Sokan sokáig őszintén tiszteltük a karizmatikus kancellárasszonyt, s úgy hittük, hosszú évek, évtizedek után végre igazi vezetője van Európának. Ám ahogyan az egyre gyakrabban felbukkanó kritikus helyzetek sorra-rendre helytállásra kényszerítik, vagyis kényszerítenék a kontinens legjelentősebb politikusát, úgy foszlik le róla a „történelmi személyiség” mítosza, úgy válik egyre világosabbá Merkel asszony meztelensége, úgy lesz mind nyilvánvalóbbá: jelentéktelen marionettfigura ő abban a színházban, amelynek zsinórjait nálánál nagyobb erők igazgatják.

„Fogjon mindenki egy Bibliát”
Angela Merkellel kapcsolatban a legenyhébb kritika így szól: a kancellár „másik realitásba került”. Akár úgy is érthetjük ezt a másik realitást, hogy a kancellárasszony egyszerűen megbolondult. A minap egy német egyetemen feltették neki azt a kérdést, vajon mit tesz a német kormány, hogy megvédje lakosságát a terrorizmustól. Európa beteg asszonya a következő gondolattal felelt: „Fogjon mindenki egy Bibliát a kezébe és kezdje el olvasgatni, majd kezdjünk egy dialógust velük (mármint a bevándorló arabokkal) és magyarázzuk el nekik, hogy mi a húsvét, mi a pünkösd, mi az első áldozás, és majd találunk biztos valami közös nevezőt.” Nos, ha ezt teszi a német kormány, hogy megvédje polgárait a terroristáktól, hát az majdnem olyan hatékony lesz, mint amilyen hatékonynak – a kirobbanó migránsellenes tüntetések hangzavarában és a felgyújtott menekülttáborok fényénél – Merkel asszony nagy civilizációs újítása, a willkommenskultur tűnik.
És bár az egyetemen elhangzott szavak alapján, no meg a migránsokkal való fotózkodás, nem utolsó sorban a migránsok befogadására tett felelőtlen ígéret alapján okkal feltételezhetjük, hogy a politikusasszony gyógyszereit rosszul állították be, és az erősen hallucinogén szerek hatása alatt teszi, amit tesz, a valóság sajnos ennél egy kicsit tragikusabb.
Merkel asszony sajnos nem bolondult meg. Merkel asszony nagyon is világos logika szerint, rendkívül és tudatosan dolgozik. Egy másik realitásban. Merkel asszony magabiztosan halad a globális nagytőke érdekeiben szorgoskodó nagy elődeinek, Thatcher, Reagan és mások által kijelölt realitás széles országútján.

Becsület és befektetői érdek
Ha a közelmúlt eseményeire pillantunk, egyértelmű, hogy Merkel asszony tévedhetetlen biztonsággal választotta minden esetben a nagytőke képviseletét, amikor választhatott becsület és befektetői érdek között.
Ukrajna támogatása, illetve az Oroszország elleni szankciók ügyében csupán azért bizonytalankodott, mert két üzleti érdek ütközött a feje fölött, és nem tudott dönteni, hogy az európai tőkés nagyvállalatok oroszbarát logikáját, vagy az amerikai befektetési csoportok Ukrajnával kapcsolatos aspirációit lenne-e helyénvaló támogatnia.
Ám efféle kételyek egy pillanatig sem gyötörték, amikor a görög válságot kellett „megoldania.” Szemben a görög kormány józan és jövőbe tekintő érvelésével, mi több, szemben az IMF ajánlásával, kíméletlenül keresztülvitte a nagybankok érdekét, szemernyit sem elmélkedve olyan kicsinyes ostobaságokon, mint amilyen az emberisesség, a hosszú távú megoldás, vagy a kölcsönösen előnyös megállapodás.
Első pillanatra tálán még azt is képzelhetnénk, hogy a most, a jövevények dolgában tanúsított szilárd filantrópiája valamiféle vezeklés a görögök ellen elkövetett abúzus nyomán, ám, ha kicsit is utánanézünk okoknak és érveknek, mindjárt kitűnik: ismét a nagyvállalati érdek határozza meg Merkel asszony viselkedését. Még akkor is, ha – az ugyancsak nagyvállalati járszíjon pörgő német lakájmédia, stílszerűen inkább lügenpresse – igyekszik a humanitás, meg a keresztényi szeretet ideológiájába burkolni a hideg és konok üzleti megfontolást.

Kinek a munkahelye?
Mert, hát tegyük csak föl azt a végtelenül egyszerű kérdést, hogy kinek a munkahelyét fogja elfoglalni az a sokmillió jövevény, aki Nyugat Európára zúdul most és az elkövetkezendő években?
Nézzünk pár adatot: A bonni Forschungsinstitut zur Zukunft der Arbeit, azaz a Munka Jövője Kutatóintézet adatai szerint a 2004 óta csatlakozott kelet-közép-, és kelet-európai európai országok, nevezetesen a balti államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Románia és Bulgária állampolgárai közül jelenleg öt millióan élnek a nyugati uniós tagországokban. Több új EU-tagországból a munkaképes korú népesség igen jelentős része vándorolt nyugatra, Litvániából például 9 százalék, Romániából bő 10 százalék, de Magyarországról is több, mint 5 százalék. Hogy hosszú távon ez a kelet-európai országokra nézve nem túl előnyös, azt sokan valószínűsítik, jelenleg azonban a nyugaton munkát vállaló keletiek enyhítik a hazai munkanélküliség feszültségeit, s hazautalásaikkal jelentősen növelik a hazai vásárlóerőt.
A célországok lakói, Anglia, Hollandia, Németország polgárai azonban egyre nagyobb elégedetlenséggel szemlélik az újeurópaiak versenyét. Legszívesebben hazaküldenék ezeket a lengyel, román, magyar munkavállalókat. A most befogadandó, és idővel német, angol, francia állampolgárrá váló migránsokat azonban nem lehet majd hazaküldeni. Viszont munkaerejük – a nagyvállalatok számára – még olcsóbb is lesz, mint a Kelet-Európából jött versenytársaiké.
Hogy ezenközben megoldhatatlan társadalmi feszültségek keletkeznek a befogadó országokban, hogy ezenközben a migránsok munkához nem jutó tömegeit – mert nyilván sokszor annyian jönnek, mint ahányan el tudnak, vagy el akarnak helyezkedni – az államnak kell eltartania, hogy ezenközben ismét kettészakad Európa, az a nagyvállalatokat a legkevésbé sem érdekli.
Nem érdekli tehát a kancellárasszonyt sem. Számára a nagytőke érdeke az egyetlen realitás.

Ti mind egyéniségek vagytok!
Ti mind különbözőek vagytok!
Mindent magatoknak kell megoldanotok!
Nektek önállóan kell gondolkoznotok!
Nem kell követnetek engem!
Nektek nem kell követni senkit sem!
…de talán a Boldogok a sajtkészítők blogot a facebookon mégis…