A minapi médiaszenzáció szerint Németország, illetve az észak-európai centrum vezetése alatt hamarosan megszülethet az Európai Egyesült Államok. E sorsdöntő hetekben talán nem lesz teljesen érdektelen, ha megfelelek azokra a kritikákra, melyeket a közelmúltban kaptam, s amelyek szerint nem keresem a választ arra a kérdésre, mi okozza az egyes nemezetek közötti feltűnő különbséget. Miért van az, hogy a centrum-országokban felhalmozott „láthatatlan tőke”, az intézményrendszer, a politikai kultúra, a gazdaságot támogató jogrend, a közbizalom, az oktatás látványosan jobb állapotban van, mint a periférikus államokban, vagy éppen a harmadik világ, leszakadó társadalmaiban. A többség a kulturális különbségek óriási jelentőségével, a munkamorállal, a protestáns etikával, és más, ezekhez hasonló erkölcsi tényezőkkel magyarázza a szegény és gazdag országok közötti végzetes eltávolodást. Én azonban erős historizálásnak látom az efféle vélekedést, olyan látásmódnak, ami a jelen tényeit vetíti a múltra, örök szabályokat vél fölfedezni a ma esetlegességében. Kritikusaim közül sokan, nem titkolt csodálattal hivatkoztak a kortárs Németországra, mint olyan társadalomra, amelyben a szorgalom, a becsület, a közösségi felelősségtudat, és a többi, nemes erkölcsre valló tényező, íme, meghozta gyümölcslét, s áldásainak következtében a német nemzet elfoglalhatta helyét a világ gazdasági nagyhatalmai között. Mintha bizony az erénynek anyagi haszna kellene, hogy legyen…
A német hegemónia alatt létrejövő európai szuperállam születésének órájában ezért nem árt, ha kicsit megnézzük ennek a szép országnak, ennek a derék nemzetnek a közelmúltját.
Kiábrándító lesz.
A német újjászületés
Legelőször is essünk túl a nehezén, és szögezzük le a megdöbbentő tényt: a ma létező Németországot nem a németek teremtették, hanem az amerikaiak. Magyarországon ugyan rendkívül népszerű a második világháború története, de a legtöbben le is teszik a históriáskönyveket, amikor a világégés című fejezet lezárul. Pedig a negyvenes évek végének, ötvenes évek elejének eseményei a mi létünk szempontjából sokkal fontosabbak, mint mindaz, ami előtte volt. Egy ilyen blog keretei természetesen nem teszik lehetővé azt, hogy kimerítően ismertessem e közelmúltat, de azt azért a legkevésbé tájékozottak is tudhatják, hogy a gazdásági, politikai, kulturális értelemben egyaránt porig rombolt, és végletesen kiszolgáltatott Németországban mindennek úgy kellett történnie, ahogyan azt a győztes nagyhatalmak akarták, diktálták. Ők pedig – rövid tűnődés után – fölismerve elsődleges érdekeiket, úgy döntöttek, hogy ezen a tabula rasaként szolgáló területen megvalósítják azt a társadalmi modellt, amelyről úgy gondolták, leginkább hasznára lesz az észak-atlanti civilizációnak. A győztes amerikai – pénzügyi, gazdasági, szociális – szakemberek lényegében patikamérlegen alkották meg az új Németországot, alapul véve az amerikai mintát, s továbbfejlesztve mindazzal, amit otthon nem tudtak megvalósítani. Majd ezt a modellt teletömték pénzzel, és évtizedeken át, védelmezték fegyvereikkel a belső és a külső hatásoktól egyaránt. A német hagyományokból kigyomlálták mindazt, ami ellene mondott az új struktúra logikájának, a porosz militarizmust, éppúgy, mint a német romantikát, s csak azt engedték megjelenni az új német önképben, ami valamilyen módon támogatni tudta a kísérlet sikerét: a német pontosságot, precizitást, becsületességet, szervilis hivatalnoki öntudatot és efféléket. Ma úgy tekintünk a németekre, ahogyan a történelemben soha nem tekintettünk rájuk. Ma olyan jellemzőket kapcsolunk a németekhez, amelyeket a XIX. században még igazi nyárspolgári szemétnek tartottak a német kultúra nagyjai: Schiller, Heine, Nietzsche és a többi álmodozó.
