HTML

Boldogok a sajtkészítők

- Következő! … Kereszthalál? - Igen. - Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. - Következő! ... Kereszthalál? - Igen. - Jó. Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. Következő!... Kereszthalál? - Ó nem. Szabadláb. - Mi? - Engem elengedtek. Azt mondták, nem csináltam semmit, szabadon élhetek valahol egy kis szigeten. - Hú! Az nagyon jópofa dolog. Hát akkor eredj! - Nem. Én csak ugrattalak. Valójában kereszthalál. - Ó, már értem! Nagyszerű! Nagyon jó, nagyon jó! Hát, kimész az ajtón... - Igen tudom. Ki az ajtón, balra fordulok, fogok egy keresztet. - Nagyon jó, kösz' szépen. Kereszthalál? - Igen. - Jó...

Friss topikok

Linkblog

A spontaneitás ethosza

2016.01.25. 06:00 Ratius

Egyszerű emberek tömege képzeli azt, hogy a teljes szabadság, a kötelezettségektől mentes élet, a külső és belső kényszerektől való megszabadulás valami végtelen gyönyörűség. Liberális elmék építik szorgalmasan a spontaneitás ethoszát, a carpe diem diadalát, a boldog jelenvaló reklám-ízű giccs-világát. Lelkes értékesítők buzdítanak a most megünneplésére, a fogyasztás élvezetére, az élmények habzsolására. Keynesianus közgazdászok örvendeznek az újra és újra elköltött pénzek, a pörgő gazdaság látható diadala felett. Okos eszközök gyártói szorgoskodnak helyettünk tervező műremekek létrehozásán… S mindezenközben folyamatosan veszítünk el valami fontosat, valami nemeset, valami emberit.

jack_kerouac_on_the_road_2_by_nicadom.jpg
A föld haszontalan terhe
A huszadik század közepén jutottak el oda a modern társadalmak, hogy a történelemben először több volt az ember, mint amennyire szükség volt. Addig a fejlődés és a munkaerő mennyisége kéz a kézben járt. A huszadik század közepe óta – részben a technikai haladásnak köszönhetően, részben a tizenkilencedik században lezajlott népességrobbanás okán – ez nem így van. A születendők közül egyre több emberünk vált fölöslegessé, amire a családok egyfelől úgy reagáltak, hogy csökkentették a születésszámot, másfelől pedig úgy hogy a munka ethoszát, mint valami idejétmúlt fölöslegességet szemétre hajították. A hatvanas évek beat-nemzedéke, a legendásan szabad „nagy generáció” már minden tekintetben a liberális morált képviselte, s adta tovább utódainak. Így a huszadik század végére a munkával kapcsolatos mindenféle elgondolás helyét végleg elfoglalta korlátjait vesztett, felszabadult egyén bárgyú mítosza.  
Mielőtt ennek következményeire vetnénk egy pillantást, hadd tegyek egy rövid történelmi kitérőt, sokat idézve egy korábbi írásomból. Látni kell ugyanis, hogy az ember lelke legmélyén gyűlöli a munkát. Ádám átkaként cipeltük magunkkal a huszadik század derekáig, s most, hogy megszabadultunk tőle, azt képzeljük, valami rossztól mentett meg bennünket a liberális társadalom.
Az emberi civilizáció legkorábbi írásos emlékei munkakényszerről mesélnek. A kultúrhéroszok, nem csupán megtanították az emberiséget erre vagy arra a mesterségre, de általában kemény munkára is fogták népüket. Gilgames, Uruk királya is így szocializálta övéit:
„Folyópartra hajtja ki népét, éjjel-nappal falakat épít;
Könny mossa a követ simára, éjjel-nappal falakat épít;
Verejték áztatja fehérre, éjjel-nappal falakat épít;
Nem ismer szíve nyugodalmat, éjjel-nappal falakat épít;
Nem ismer szíve megbocsátást, éjjel-nappal falakat épít.”
Josiah Tucker, Gloucester érseke, a kapitalizmus hajnalán, 1745-ben kijelentette, hogy a szabad időt kedvelő, inkább ünnepelni, mintsem robotolni vágyó alacsonyabb néposztály teljesen degenerálódott. Sőt, a nagyobb városok köznépe a föld legaljább, legerkölcstelenebb férge...
És munkához szokott, tehát jól szocializált, és magas fokon civilizált ember nézőpontjából szemlélve sajnos Tuckernek éppen úgy igaza van, mint Engelsnek: az embert a munka teszi emberré. Már amennyiben az embert nem valami biológiai lénynek, hanem például szellemi, társadalmi teremtménynek nézzük.
Ahhoz pedig, hogy a biológiai lény emberré legyen, hogy munkához lásson, bizony kényszeríteni kell. Példaként hadd említsem meg a korai kapitalizmus idejének munkamorálját. Akkoriban komoly problémát okozott, hogy az, aki munkához jutott, három- négynapi intenzív munkával teljesítette hetét, s csak akkor jelent meg újra a műhelyben, az építkezésen, vagy a kikötői dokkoknál, amikor elfogyott a pénze. S mivel ezek a csavargók a legkülönfélébb helyeken a legkülönfélébb alkalmi munkákat végezték, az ilyeneket fegyelemre és rendezettebb életmódra kellett szoktatni. A tétlen napok és a nagyfokú mobilitás ugyanis gyengítik a bérmunkás kötelékeit, s ezzel alapjaiban ássák alá a kapitalista társadalmat.
Hamarosan meg is születtek a csavargás elleni törvények.  VIII. Henrik tízezreket akasztatott föl és záratott börtönbe csavargás címén. Fia, VI. Edward pedig gyakorlatilag visszaállította a rabszolgaságot, amikor rendeletében minden olyan személyt törvényen kívül helyezett, aki megélhetési forrásokkal nem rendelkezett, és három napnál hosszabb ideje nem dolgozott. Egyben minden „derék polgárt" arra buzdított, hogy az ilyen „naplopót" bíró elé vezesse, minek fejében az elítélt, akinek homlokára tüzes bélyeget sütöttek, két esztendeig az ő tulajdona lehet. Ha pedig megszökött, élete végéig. A francia IX. Károlynak a cselédek jogállásáról szóló ediktuma ugyancsak kimondta, hogy „csavargónak tekinthető a naplopó, semmittevő ember, a sehonnai, sehová nem tartozó, akinek se lakhelye, se mestersége, se hivatalos foglalatossága nincsen, ki (...) csak fölöslegesen szaporítja az emberek számát." Ők a föld haszontalan terhe: Sunt pondus inutilae terrae, mely meghatározás 1701-ben már jogi kategóriaként szilárdult meg.

