Jávor Benedek az LMP történelmi felelősségéről beszélt a közelmúltban. Ritkán van érvényes tartalma az efféle mondatoknak, a frakcióvezető azonban kivételesen jókor hangsúlyozta: sorsdöntő jelentőségű döntés előtt áll pártja. A Lehet Más a Politika közelgő kongresszusa valóban történelminek ígérkezik. Olyasminek, mint amilyen a szárszói konferencia volt a maga idejében, Lakitelek a maga korában, vagy épen az a késő éjszakába nyúló tanácskozás a Bibó István Szakkollégium alagsori termében.
Igaz, Jávor Benedek értelmezése éppen fordítottja annak, ahogyan én látom kérdést. Állítsuk is mindjárt a feje tetejéről a talpára az LMP és az Együtt 2014 mozgalom kapcsolatát!
Harag és holnap
A Frakcióvezető egy interjúban arról beszélt a múlt héten: „Történelmi felelőtlenség lenne, ha kísérletet sem tennénk az Együtt 2014 választói mozgalommal való együttműködésre. Magyarország súlyos krízisben van, és súlyos választások előtt áll. Ebben a helyzetben pedig történelmi felelősségük minden olyan eszközt megvizsgálni, amelyik lehetőséget teremt az Orbán-kormány leváltására.”
Azaz Jávor úgy véli, a súlyos krízis, amiben az ország van, komoly, sőt történelmi feladatot állít az LMP elé, azt, hogy valamilyen módon hozzájáruljon az Orbán-kormány leváltásához.
Nekem pedig úgy tűnik, befolyásolható emberek azok, akik most minden eszközt elfogadhatónak tartanak a Fidesz leváltása érdekében. Gyűlöletüket, indulataikat könnyen felkorbácsolja a hagyományos baloldalhoz kötődő média, s az évek óta tartó hecckampány hatására ma már annyira borzadnak a Fidesztől, hogy akár az ördöggel is összefognának ellene. A történelmi perspektíva azonban nem haragból, félelemből, agresszív elszánásból összetákolt horizont. Kevés indulatunk van, ami mulandóbb lenne a gyűlöletnél.
Az iszonyat a ma jelensége. A most kérdése. A pillanat problémája.
Nem teremt történelmi távlatot.
Hogy kicsit kiléphessünk ebből a felzaklatott közegből, játsszunk el egy gondolatkísérlettel! Tételezzük föl, hogy újra a régi rend van hatalmon. Bajnai, Gyucsány, Kuncze kormányozzák az országot. Úgy, ahogyan 2010 előtt tették.
Az LMP sokadik kongresszusán pedig feláll egy szónok és érvelni kezd a Fidesszel való összefogás mellett. Ilyeneket mond: A rendszerpártok és rendszerkritikus pártok tengelyén az LMP mindenképpen a rendszerkritikus oldalon áll, nagyjából a Jobbik és a Fidesz között. És semmiképpen sem a rendszerpártok oldalán az MSZP és Bajnai Gordon kormánya mellett. Közelebb áll hozzánk a Fidesz unortodoxiája, mint Bajnai mainstream lakájpolitikája, közelebb áll hozzánk a Jobbik EU-szkeptikus nézőpontja, mint a kormány Brüsszel előtti hajbókolása… Persze a demokráciáról nagyon is mást gondol az LMP, mint a Fidesz és a Jobbik, de ez a különbség sem annyira fontos, mint képzelnénk. A demokráciához való viszony sem más ugyanis, mint rendszerkritikus problémafelvetés. Hiszen egyértelmű, hogy mára, a modern, média által meghatározott, képviseleti demokrácia nem tud választ adni a legfontosabb kérdéseinkre. Ebben a demokráciában ugyanis a rendszer erői dominálnak, szükségszerűen és mindenképpen. A kortárs demokrácia újragondolása nem idegen a rendszerkritikus szemlélettől. Akár úgy, ahogyan a Jobbik és a Fidesz elképzeli, azaz a hagyományos közösségek, a nemzet, az egyház, a különféle intézményesült, identitást is adó szervezetek erejére támaszkodva, akár úgy, ahogyan az LMP és a kalózpártok elképzelik, azaz a részvétel kiterjesztésével, az e-demokrácia lehetőségeinek kiaknázásával, a közvetlen polgári beavatkozás esélyének megteremtésével. Abban természetesen van vita, hogy erre vagy arra induljon a közösség, de abban lehet egyetértés, hogy demokráciánkat újra kell gondolnunk…
És a küldöttek érzik, hogy igaza van a szónoknak, úgy érzik, hitelt kell adniuk e békességet kínáló, szövetséget ajánló, partnert kereső szavaknak, mert akkori indulataik, a Bajnai-kormánnyal szembeni ellenszenvük, az ország-rontó, jövő-felélő, hazug politika miatt érzett harag és a gyűlölet véglegesen megölte bennük a történelmi perspektívát, s megmaradt lelkükben a semleges salak, a nyomorúságos hétköznapi ellenállás, a sátánnal is összefogni vágyó dühödt akarat.
