Kezdettől fogva nem értettem, miért van szüksége Orbán Viktornak, aki azért mégiscsak valaki, Schmitt Pálra, aki nyilvánvalóan senki. A kormányváltás heteiben még arról fantáziáltam, hogy Orbán megtartja elnöki székében Sólyom Lászlót, úgy képzeltem, hogy a nagy formátumú elméleti ember, és a harcos pártelnök nagyszerűen kiegészíti majd egymást. Vagy, ha Sólyom valamiért nem felel meg, akkor jön majd egy Mádl Ferenchez hasonló, elismert tudós, esetleg egy világhírű művész, netán egy tekintélyben megőszült, rendszerváltó hérosz, egyszóval olyan ember, akire föl lehet nézni, aki tiszteletet parancsol, aki méltóságot ad annak a magas hivatalnak, amit betölt, s ezzel méltóságot ad a nemzetnek, amelynek élén állnia adatott. Aztán Jött Schmitt Pál, és én viharos gyorsasággal veszettem el illúzióimat.
Rojtok, bojtok, szalagok

Évek óta feszít a kérdés: Miért, Viktor? Miért? De most, hogy a plágiumvádakkal illetett köztársasági elnök a helyére került, azt hiszem, nekem is sikerült a helyre tennem az egész jelenséget.
Schmitt Pál ugyanis különleges ember. Egészen döbbenetes alakja a magyar közéletnek, gyakorlatilag példa nélkül álló szereplője a magyar történelemnek. Ő ugyanis úgy tud tökéletesen jelentéktelen lenni, hogy közben azt a látszatot képes kelteni, hogy mégiscsak valaki. Schmitt Pálnak van életrajza: sportsikerek, polgári és tudományos karrier, sportdiplomácia, politikai érdeklődés, különféle magas hivatalokkal kapcsolatos ambíció, mi több, tolerált, mások által is támogatott ambíció hámozható ki ebből az életrajzból. Ha csak ennyit tudnánk róla, azt gondolhatnánk, igazi reneszánsz emberrel van dolgunk. Olyan emberrel, aki az élet minden lehetséges területén helytáll: harcos és gondolkodó, közösségének élére termett, karizmatikus vezető és – mint azt a suttogó propagandából tudhatjuk – élethabzsoló, de elegáns hedonista.
A nagyszerű homlokzat mögött azonban nincs épület. A lenyűgöző életrajz egyes pontjait megpiszkálva sorra-rendre derülnek ki a csalafintaságok, túlzások, hamisságok. A reneszánsz ember alakja lassan semmivé foszlik, és a helyén megjelenik egy barokkos opportunista, egy százpercentes alattvaló, egy rojtokkal, bojtokkal, értékes szalagokkal felcicomázott udvaronc, aki még kesztyűt is hord, s minden körülmények között, megingathatatlanul hajt térdet az aktuális hatalom előtt.
A róka erkölcsisége