jack_kerouac_on_the_road_4_by_nicadom.jpg
Szokások és hiányuk
Kétség sem fér hozzá: az ember nem munkálkodó lény. A munkára szoktatni, nevelni kell. A polgári nevelés persze soha nem jelentette azt, hogy a felnövekvő nemzedékkel el kell fogadtatni a folyamatos munkát, sokkal inkább olyan mentális tulajdonságok kialakítását célozta, amiket a polgári társadalmak klasszikus értéknek tartottak. A tervezés, a rövid és hosszú távú jövőkép, a célkitűzés és a célokért való kitartó küzdelem hajlandósága körül lehet leginkább megragadni ezeket az értékeket.
A hétköznapokban pedig e fennkölt értékvilág olyan egyszerű dolgokat jelent, hogy akkor is elmegyek az edzőterembe, ha éppen nincs kedvem, akkor is lefekszem aludni, ha még szívesen megnéznék egy filmet, mert tudom, hogy holnap sok dolgom lesz, akkor is meglátogatom időnként az idős rokont, ha nem igazán kedvelem, egyszerűen azért, mert hiszek a családi összetartás jelentőségében, és valami módon felelős vagyok a vénasszonyért…  és így tovább.
E szokásoknak, illetve hiányuknak egyaránt megdöbbentő következményei vannak. Míg e hagyományok fenntartják, mi több, olyan szellemi, civilizációs csúcsokra vezetik a társadalmat, mint ahova a huszadik század elején eljutott, addig a feladattudattól mentes, a tervezni képtelen, a permanens spontaneitásban élő modern ember minden szempontból tragikus létformába zuhan.
Mindig van annyi pénz a zsebében, amiből spontán módon vehet valami örömöt adó ajándékot magának – egy szelet csokit, egy új cipőt, egy nyaralást – de ha ezt mindig megteszi, akkor soha nem tud annyit összegyűjteni, amivel költségesebb céljait elérhetné. Mindig van annyi szabadideje, amennyit spontán módon a maga örömére fordíthat, de, ha ezt mindig megteszi, akkor soha nem szán időt arra, hogy céljain dolgozzon. Mindig van annyi energiája, hogy spontán módon elvégezzen valami fontos apróságot, de, ha ezt mindig megteszi, akkor soha nem jut energiája arra, hogy kitűzött céljai irányába haladjon.
A spontaneitás ethosza azonban nem pusztán a személyes célokat gyilkolja meg, nem pusztán a hosszú távú egyéni terveket változtatja képtelenséggé, de az emberi kapcsolatokat is kivégzi, végső soron a társadalmat összekötő hálózatokat is felbontja.