Hasonlóan érdemes szemlélni a távol-keleti fellendülés mozgatórugóit, ahol a japán államra kényszerítette rá az amerikai politika a maga jóléti modelljét, s tette példaértékűvé a térség kisebb-nagyobb országai számára. A világháború után létrehozott német és japán társadalmi minta többé-kevésbé sikeres adaptációját valósította meg Nyugat-Európa és a Távol-Kelet számos országa, részben az USA nyomására és támogatásával, részben azonban az egyre dinamikusabban fejlődő modell-államok támasztotta versenytől tartva.
Jó, ha megértjük: a mai Németország létrejötte a legkevésbé sem múlott a németeken, a legkevésbé sem következett a német hagyományokból, a legkevésbé sem állt összefüggésben a németek ilyen vagy olyan tulajdonságaival. A mai Németország lényegében nem más, mint egy páratlanul sikeres modellkísérlet.
Káosz, rend, és újra káosz
S, hogy ezt a képtelennek tűnő állítást alátámasszam, hadd mutassam meg ennek a posztmodern német államnak az előtörténetét. Ha már valamelyik hozzászóló leírta azt a butaságot, hogy a németek soha nem süllyedtek le a balkáni szintre, akkor kezdjük ezt a bemutatást a weimari köztársasággal, amelynek balkáni züllöttsége legendás kultúrfilmeknek adott kimeríthetetlen témát.
A húszas évek Németországa mindenben ellentéte volt annak, amit ma a németekről gondolunk. A korrupció mindent felzabáló diadala, a kizsákmányolás kíméletlen nyomora, a közbizalom teljes megszűnése, az erkölcsök széthullása, a szociális biztonság ma már elképzelhetetlen hiánya jellemezték ezt az időszakot. S ahogyan a húszas évek végének világválsága sosem látott káoszba taszította a német társadalmat, úgy kezdett emelkedni egy rendet, szociális biztonságot, a közösség egészéért viselt, nemzeti felelősséget hirdető politikus csillaga.
Hitler a maga nemzeti és szocialista programjával hamar népszerűvé vált. S a nácik hatalomra jutásával kezdetben valóban fantasztikus eredmények születtek. Megszűnt a munkanélküliség, szociális intézkedések garantálták a dolgozók jólétét, kiszámíthatóvá vált az élet, növekedni kezdett a gazdaság. A hitleri eredmények előtt az egész világ döbbenten állt, s egészen a közelmúltig a történelmi kutatás sem igen merte piszkálni ezt a kérdést. A történészek attól tartottak, hogy a náci gazdasági csoda feltárása a fasiszta eszmék újjáéledésében fog visszaköszönni.
Egészen addig, amíg a legújabb tanulmányok ki nem derítették, hogy a Harmadik Birodalom korai virágzása valójában gazdasági hazárdjáték eredménye volt. 1937-re a német államkassza rosszabb állapotba került, mint bármikor korábban. Aki esetleg azt gondolná, hogy a német kultúra valami torz, de mindenképpen eredményes formában a hitleri gazdasági rendben megtalálta a maga alkotó, teremtő, előbbre vivő, önmegvalósító formáját, az súlyosan téved. A náci Németország, fennállásának nagyobbik hányadában az államcsőd peremén egyensúlyozott. Ma már egyre világosabban látjuk, hogy a német gazdasági összeomlást csak az egymást követő hódítások, rabló hadjáratok akadályozták meg. Mert Németország belső forrásaiból, saját erejéből, semmiképpen sem tudta előteremteni a szociális állam fenntartásának költségeit. S, valóban, ha elmélyedünk a harmincas évek derekának német nyilatkozataiban, döbbenten vehetjük észre, hogy ekkoriban Hitler még a béke apostola, a békés revízió szószólója, a humánus megoldások bajnoka. Úgy tűnik, hogy a gazdasági kényszer nem csekély szerepet játszott abban, hogy a náci rezsim rablóvá, hódítóvá lett, s egyre kegyetlenebb kizsákmányolójává a leigázott népeknek.
