Tegnap három rendkívül mulatságos témára sikerült rátalálom a hazai sajtóban. Egyenként talán nem is vennénk észre, míly kínosan röhejessé lett világunk, de így, hogy sikerült e három ügyet egy napra időzíteni, be kell látnom, igaza van a jóistennek, ha azon gondolkozik, újrakezdi ezt az egészet, egy másik állatfajjal.
Kicsit zsidó
Egyfelől kiderült Szegedi Csanádról, a Jobbik neves vezetőjéről, hogy félig-meddig zsidó származású. Nem tudom, mennyire fontos tény ez a Jobbikban, nehéz megérteni ennek a pártnak a hivatalos, félhivatalos álláspontját faji kérdésekben. Az biztos, hogy a Jobbik hívei között szép számmal akadnak rasszisták, antiszemiták, vagy pontosabb, ha úgy fogalmazok: a Jobbik hívei között nyíltan hangot lehet adni azoknak az indulatoknak, amelyeket más pártok körében nem igazán tartanak szalonképesnek.
S mivel különösebben nem mélyedtem el Szegedi Csanád munkásságában, az sem tudom megítélni, hogy ő szemben áll-e a rasszista eszmékkel, vagy osztozik bennük. A témáról a minap így nyilatkozott: „…a zsidóságról alkotott véleményem sem változott meg. A Hiszek Magyarország feltámadásában című könyvemben van egy olyan fejezet, hogy zsidókérdés, ahol több oldalon kifejtem a gondolataimat ezzel a témakörrel kapcsolatban és a leírtakkal maximálisan azonosulok természetesen ezek után is.”
Nekem mindenesetre az jutott eszembe, hogy a szerb származású Damjanich tábornok, amikor leverte a délvidéki szerb felkelést efféle szózatot intézett az elébe terelt rác atyafiaknak: „Én most elvonulok innen seregemmel együtt. De, ha arra kényszerítetek, hogy visszatérjek, meglássátok, kiirtom a szerbeket mind egy szálig, s hogy hírmondója se maradjon ennek az alávaló népségnek, utolsóként magamat lövöm főbe!”
Hát így…
Nem elég zsidó
Aztán ott a másik ügy. Emennek reciproka. Összekaptak ugyanis a hitsorsosok a MAZSIHISZ háza táján, mert Radnóti rabbi kiderítette, akad vezetőik között valaki, E.O., akinek nem megfelelő a pedigréje. Hogy pontos legyek, E.O. már nem vezető, mert a suttogó propaganda – meg a hitközségben dúló hatalmi harc – kipenderítette őt a közösségből. Pedig – írja a tegnapi Index – E.O. éveken keresztül közeli munkatársa volt a hitközség vezetőinek, sőt egyértelműnek tünt, hogy ő lesz Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató utódja.
Oszi feljelentést tett, mert szerinte Radnóti „különleges személyes adattal való visszaélés”-t követett el, amikor kiderítette, hogy a vallási szabályok szerint nem vehet részt a liturgia bizonyos szertartásaiban, ugyanis anyai ágon nem zsidó, hanem katolikus származású.
Radnóti pedig – miután kihallgatták az akár két év szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény ügyében – dühös hangú blogjában efféléket írt: „ő behazudta magát, az egy olyan közösség, amit a 3000 esztendős vallásjog tart össze. És ahol még a neológ Hitközség Alapszabálya is egyértelműen szabályozza kinek, hol a helye. Bármennyire is befogadó a zsidó vallás, tudni kell, hogy bizonyos szertartásokon – közvetlenül – csak vallásjogilag zsidó emberek vehetnek részt.”
A helyzet ugyanis az, ha jól értem, hogy E.O.-nak, volt egy keresztény nagymamája, aki miatt nem elég fajtiszta ahhoz, hogy részt vehessen a zsidóság bizonyos szertartásain, ahhoz meg végkép túlontúl sárvérű, hogy vezetője lehessen a hitközségnek.
Erről meg Móricka jutott eszembe. Akiről tudjuk, hogy miután lopott a pap kertjéből, az büntetésből (látszólag) megkeresztelte. Otthon aztán a sorban hazaérkező család: anyja, nagyapja, apja jól elverte a haszontalanját. Ő meg hüppögött a sarokban, hogy még csak pár órája keresztény, de máris utálja ezeket a nyomorult zsidókat…
Nem jó zsidó
De a slusszpoén még hátra van. Az ugyanis az, hogy Izraelben letartóztatták azt a három fiatalembert, aki néhány hete meggyalázta a Jad Vasem holokauszt-emlékközpont épületét, sőt korábban, két katonai hősi emlékművet is elcsúfítottak felirataikkal. Természetesen nem olyasmit írtak, hogy Sára szeretlek, hanem efféléket: „Hitler, köszönet a soáért!” Vagy ezt: „A cionisták akarták a holokausztot!” Meg ezt: „Ha Hitler nem lett volna, a cionistáknak kellett volna kitalálni!” Na, meg ilyen is volt. „Izrael a világi, Auschwitz a szefárd zsidóságnak!" A tucatnyi, olykor ember nagyságú szövegeket a Jad Vasem udvarára pingálták Kohn Brian késői utódai.
A rongálók lakásán további propagandaanyagokat is találtak, amelyek például olyasmit állítanak, hogy Izrael alapítói összejátszottak Hitlerrel a zsidó állam létrehozása érdekében.
És ebben az a vicces, hogy a firkálók maguk is zsidók, az egyik ultraortodox csoport, a Neturei Karta cionistaellenes mozgalom tagjai. Az efféle ultrák, bár vidáman élnek a korszerű és jómódú Izraelben, mégis azt állítják, hogy Izrael léte istenkáromlás, mert a zsidó állam csak a Messiás eljövetele után, isten keze által születhetett volna meg.
És ilyen ultraortodox zsidó Izraelben több mint hétszázezer van.
Te jó Jehova!
Erről már csak az jut eszembe: Romanes eunt domus! Romani, ite domum!
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.