésbé bíró, érdekütköztetésben nehezebben mozgó, azaz jobban befolyásolható politikusokat hozna. Szerintem ez nem a nők, nem a társadalom, hanem éppen a különféle érdekcsoportok malmára hajtaná a vizet.
A női politikusok szaporodásával – különösen akkor, ha ez a női kvótával valósul meg – nem erősödik, hanem bizonyosan gyengül a társadalmi érdek képviselete a parlamentben. S mindez egyben megmagyarázza azt is, miért hamis a politikus nők, nőtársaiknak szóló, egyenjogúsító példamutatásáról vallott butácska elképzelés.
Nem ez az út az, amelyen előbbre juthatunk!
