De legalábbis nem mond igazat. Azt állította tegnap (itt: http://konzervatorium.blog.hu/2011/03/09/tota_w_hazudik_sosem_dicsoitettuk_a_keletet#more2724356), Tóta W. cikkével vitatkozva, hogy „…Magyarország ad 1. keresztény ország, kultúrájában mindenképp, vagy ahogy tegnap írtuk, nyugaton még az ateista is keresztény. Ad 2. A tekintélytisztelet és a spiritualizmus meg nem egyenlő keleti típusú autoriter és totalitariánus rendszerek exportálásával. Ad 3. A kapitalizmus is keresztény vívmány, és éppenséggel nincs ellentétben a kereszténységgel. … Ad 4. A nyugati szabadság keresztény vívmány. Tudom, ezt nehéz megemésztenie egy liberális publicistának, aki még álmában is a hülye keresztényekre gondol. De ettől még ez van.”
Nos, Magyarország csak akkor keresztény ország – legalább kultúrájában – ha helytálló az a kisajátító logika, amelyet a Konzervatórium képvisel, az nevezetesen, amely minden modern emberi vívmányt, értéket és eredményt a kereszténységre vezet vissza. De ez az érvelés nem helytálló. Mert hiába vezeti le száz és száz filozófus, történész és nyomukban százezer publicista, a szabadságjogokat, a demokráciát, vagy éppen a kapitalizmust a keresztényi gyökerekből, attól még ez a levezetés nem lesz igaz. Hogy egy jelenségnek van középkori, kora újkori előzménye, az nem jelent feltétlenül folytonosságot, vagy ok-okozati viszonyt.
És akkor lássuk pontról pontra:
Keresztény ország
Magyarország a legkevésbé sem keresztény ország, pontosabban csak annyiban keresztény, amennyiben vannak itt szép számmal keresztények. Szókásaink, hagyományaink, viselkedéskultúránk egyes elemei valóban a keresztény középkorból származnak, de nem azért őrizzük őket, mert keresztények vagyunk, hanem azért, mert így szoktuk. A magyarság keresztény kultúrájáról beszélni kicsit olyan, mintha a nyelvünket pogánynak tartanánk, csak azért, mert legfontosabb elemei a pogány időkből származnak. Nem, tisztelt Konzervatórium, ez nem így működik. A vallás akkor él, ha hisznek benne az emberek. Azok számára vonatkoztatási alap, akik hisznek benne. A magyar népesség jelentős része azonban nem hisz a keresztény tanításokban. Akkor sem, ha húsvétkor locsolkodni megy, és karácsonykor Mennyből az angyalt énekel. Mert a keresztény szokások mellett ezer más szokás, viselkedésminta is létezik ma Magyarországon, mi több, legnagyobb részük fölülírja a keresztényi hagyományokat. Hogy mást ne mondjak, elég nehéz bebizonyítani, hogy a döbbenetesen terjedő egyszülős családmodell a keresztény kultúra része, még akkor is nehéz, ha volt példa a válásra a középkorban is.
Tekintélytisztelet és a spiritualitás
A tekintélytisztelet és a spiritualitás valóban nem egyenlő keleti típusú autoriter és totalitariánus rendszerek exportálásával, ez igaz. Csakhogy tekintélytisztelet és a spiritualitás a keleti típusú autoriter és totalitariánus rendszerek jellemzője, míg a Nyugati kultúra egyre távolabb áll ezektől. És, hogy őszinte legyek, elképzelni sem tudok egy tekintélytisztelő, spiritualitás Nyugatot. Éppen a lényegét veszítené el: a tekintélyek választhatóságának és megkérdőjelezésének szabadságát, a józan ész, az értelmes belátás – ezen keresztül az értelmes vita, a tudományos kutatás, a művészi vagy általában emberi szabadság – elsődlegességét. Mert ahol a tekintélytisztelet elvei és a spiritualitás eszméi uralkodnak, ott nincs egyéni szabadság. Ahol spirituális igazságra, vagy tisztelendő tekintélyre lehet hivatkozni a józan ész érveivel szemben, az nem a Nyugat.
A kapitalizmus szelleme
Hogy a kapitalizmuskeresztény vívmány lenne, vagy ne állna ellentétben a keresztényi tanítással, az még akkor is idült marhaság, ha az alapötlet Max Webertől származik. A kereszténység, amíg ereje teljében volt, mindent megtett annak érdekében, hogy útját állja a kapitalizmusnak. A kapitalizmus, nem a kereszténység révén, hanem éppen annak ellenére jöhetett létre, s közöttük a viszony éppen fordított, mint ahogyan azt a konzervatív történelemértelmezés láttatja: azaz nem a kereszténység szülte a kapitalizmust, hanem a kapitalizmus formálta a maga képére a kereszténységet. Nem a protestáns etika hozta létre a kapitalizmus szellemét, hanem éppen fordítva, a kapitalizmus szelleme teremtette meg a modern kereszténységet. Egyébként főképp azáltal érte ezt el, hogy az egész spirituális problematikát kipenderítette a hétköznapok világából, s bezárta a templom-család-személyes meggyőződés hármas kalodájába. A kapitalizmust tarthatjuk jónak vagy rossznak, de az biztos, hogy szöges ellentétben áll mindazzal, amit Jézus hirdetett, s részben azzal is, amit a keresztény egyházak ma képviselnek.
A nyugati szabadság
Hogy a nyugati szabadság keresztény vívmány volna, azt valóban nehéz megemésztenie a liberális publicistáknak. Azért nehéz, mert nem igaz. Tudom, hogy a konzervatívok ilyenkor arról szoktak beszélni, hogy a jó és rossz közötti keresztényi választás alapozta meg az egyéni döntés megszületését, s ebben az értelemben az egyéniség létrejöttét, de ez a szöveg igencsak hamisan cseng a máglyák fényében. A kereszténység előtti, utáni, vagy azon kívüli ember pontosan ugyanolyan jól tudja, mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen, milyen szerepe van neki személyesen, saját döntései meghozatalában, mint a keresztény. Akkor is tudja, ha a jót és a rosszat nem a spirituálisra, hanem a politikai közösségre vonatkoztatja. Az, hogy a spirituális magasabb rendű, mint az evilági csak azok számára igaz, akik hisznek benne. A nyugati szabadság – bármit is állít a konzervatív szellemi elit – nem keresztény vívmány. Éppen, hogy nem az.
Brutális szellemi elnyomás
Az újkor, a kapitalizmus, az emberi szabadság, a modern társadalom folyamatos harcban született meg. Abban a harcban, amit a keresztény egyház, a keresztény egyház tanítása, a keresztény egyház brutális szellemi elnyomása ellen vívott Európa. Hogy ma a mi világunk szabad és gazdag lehet, az a keresztény egyház ellenére van. És ez még akkor is igaz, ha a modern konzervatív elméletalkotók holmi középkori szellemi előzményekre hivatkozva igyekeznek kisajátítani a szabadság és jólét eredményeit, s megpróbálják elfeledtetni velünk azt, hogy a keresztény egyházak XVII., XVIII., XIX. században mindig és minden tekintetben a legszélsőségesebb reakciót képviselték, a legsötétebb elnyomás oldalán álltak. Mi több, ott állnak ma is, mindenütt, ahol a kizsákmányolásnak ideológiai támaszra is szüksége van.