jack_kerouac_on_the_road_by_nicadom.jpg
Egy kulturális defektus
Sok szingliként élő ismerősöm van. Most úgy látom, hogy tartós magányuk eredete a társas kapcsolataikat jellemző spontaneitás. Amikor fiatal fiúk és lányok a kapcsolat tudatos építése helyett úgy döntenek, hogy aznap inkább spontán örömforrást választják, amikor egy kettesben eltöltött – bármivel is töltött – este helyett a sokkal izgalmasabb buli mellett döntenek, amikor a felbukkanó és tulajdonképpen megfelelő tartós partnerben nem ismerik föl a hosszú távon is szerethető társat, hanem újabb és újabb, esetleg még megfelelőbb partnert keresnek – tulajdonképpen életük végéig – akkor nem javítják, hanem rombolják társas esélyeiket. Mert mindig várható jobb társ. Csak a várakozás ideje alatt megöregszünk – magányosan…
Sok munkahelyek között sodródó ismerősöm van. Most úgy látom, hogy hektikusan kiszámíthatatlan jövedelmi helyzetük a munkával kapcsolatos személyes célok hiányából fakad. A rövid távon esetleg elérhető magasabb jövedelemért folytatott hajszában semmi jentősége nincs számukra a szakmai tudásnak, hitelességnek, nincsenek munkával, karrierrel kapcsolatos személyes céljaik, s így csupán egy külső tényező, a magasabb fizetés lehetősége űzi őket az egyszer hopp, másszor kopp rapszódiájában.
Sok egzisztenciális problémával küzdő ismerősöm van. Most úgy látom, hogy az aktuális lehetőségek – az áruhitelre megvásárolható lakás, autó, plazmatévé – olyan külső elköteleződésre kényszeríti őket (többnyire hitelek, vagy fogyasztási kényszercselekvések formájában), ami eleve lehetetlenné teszi a személyes vagyoni, egzisztenciális célok megvalósítását.  
Nem sorolom tovább. Népességcsökkenés, válások számának növekedése, a középosztály elszegényedése, a jól képzett munkaerő fogyatkozása, az egészségtelen életmódból következő népbetegségek terjedése, a műveltség hanyatlása, mind-mind a spontaneitás ethoszából erednek, végső okuk nem a politikai-gazdasági rendszer hibája, hanem egy kulturális defektus: a célok kitűzésének és a célokért való derék helytállásnak a hiánya. Hogy ennek vannak társadalmi okai, mint arra a bevezetőben utaltam, az nem azt jelenti, hogy a modern emberiség jó választ adott a huszadik század derekán megjelenő kihívásokra.
Európa és Észak-Amerika huszadik század derekán, a liberális totalitás kibontakozásával, a korlátlan lehetőségek megnyílásával, a spontaneitás ethoszának elterjedésével végzetesen hibás vágányra kanyarodott. A jó hír viszont az, hogy te, kedves olvasóm, bármikor változtathatsz ezen, bármikor dönthetsz úgy, hogy a naponta felbukkanó alkalmi lehetőségek helyett a hosszú távú célokat, és az értük való derekas kiállást választod.


A képek a beatnemzedék bibliájának tekintett regény, Jack Kerouac Úton című könyvének illusztrációi

 

11391504_926514707389563_8885290071758443750_n.jpgTi mind egyéniségek vagytok!
Ti mind különbözőek vagytok!
Mindent magatoknak kell megoldanotok!
Nektek önállóan kell gondolkoznotok!
Nem kell követnetek engem!
Nektek nem kell követni senkit sem!
…de talán a Boldogok a sajtkészítők blogot a facebookon mégis…

 







4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/api/trackback/id/tr888307520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nohát 2016.01.25. 08:38:19