A végtelen megalkuvókészség és a fényességes karrier egészen különleges párosítás. A megalkuvóknak ugyanis általában nincs életrajzuk. A hatalom teszi őket valakivé, vagy teszi őket senkikké. A hatalommal emelkednek és buknak, mint annyi talpnyaló a múltban és a jelenben. A valóban sikeres emberek azonban nem függnek a felsőbbségtől. A maguk útját járják, a maguk életét élik, s ha olykor pályájuk a hatalom közelébe kerül, hát ott is megmaradnak önmaguknak, annak, akinek gondolják magukat, lelkiismeretükkel, hitükkel, önálló akaratukkal, önálló személyiségükkel, együttműködve, vagy konfrontálva a hatalommal.
Bármelyik jobboldali közszereplőnkre nézek, egyet sem találok közöttük, akinek volna valamilyen egyéni, önálló, derekas teljesítménye, és ezzel párhuzamosan azt is el tudnám képzelni, hogy feltétel nélkül szolgálja a kurzus minden döntését. Nem. Azok a Fidesz-közeli hírességek, akik ezt vagy azt letettek már az asztalra, tudósként, művészként, vagy kiérdemesült rendszerváltóként helytálltak magukért, közösségükért és mindazért, amiben hittek, éppen azért tudtak helytállni, mert hittek.
S e hit olykor önálló akaratot, saját véleményt, azaz bizony olykor szembeszállást is jelenthet. Nem tudok elképzelni olyan közszereplőt, aki megfontolás nélkül mindent aláír, amit elé tesznek, s egyetlen ügyben sem emeli föl szavát: No, ezt azért gondoljátok át újra!
Lehet nem kedvelni a jobb- vagy baloldali közszereplőket, de azt senkitől sem vitathatjuk el, hogy erkölcsi tartás híján egyikük sem érhet el semmit. Hogy Caelyle szavaival szóljak: bizonyos erkölcsi tartást még a rókától sem vitathatunk el, aki tyúkjainkra feni a fogát, hiszen a vadászat mögött álló akarat, szükségszerűen valamiféle meggyőződésre épül, bármi is legyen ez a meggyőződés.
Ugye emlékszünk még, milyen elképesztően nehezen talált embert a baloldal a miniszterelnöki székbe, amikor Gyurcsány Ferenc menni kényszerült? Nehezen talált, mert a követelmény pontosan ugyanaz volt, mint ami Orbán emberét a Sándor palotába emelte: kell egy látványos életrajz, és kell egy végtelen opportunizmus. Ilyen ember azonban nagyon kevés van. Talán csak egy akad ebben az országban: Schmitt Pálnak hívják.
Az üresség országa

Mindebben persze nem az a szomorú, hogy ez a végtelen üresség, ez a vákuumszerű elme, ez a emberi paródia a köztársasági elnöki posztig emelkedhetett, hanem az, hogy szép számmal akadnak emberek, akik mindezt nem látják, nem értik, nem találják mérhetetlenül zavaró, bosszantó, és aggasztó jelenségnek.
És nem az a baj, hogy néhány százezer, vagy néhány millió polgártársunk képtelen felismerni az értékest és az értéktelent, hogy képtelen megkülönböztetni az igazat a hamistól, képtelen elválasztani a valót a valótlantól, hanem az, hogy ők vezetik az országot. Nekik szól a kormányzati kommunikáció, hozzájuk beszél a hatalom, az ő szavazataikra számít a kurzus, az ő elnökük Schmitt Pál.
És én még azt sem gondolom, hogy a Fidesz vezetői valamiféle tudatos manipuláció, valami ravasz ügyeskedés, valami felismert társadalmi igény mentén, a tudatos hamisság szellemében hozták és hozzák meg döntéseiket. Nem. Éppen ellenkezőleg. Azt gyanítom, sőt egyre inkább vallom és hiszem, hogy a Fidesz vezetői pont olyan emberek, akikhez beszélnek, akikre számítanak, akikben bíznak. Nem arról van itt szó, hogy a kormányzat hamis elveket vallana, vagy ne hinne azokban az eszmékben, amiket képvisel, hanem arról a mindennél szomorúbb tényről, hogy híveikhez hasonlóan ők sem tudják megkülönböztetni az igazit és a talmit. Olyan emberek vezetik az országot, akikből hiányzik a valóság felismerésének a képessége, akik a giccset, művészetnek hiszik, a parvenüt előkelőnek gondolják, akik az áltudományos fantazmagóriákat komoly tudománynak vélik, akik az üres jelszavakat őszinte hitvallásnak képzelik, akik az lapos moralizálást emberi tartásnak tévedik. És ez a valótlanság egész kormányzásukra, egész országunkra, egész nemzetünkre elviselhetetlen teherként nehezedik.
A Boldogok a sajtkészítők immár a Facebookon is megjelent.
Érdemes bejelölni, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok
nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.