Azt írja a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján olvasható összefoglaló: „Ha a rokkantság miatt a munkából kieső 700 ezer ember dolgozna, és fele olyan mértékben járulna hozzá a termeléshez, mint a többi 3,7 millió foglalkoztatott, akkor ez a magyar GDP-t közel 10 százalékkal növelné”
Ha dolgozna.
De nem dolgozik. És bármennyire elszántan is törekszik arra a kormány, hogy visszavezesse a munka világába ezeket az embereket, vagy legalább egy részüket, a megvalósításra pillanatnyilag igen kevés az esély.
Százezer
A kormány által benyújtott tervezet előirányzata szerint százezer rokkantnyugdíjas fog munkába állni hamarosan. Nem azért, mert ilyen sikeresen változott meg a gazdasági környezet, nem azért, mert újabban Magyarországon minden munkáskézre szükség van, nem azért, mert a rokkantsági ellátásnál sokkal többet vihet haza az, aki munkába áll, hanem egyszerűen azért, mert a tervek szerint körülbelül ennyi embernek szűnik meg az ellátása.
Az első elemzések már világosan rámutatnak arra, hogy az elképzelés – bár a legtöbb ember igazságérzetének megfelel – azért ezer sebből vérzik. A hozzáértők szerint, a kormányzati retorika ismét hamis, hiszen a juttatások megvonása nem fogja bővíteni a dolgozók számát. Egyszerűen azért nem, mert nincs elég munkahely.
Sőt az is lehet, hogy a pillanatnyi megtakarítás hosszabb távon visszaüt. A költségvetési megtakarítás ugyanis újabb keresletcsökkenést hoz. Az ellátás nélkül maradó tömeg nem fog vásárolni, nem fog adót, áfát, fizetni, és így tovább.
Hétszázezer
De ez csak a kisebbik baj. Van ugyanis itt egy nagyon komoly probléma is. Ami a hazai rokkantnyugdíjas-rendszer múltjából következik. Elég jól feltárt folyamat, hogy miképpen vált lehetségessé az, hogy Magyarországon, a minden képzeletet felülmúló hétszázezer rokkantnyugdíjas teremjen. A szocializmus összeomlása idején a GDP drámaian visszaesett, s a gazdaságból úgy esett ki nagyjából egymillió munkahely, hogy azt azóta sem sikerült pótolni. A rokkantnyugdíj egyfajta szociális rendszer lett, a munkanélküli segély valamiféle pótléka, persze elsősorban azoknak, akiknek esélyük sem igen maradt arra, hogy az átalakuló társadalmi-gazdasági rendben megtalálják a helyüket. A rokkantnyugdíjasok és a GDP viszonya tehát éppen a fordítottja annak, mint ahogyan azt a kormányzati kommunikáció sejteti. Nem azért esett a nemzeti jövedelem, mert sokan felhagytak a munkával, hanem azért voltak kénytelenek sokan rokkantnyugdíjassá válni, mert a munkájukra többet nem tartott igényt a társadalom.
Nulla
És most jön a lényeg. Nevezetesen az, hogy ezeknek az embereknek a munkájára ma sem tart igényt a magyar rögvalóság. Az érintettek nagy része már javában ötven fölött jár, képzettségük elavult, kapcsolataik felbomlottak, s így esélyük sincs arra, hogy munkába álljanak. De a stagnáló, vagy még inkább hanyatló magyar gazdaságban még a fiatalabbak is nehezen boldogulnak. Azok is, akik most jöttek ki az iskolából, azok pedig még nehezebben, akiknek a kormányzati intézkedés megszünteti a rokkantsági ellátását. Állítom, ez utóbbiaknak semmi esélye nincs.
Ha ugyanis én vállalkozó vagyok, akkor a munkára jelentkező hajdani rokkantnyugdíjasról két dolgot feltételezek: vagy nyomorék, azaz nem teljes értékű munkaerő, vagy csaló, azaz nem teljes értékű munkaerő. De, hogy munkát nem adok neki, abban biztos lehet.
A Boldogok a sajtkészítők immár a Facebookon is megjelent.
Érdemes bejelölni, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok
nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
