Tisztelt Egymillió Magyar Állampolgár!
Ezúton jelentem be igényemet az önök által meghirdetett alternatív köztársasági elnöki posztra, mely állás betöltésének lehetőségéről az elmúlt hét végén megtartott tüntetésükön szerezhettek tudomást az érdeklődők. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért nevű Facebook-csoport által rendezett tömeggyűlésen ugyan nem fogalmazták meg egészen pontosan, milyen elvárásoknak kell megfelelnie a leendő alternatív államfőnek, de remélem, hogy pályázatom tükrözi elképzeléseiket. Azzal mindenesetre egyetértek, hogy „Magyarországnak egy új politikai kultúrára és a döntéshozók új nemzedékére van szüksége...” Olyannyira egyetértek, hogy személyemben testesítem meg az új politikai kultúrát és döntéshozást.
Közéleti pályafutásom
Közéleti pályafutásom korai kalandjairól talán jobb, ha nem mondok sokat, ám az elmúlt években érdekes és tartalmas tapasztalatokat szereztem, amelyek alapján alkalmasnak tarthatom magam az alternatív köztársasági elnöki posztra.
Nos, néhány évvel ezelőtt a Republicator blog által megalakított bloggerkormányban a szociális és családügyi tárcát vezettem, s programom elemeiről számos bejegyzésem tanúskodik.
Gyurcsány Ferenc bukása után fölmerült a nevem, mint lehetséges miniszterelnöké. Én vetettem föl.
Mondanom sem kell, hogy nem választottak meg, hiszen azt önök is észrevették volna. Mindazonáltal politikai pályafutásom tökéletesen megfelel egy alternatív köztársasági elnöki poszt várományosának, hiszen a nép egyszerű, de annál nagyobb hülyeségeket beszélő gyermekeként, politikailag el nem kötelezett közszereplőként tökéletesen alkalmas személy vagyok arra az integráló szerepre, amit egy alternatív államfőnek be kell töltenie.
Az utóbbi időkben személyesen is kiálltam a véleménynyilvánítás szabadsága mellett. Bár talán némileg zavarhatja a rólam kialakítható egyértelműen pozitív képet az, hogy különbséget tudok tenni két egymással össze nem függő jelenség között. Meg tudom különböztetni azt, amikor a kormány a maga politikai érdekeinek megfelelően semmibe veszi az egyébként érvényesnek tartott szabályokat, illetve azt, amikor úgy írja át a szabályokat, hogy azok ellene mondanak az európai értékvilágnak.
De remélem, ez az apróság nem fogja jelentősen csökkenteni népszerűségemet az önök körében.
Politikai elképzeléseim
Önökhöz hasonlóan hiszek a nyilvánosság erejében. Úgy vélem, hogy facebook csoportok alapításával, tüntetések szervezésével, folyamatos rettegéskampánnyal, igenis meg lehet reformálni a társadalmat. Éppen ideje elkergetni ezt a népnyúzó rezsimet, és mindjárt kolbászból lesz a kerítés. Nem hiszek abban, hogy világunkat gazdasági erőterek határozzák meg, nem hiszek abban, hogy a kormány mozgásterét nemzetközi trendek szabják szűkre, nem hiszek abban, hogy a kényszerpályákról való letérés katasztrofális következményekkel járna.
Önökhöz hasonlóan nekem sem tetszik a rendszer. Általában egyik olyan rendszer sem tetszik, amelyben nem én vagyok a köztársasági elnök. Ezek a rendszerek bűnösek, korruptak, a diktatúrára, de legalábbis az önző osztályuralom és klerikális reakció kiépítése felé haladnak, és e rendszerek politikai vezetőinek büdös a szája. Viszont nagyon is hiszek abban, hogy közösségi oldalakon szerveződött baráti társaságok hiteles alternatívát nyújthatnak a politikai elittel szemben, hiszek abban, hogy mi, egyszerű emberek valóban keményen tudunk tárgyalni a nemzetközi befektetőkkel, valóban szilárdan tudjuk képviselni a nemzeti érdekeinket a nagyhatalmak előtt, s általában is jobban tudjuk irányítani az országot. Felháborító, hogy többségünk kénytelen hajat nyírni, taxit vezetni és kávéházban fecsérelni el nagyszerű elképzeléseit.
Önökhöz hasonlóan magam is szörnyűnek találom a kormány arrogáns megnyilvánulásait, nevetségesnek látom szimbolikus gesztusait, és pöffeszkedő magatartását. Viszont megingathatatlanul hiszek abban, hogy egy frappáns közhelygyűjteménnyel, egy zavaros és szerteágazó politikai nézeteket egységbe csatornázó kezdeményezéssel igenis gátat lehet vetni a kurzusuralomnak. Eljött az ideje annak, hogy összefogjunk mi rendszerkritikus állampolgárok: liberálisok, demokraták, szociáldemokraták, szocialisták, nemzeti szocialisták, anarchisták, maoisták, és egyéb radikális bal-, illetve jobboldaliak, valamint további alternatív közösségek.
Elvárásaim
Mivel önök pillanatnyilag nem rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal, amelyek egy ilyen nagyjelentőségű hivatal méltó betöltésével kapcsolatban jelentkeznek, s amelyeket én joggal elvárhatnék, egyelőre nem tartok igényt sem fizetésre, sem szolgálati autóra, sem egyéb juttatásokra. Azt azonban szigorúan megkövetelem, hogy eddig ejtet, és a jövőben ejtendő helyesírási hibáim fölött nagyvonalúan elsiklani szíveskedjenek.
Végezetül, de semmiképpen sem fenyegetésképpen tudtukra kell adnom, hogy amennyiben a nem választanak meg alternatív köztársasági elnöknek, akkor Csodálatos Nalaja királyhoz hasonlóan (Vesztegzár a Grand Hotelben) önbeiktatás útján lépek hatalomra. Az is lesz annyira legitim, mint az önök kezdeményezése.