Kész helyzet
Mert hát mit is várhatnak az LMP-sek az Együtt 2014 mozgalomtól, azon túl persze, hogy esetleg leváltja a Fideszt. (Vagy létrehoz egy Fidesz-Jobbik koalíciós kényszert… De ezt most ne nyissuk ki!)
Juhász Péter néhány napja kifejtette, hogy az Együtt 2014 elsőként LMP-vel akar szövetségre lépni: „Mert egy új politikai kultúra megvalósítása közös alap a Milla és az LMP között. Én nagyon fontosnak tartottam, hogy először őket kérjük fel. Ők voltak, akik már 2010-ben elmondták, hogy a jobb- és baloldal közötti árkokat be kell temetni. Számunkra ők az elsők.”
Csakhogy az október 23-a körül történtek után nem túl ízléses dolog annak az LMP-nek hízelegni, amelynek háta mögött a Milla megegyezett Bajnaival. Miközben ugyanis a Milla az LMP-vel tárgyalt az összefogásról, azonközben – jellemzően a párt meghatározó alakjainak tudta nélkül, és azok háta mögött – gyors alkut kötött a volt miniszterelnökkel. Nem mondom, hogy ez árulás, vagy hátba támadás, de nyilvánvalóan kész helyzet. A Milla fait accomplit teremtett, s most – remélve, hogy az Orbán-gyűlölet minden további kérdést felül tud írni – azt képzeli, hogy az általa kreált helyzethez kénytelen-kelletlen, de alkalmazkodik minden ellenzéki szereplő.
De ez nem így működik. Pontosabban ez így nem működhet.
Nyakó István szocialista képviselő Bajnai Gordonról és az Együtt 2014-ről ekképpen nyilatkozott a közelmúltban: „Olyan pártokat toboroznak, melyeknek szavazótábora van, de önbecsülése semmi. Hisz ebben a történetben vadidegen, de legalábbis más értékvilágú, más érdekközösségben gondolkodó emberek mondanák meg, mi a becsület, s erről egy politikai castingon vizsgáztatnának is. Hál' Istennek a Magyar Szocialista Párt tagjainak van becsülete, önbecsülése és van méltósága is.”
És Nyakónak ez egyszer igaza van. A választói mozgalom megalakulás körülményei – eltekintve az SZDSZ utódszervezetek ácsingózásától – komoly szervezet számára nem teszik lehetővé a csatlakozást. Nem is egészen világos, miért reméli most Juhász azt, hogy az LMP bambán bebandukol abba az akolba, amit a Milla összeeszkábált.
A zöldpárt számos vezetője kimondta már: Bajnaival nem.
Hiába hangoztatják az Együtt frontemberei, hogy a programot, a közös építés terveit csak ezután, csak az új csatlakozókkal közösen akarják kidolgozni, ez az állítás nem tűnik sokkal hitelesebbnek, mint a Milla kétkosaras magatartása az LMP-vel és Bajnaival párhuzamosan folytatott tárgyalásaik során.
Bajnai ugyanis maga a program. Láthatóan sokaknak tetszik, de igen sok közéleti szereplőknek vállalhatatlan. Baloldaliaknak és jobboldaliaknak egyaránt. Mert amit Bajnai képvisel, az a legmerevebb európai mainstream kapitalizmus. Egyetlen értelmes programpontja van: leváltani Orbánt. És ami mögötte van, vagy utána következik, az nyilván nem más, mint a mainstream nyugati elvárásoknak való katonás megfelelés. Az, ami miatt az elmúlt húsz esztendőben tönkre ment az ország. Sem a ballra nyitó MSZP-nek, sem a zöld, alternatív LMP-nek nem vállalható, főképpen nem vállalható a Fideszből kiábrándult jobboldali tömegeknek.