Jó kis írás ez, csak nekem van olvasás közben olyan érzésem, hogy alkotója, bár művelt és nagy történelmi rálátású ember, megrekedt valahol a huszadik században és annak erkölcsei és szokásai ismeretében nyilatkozik az új korszakról, amelynek szabályai már nem engedelmeskednek az általa elvártaknak, tehát rosszak. Egyféle régen minden jobb volt kirohanás ez, és ez egyben indukálja is azt, hogy magunk elé képzeljük az öreg professzort, aki írása fölé görnyed dolgozószobája íróasztalánál, lobogó petróleumlámpa fényében.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.01.25. 08:59:59

Ez egy különösen jó írás. Gratulálok!
Kis kiegészítést tennék hozzá. A leírásban szereplő dekadens életvitel, a céltalan, "lesz még jobb is" léhaság egy jelenség, ami megfelelő társadalmi immunrendszer hiányában megfertőzi a gyengéket.
Én hiszek a gyógyulásban.

Azok a családok, ahol a gyerekek céltudatos kötelezettség-, és felelősségvállalást kapnak útravalónak, kinevelik, pontosabban megtartják az igényes emberhez méltó gondolkodás csíráját, és a dekadens tömegek elöregedésével, és kihalásával két emberöltő múltával elfoglalhatják méltó helyüket egy megújult társadalomban. Az a társadalom majd tudni fogja a technikai eszközöket nem feltétlen pénztermelésre, mint inkább értékteremtésre fordítani. Gondolok itt a nem részvényhozamokban mért értékre, mint inkább a társadalom szereplőinek emberi viszonyainak csiszolására, aminek lehetőséget biztosít a termelékenységből adódó időfelszabadulás. Ez pedig további munkahelycsökkenéshez, így átlagosan még kevesebb szükségszerű és nem emberi értéknövelő elfoglaltságot eredményez majd, hiszen ha az emberek csak heti két napban dolgoznak majd 6-6 órát, mert az akkor már valóban tartós fogyasztási cikkek előállítása nem tesz többet szükségessé, akkor lesz idejük olyan tennivalókra, amik különben másra maradnak, pl.: bölcsöde, óvoda, öregek otthona, stb.

Talán nem is olyan nagy baj, hogy olyan a táersadalmunk amilyen, ez egy gyógyulási folyamat, csak még messze a felépülés.

PhysisPhylos · http://torvenyszeret.blog.hu/ 2016.01.26. 10:35:12

@Nohát: Ha az új korszak alatt az itt bőven részletezett külső feltételek megváltozását értjük akkor nem értem a problémát. Igen, "külső" sokat változott, a probléma csak annyi, hogy a belső, emberi, evolúciós eredetű kényszerek ugyanazok mind 10ezer évvel ezelőtt. Dogmatikusan, Kant intelmei ellenére, hisszük azt, hogy meghaladtuk a biológiai múltunkat pedig csak próbáljuk figyelmen kívül hagyni. Érdekesnek fogja találni, hogy a jövőről való gondolkodás az ön által elvárttól teljesen más irányba visz: pl evonomics.com. Ez blog nemhogy maradi, hanem a lehető legprogresszivebb (azaz korunk butaságait meghaladni próbáló) józan gondolkodásra ösztönző blog. Gondolom Ön is ezért van itt.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2016.02.19. 14:50:50

A Fidesz amikor 2010-ben hatalomra került, vagy még azelőtt, látta ezeket. Vagyis jobban mondva, biztos voltak olyanok, akik látták ezt a Fideszen belül.

Mégis zabolátlanul ömlik a szar és a szenny a kertévékből és mindenhonnan, amely pontosan az "élj a mának, szard le mi lesz" hozzáállást népszerűsíti.

A Médiatanács pármilliós bírságokkal sújtja a többtízmilliárdos hasznot termelő kertévéket, gyakorlatilag érdemi szabályozást nem folytat. Lázárjani óta tudjuk, hogy akinek nincs semmije, annyit is ér.

Nesze neked polgáriság, értékteremtés. A fidesz gátlástalan rablás, kapzsiság igézetében szétbasz maga körül mindent, elad, átjátszik, kiprivatizál, ja és persze megszorít.

A fidesz polgári etikája: dolgozd halálra magad közmunkásként 52 ezer nettóért, miközben munkát sosem látott politikusok százmilliókat lopnak-csalnak-sikkasztanak.

Erről mikor lesz cikk? Csak azért hogy az elvontból megérkezzünk a valóságba.