Ha esetleg mélyebbre ásnánk a történelemben, akkor sem fedezhetnénk föl semmi egyedien nagyszerűt a német múltban. Németországnak voltak virágzó korszakai, amelyek többnyire egybe estek a kontinens más országainak fellendüléseivel, és voltak sötét és nyomorúságos periódusai, ugyanúgy és nagyjából ugyanakkor, mint a többieknek. A német kultúrának, a német mentalitásnak, a német közerkölcsnek mindehhez kevés köze van.
A jóléti állam születése
Valójában ugyanis a jóléti állam, a ma oly sikeres Németország mintájául is szolgáló, bőséget kínáló társadalom, egyetlen helyen az Egyesült Államokban jött létre magától. Nem azért, mert az amerikaiak olyan különlegesek – bár nem vonom kétségbe a pionírok személyes tartását – hanem azért, mert a történelemben páratlan lehetőségük adódott arra, hogy ezt megvalósítsák.
Hozzá kell tennem, hogy ez a jóléti állam nem jöhetett volna létre az alapító atyák elszánt idealizmusa nélkül. Nem jöhetett volna létre az amerikai demokraták harcos kiállása nélkül, akik elérték, hogy a benépesülő Nyugaton a nagybirtokos érdekekkel szemben a kisparaszti szempontok érvényesülhessenek, s így megteremtettek egy széles, szabad és független középosztályt. Nem jöhetett volna létre az olyan, valóban perspektivikus látókörű ipari vezérek nélkül, mint J. P. Morgan és John D. Rockefeller, akik a maguk paktumát megkötve megteremtették a világ akkor legnagyobb trösztjét, kizárva az egyes vállalatok közötti versenyt, és – leszerelendő az igencsak aktív munkásmozgalmat – biztosították a tisztességes munkafeltételeket a dolgozóknak. Nem jöhetett volna létre Roosevelt elnök New Deal-ja nélkül, és ezernyi kisebb-nagyobb résztvevő hozzájárulása híján.
De az, hogy létre jött, mégsem ezeknek a kultúrhéroszoknak köszönhető, hanem annak a különleges, és valószínűleg egyedülálló történelmi helyzetnek, amelyet az USA lakói az 1850-es éveket követő száz esztendőben élvezhettek. Benépesíteni egy gyakorlatilag lakatlan, és minden erősforrást bőséggel kínáló földrészt, az ipari forradalom legdinamikusabb évtizedeiben, létrehozni egy hagyományokkal, konvenciókkal, gúzsbakötő alkukényszerekkel nem megbéklyózott társadalmat, megteremteni egy minden bőséggel megáldott, előzmények nélküli országot, olyan lehetőség, ami korábban soha senkinek nem adatott meg. Az Egyesült Államok története – számos kudarc és balsiker, számos nehézség és konfliktus dacára – az elmúlt évszázadban ennek az egyedülálló helyzetnek a kiaknázásáról szólt. S, mint a történelem annyi más rendkívüli helyzete – a nyugat-európai népek számára Amerika felfedezése, a brit kereskedők számára az aranyháromszög létrejötte, a rómaiak számára Itália központi helyzete a mediterráneumban, vagy éppen Altamira barlangjaiban élő emberek számára az a jégkor végi éghajlatváltozás, amely Dél Franciaországban döbbenetes élelembőséget kínált – az amerikaiak különleges történelmi konstellációja is létrehozta a maga egyedi és páratlan történelmi alkotását, a modern jóléti államot.
Mert kivételes történelmi lehetőségek adódhatnak. Kivételes nemzetek azonban nincsenek.
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