Miképpen az sem vállalható egy valóban újszerű politikát képviselő párt számára, ahogyan az Együtt 2014 a kormányváltást elképzeli. A teljes demokratikus ellenzék összefogásának meghirdetése ugyanis a kétpólusú pártrendszer újraélesztésére tett kísérlet. Az orbáni centrumpolitikát az új mozgalom az elmúlt húsz év mintái szerint támadja. A kormánnyal szemben egységes ellenzéket kíván szembeállítani. Nem tud kilépni a bal-jobb, bal-jobb logikából, nem tudd elszakadni a hagyományos politikai fogalmaktól, nem képes újszerű, eredeti, alternatív koncepcióval előállni, annak ellenére nem, hogy a körülmények, a választási szabályok, s nem utolsó sorban az esélyes pártok mineműsége gyökeresen megváltozott.
A Milla és partnerei zsákutcába manőverezték magukat.
Történelmi felelősség
Az LMP hétvégi kongresszusa így valóban sorsdöntő lesz.
Nem nekik, hanem nekünk, mindannyiunknak.
Az LMP történelmi felelőssége egyfelől abban áll, hogy az Együtt 2014 az marad-e, ami: egy lájkokból építkező médiahack, vagy valóban az Orbán-ellenes összefogás centruma lesz belőle. Ha ugyanis az LMP most nemet mond, akkor az összefogásban korántsem érdekelt MSZP is nyugodtan nemet mondhat, s az Együtt mozgalom visszaszorul oda ahonnan jött, a facebook-barátok ábrándos világába. Ha azonban az LMP igent mond a csábító szirénénekekre, akkor nagyon sokakat visz magával. Többeket, jóval többeket, mint azt a néhány százaléknyi szavazót, amit a közvélemény-kutatók neki ítélnek. Akkor előbb-utóbb az MSZP is rákényszerül a csatlakozásra. És ezzel létrejön a reakció, a visszarendeződés, az ancien regime új szervezete.
A történelmi kérdés ilyenformán nem az, hogy miképpen viszonyul az LMP a Millához, Bajnaihoz, vagy a régi elitet, hanem az, hogy miképp viszonyul a holnap Magyarországához. A történelmi kérdés nem az, hogy miképpen lehet leváltani Orbánt. Mert ez nem lényeges. A történelmi kérdés az, hogy nemet tud-e mondani az LMP a lopakodó restaurációra, a régi elit settenkedő visszatérésére, kétpólusú politikai mező fennmaradására, s igent tud-e mondani egy igazabb, őszintébb, hitelesebb harmadik erőközpont kialakítására.
Ezen a kongresszuson az dől el, hogy a zöldpártiak feláldozzák-e az Orbán-gyűlölet oltárán a maguk jövőképét, beállnak a visszarendeződés erői mögé, vagy megpróbálnak egy boldogabb és szabadabb ország vízióját látva maguk előtt, önálló politikát képviselni. Függetlenül attól, hogy szeretik-e Orbánt az LMP tagjai, vagy gyűlölik, most nem Orbánról fognak szavazni. Hanem arról, hogy hozzájárulnak-e a rendszer restaurálásához, vagy kitartanak rendszerkritikus eszméik mellett. Arról, hogy beállnak-e az EU-helytartók táborába, vagy képesek megmutatni, igenis lehet józanul kritizálni az Uniót. Arról, hogy ismét szélesre tárják-e az ország kapuit a komprádor-burzsoázia előtt, vagy bebizonyítják, lehet értelmesen is bírálni a multinacionális tőkét. Arról, hogy visszavezetik-e a magyar gazdaságot az elmúlt évtizedek csődpolitikájába, vagy fel tudnak mutatni valami józan alternatívát. És végül arról, hogy beállnak-e a bal-jobb logikájú, elitközi választási idétlenkedésbe, vagy kifordulva a kétpólusú politika mókuskerekéből, elindítanak valami valóban új, valóban alulról jövő, valóban a civil polgárokra támaszkodó közéleti létformát.
És mindez valóban történelmi kérdés.
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.