Az index híradása szerint a kormány azt tervezi, ezentúl azt is megbünteti, aki a nála lévő áruhoz tartozó számlát nem tudja felmutatni.
Röhej. Igazi fekete humor.
Elképzelem a jelenetet.
Jó napot kívánok! Az APEH-től jöttem. Látom, itt az éjjel-nappali kisbolt előtt issza ezt az üdítőt. Meg tudná mutatni a számlát?
Hogy tudnám? Két hete vettem Alsócsanakon. Azóta itt hordom a belső zsebemben. A számlát meg csak tíz napig, tíz kilométeres körzetben kell megőrizni.
Hm... De láttam, hogy a boltból jött ki.
Igen. Körülnéztem.
És mit vásárolt?
Semmit.
De láttam, hogy fizetett.
Ja, az egy két hetes tartozás volt. És tudja a számlát csak tíz napig…
Igen, de úgy láttam egy üveg üdítőt is levett a polcról.
Csak megkértem a főnököt, hogy az én bontatlan üvegemet had cseréljem ki egy hidegre. Tudja, két hét alatt ez már fölmelegedett itt a belső zsebemben… És amilyen arany szíve van, meg is engedte.
De azt nem láttam, hogy visszatett volna egy másik üveget a polcra.
Biztos rossz a szeme. Forduljon orvoshoz. Csak aztán el ne felejtsen számlát kérni!
Nem tudom, a világon van-e még egy olyan ország, amelyben ennyi hülyeség kerülhet a kormány elé. Vagy csak magyar sajátosság, esetleg kimondottan szocialista karakter, netán a gyurcsányizmus lényege volna a perverzitásba hajló államigazgatási ostobaság?
Tegnap mesélte egy barátom: Siófoki nyaralója kertjében a régi beton járólapokat odaajándékozta a szomszédjának. A szomszéd átjött a fiával, felszedték a betonkockákat és áthordták a saját kertjükbe. Rajtavesztettek. Valami finánc fölfedezte az ,,illegális munkavégzést” és hosszú pereskedés után százötvenezer forintra büntette az ,,elkövetőt.” Az elkövetőt, aki a szomszédjának ajándékozta a járólapokat…
De hát miért és honnan ez a mérhetetlen idiotizmus? Hogyan lehet olyan országot kreálni, amelyben a munka büntetendő cselekménnyé válik, amelyben a vállalkozásokat rablótámadásszerű adó sújtja, amelyben az élet elemi feltételeit is csak az állam ellenére de semmiképp sem a támogatásával tudja megteremteni az ember? Hogyan lehetett a szép reményű, rendszerváltó Magyarországból alig két évtized alatt egy lezüllött, hazug, gyarmatszerű sivatagot létrehozni? Hogyan lehetséges az, hogy a hatóságok úgy lépnek fel a polgárokkal szemben, mintha egy ellenséges, még nem pacifikált terület, lázadó lakosságával szemben kellene élet-halál harcot vívniuk?
Nyaranta egy helyi szülészetben szoktam bort vásárolni. A pincegazdaság tulajdonosa mesélte, hogy az őszi munkák idején helikopterrel irányítja a hatóság a földi kommandósokat, s amelyik parcellán munkásokat fedeznek föl, azt a területet körülveszik, s egyenként igazoltatják a szüretelőket, nincs-e köztük feketemunkás… Mintha bizony valami veszélyes terroristát keresnének, mintha eleve azt feltételeznék, ellenség a szőlősgazda.
Hát persze, hogy ellenség. Kifosztandó áldozat. Egy hatalomra jutott, gátlástalan konkvisztádor-elit barma. Egy rabszolga sorba süllyedő, bennszülötté lett őslakos, akit minden eszközzel ki kell rabolni, és féken kell tartani, hogy az állam, s az államigazgatás irányítói fenn tudják tartani kormányzásukat.
Ha a válaszokat keressük, arra, hogyan alakulhatott ki mindez, sokféle elmélettel találkozhatunk. Lesznek, akik az elit gátlástalanságára, lesznek, akik a gazdaság alulfejlettségére mutatnak rá végső okként. Mindegyiküknek igazuk lesz.
Én azonban még nem találkoztam a legalapvetőbb magyarázattal, mondjuk úgy, a társadalomlélektani megközelítéssel.
Én azt hiszem, az állam képtelen szembenézni a tényekkel. Pontosabban a politikai elit nem kíváncsi az ország valós helyzetére, csak arra, hogy milyen programokkal lehet választást nyerni. Ezért aztán teljességgel hidegen hagyja az, milyen valóság alapján kellene kormányoznia.
Mivel pedig az így irányított állam - minden idióta szabályozás ellenére - sem tudja ellenőrizni a gazdaság valós helyzetét, kénytelen egy fiktív gazdaságot előállítani, és ehhez kötni a befizetendő adókat, járulékokat. A minimálbér, az elvárt adó, a kötelező céges nyereség, az iparűzési adó, és a többi ostobaság: mind olyan rendszerek, amelyek arról szólnak, sőt azt üvöltik, hogy az állam egy fiktív gazdaságra támaszkodik, s ezt a fikciót nem tények, hanem saját szükségletei, azaz a szavazatmaximalizálás reményei, határozzák meg.
Árulkodóan szól minderről a legújabb Gyurcsány-program. Hiszen a program által beígért adócsökkentés fedezete a gazdaság kifehérítése, azaz magyarán a nagyobb adóbevétel. S ennek a hazug adócsökkentésnek azért nem lehet más a fedezete, mert a politikai alkuk, a szavazótábor elvárásai csak ezt teszik lehetővé.
Gyurcsány Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökével folytatott találkozója előtt a cselekvési programot ért eddigi kritikákkal kapcsolatban kifejtette: természetesen lehet elképzelni nagyobb adó- és járulékcsökkentést, de ha belegondolunk, hogyan lehet megőrizni az állam cselekvőképességét, a szociális biztonságot, és a gazdasági ösztönzést egyszerre, akkor nem szabad ennél nagyobb csökkentésre javaslatot tenni. A miniszterelnök mindenkit óva intene attól, hogy Magyarországon bármilyen irányba egyoldalú radikális gazdasági lépést tegyen, mert akkor súlyos árat kell fizetni a másik oldalon. Kompromisszumok kellenek…
No persze, ha az állam egy fikció alapján követeli a befizetendő pénzeket, logikusan fikciót kap válaszul. A kisvállalkozók eltitkolják jövedelmeiket, és tempós lépésekkel igyekeznek a feketegazdaságba menteni vállalkozásuk nyereséges elemeit. A nagyobb munkaadók részben külföldre menekítik cégeiket, részben fiktív számokat írnak bevallásaikba.
A munkavállalók hazudnak bevételeikről, s mindent megtesznek azért, hogy a feketegazdaság életben tartsa családjukat. A munkanélküliek azt hazudják, hogy nem dolgoznak, a rokkantnyugdíjasok jó része azt hazudja, hogy nem tud dolgozni, és azt hiszi, hogy az állam el tudja tartani…
Mesélni könnyebb, mint szembenézni a tényekkel. De előbb-utóbb arra is rákényszerülünk.
Ez a Meseország nem az, amelyikben a mesék valóra válnak. Ez az, amelyikben mindenki mesét mond, és mindenki úgy tesz, mintha elhinné a másik fabuláját. Eredeti fikciók hálózzák be életünket, és a sok apró részletből lassan összeáll egy igazi rémtörténet.
