Persze, hogy megy! Nem is volt egészen világos, hogy miképpen maradhatott mostanáig. Naná. A CEU.
Parazita-kritika
Többször megírtam, s ma is tartom meggyőződéssel: a Fidesz a magyarországi rendszerkritika meghatározó pártja. A valamikori Jobbik és a lassan ugyancsak felhőbe hanyatló LMP mellett a Fidesz a harmadik szervezet, amely jelentős kritikával illeti a modern kapitalizmust, tagadja, de legalább is megkérdőjelezi a globális gazdaság multinacionális igazságait, s ennek megfelelően úgy kormányoz, hogy abból lehetőleg ne a nemzetközi tőke jöjjön ki a legjobban.
Persze felelős kormányzást mívelni kapitalizmuskritikus attitűddel meglehetősen nehéz. Nyilván nem lehet odáig elmenni, mint ameddig elszaladhat a teoretikus értelmiség, a lázadó egyetemista, a többségi akolmeleget tagadó rebellis művész, az idült mosolytól bámész alanyi költő és hobbi-blogger.
Ám úgy kormányozni, hogy ha nem is mindenben, de úgy többé-kevésbé ugyanakkora terheket viseljenek a multik, mint a közösség más tagjai, hogy nagyjából ugyanazoknak a szabályoknak feleljenek meg, mint minden egyéb halandó, hogy legalább egy minimális szinten járuljanak hozzá a közös léthez, hogy ne tudjanak mindenféle hülye újbaloldali eszmére hivatkozva – s közben persze tetemes erőfölényükkel visszaélve – parazitaként rátapadni az őket elviselő társadalomra, szóval úgy kormányozni elég nehéz.
Hittudományi egyetem
Ha a multik megzabolázása túlmegy az elviselhetőség határán, mármint azon a határon, amit a nagyvállalatok költség-haszon elemzése kijelöl, akkor a nemzetközi tőkének nem maradnak kérdései. Jó esetben távozik, rosszabb esetben talál olyan üzleti tervet, amelyben a rendelkezésére álló erőforrásai számára előnyös befektetés lehet az ország lerombolása.
Ne legyünk naivak! A CEU pontosan ilyen befektetés. A CEU pontosan az a valami, aminek látszik: ideológiai bázis, a globális kapitalizmus Der Stürmer-je, multinacionális tőke Foxi-Maxi-ja, a világ gazdasági elitje érdekében fenntartott hittudományi egyetem, olyan stúdium, ahol a tudományos megfontolás minden kételyénél erősebb a rendszer igazságaiba vetett hit.
S ez a hit a maga bárgyú mantráival, nemsemlegessé kasztrált gender-szektájával, pénisz-féltékeny hisztero-feminizmusával, család- és közösségtagadó individualitás-fétisével és a többi kényelmessé simított agresszió-terepével nem egyéb, mint a globális kapitalizmus intakt érték-artikulációja.
Anagonisták
Ők ilyenek, ők ezt akarják. A posztmodern baloldaliság úgy számolja föl a Földünkre nehezedő egyetemes szegénységet, elnyomó hagyományt és hatalmi arroganciát, hogy megtagad mindent, ami szemben áll eszméivel. Tagadja a maga jólétéért helytálló európai (és észak-amerikai) középosztály érdemeit, s így tagadja jogát viszonylagos jólétéhez. Tagadja a szokásokban és tradíciókban megülő emberi viszonyokat, a komfortos világ, a megszokás és józan ész kerekded békességét. S végül persze tagadja a kormány, a helyhatóság, az egyház, a hivatal, a közösség, azaz bármilyen intézmény jogát ahhoz, hogy az egyén életére hatással legyen. Tagadja a szocializáció jelentőségét, a törvényes keretek biztonságát, s velük együtt persze tagadja azt is, hogy az államnak joga volna a multinacionális tőkét – meg annak ideológiai bázisát – szabálybetartásra kényszeríteni.
S ezzel el is jutottunk oda, ahol történetünk önmagára mutat: A Fidesz globalizáció-kritikája és a CEU globalizáció-rajongása kibékíthetetlen ellentétben áll.
Egyiknek mennie kell. S mindannyiunk szerencséjére, a CEU kényszerül most távozásra.
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.