No, ilyen sem volt még ezen a blogon. Doktori disszertációt fogunk elemezni. Kérem a tisztelt olvasókat, ne röhögjenek önfeledten, mivel a kacarászás során sorokat ugorhatnak át, s így elveszíthetnek egy-két fontos összefüggést, de azért is javaslom a hahotázás mellőzését, mert a dolog egyáltalán nem vicces. Tragikus. Minden szempontból az.
Valószínű ugyanis, hogy a magyar felsőoktatás legsúlyosabb botránykövére bukkant rá az Örülünk Vincent blog karácsony másnapján. Olyasféle disszertációt sikerült előkotornia a bloggernek, aminek léte, illetve az a tény, hogy egy ilyen szövegért doktori fokozatot lehet kapni ma Magyarországon, nem pusztán Schmitt Pál doktorija körül kirobbant botrányt múlja fölül – az ugyanis csak egy összeollózott, de tudományos szempontból helytálló munka volt – de alighanem felvilágosult korunk, azaz úgy nagyjából az utóbbi kétszáz év legbrutálisabb dolgozata. Olyan anyag, amely a hazai tudományosság egészét kérdőjelezi meg.
Mondjuk, eddig is erős kételyeim voltak egyetemi oktatásunk színvonalával kapcsolatban, de most, íme, bizonyossággá vált: ami a Corvinuson zajlik, azt valószínűleg nem lehet oktatásnak nevezni.

És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a furcsa kis izé raf… raffiakötőállvány, amihez hozzá voltak erősítve…

Vallás vagy tudomány
Kezdjük mindjárt azzal, hogy szerzőnk, Tóth János József nem tud különbséget tenni a tudomány és a vallás között. Rögtön a szöveg elején így ír: „A posztgraduális képzés megkezdésekor leginkább annak problémája foglalkoztatott, hogy a kommunikációt hogyan lehet közösségalkotó tevékenységként úgy megérteni, hogy a kommunikáció teológiai jelentéstartományából a lehető legtöbbet megtartsunk, miközben a társadalomtudományok nyelvén fejezzük ki magunkat.”
Azaz teológiai szakmunkát olvasunk, amely a tudományos köntösben – „a társadalomtudományok nyelvén” – jelentkezik.
Hogy mi indította arra, hogy Univerzális kollektív létezés és kommunikáció címen megkísérelje módosítani a szociálkonstruktivista kommunikáció-modellt arról így vall: „Annak ténye, hogy a teológia egyes területeibe (pl. a felszabadítási teológiába és a gyakorlati teológiába) már beépültek társadalomtudományi elméletek vagy módszerek. (lásd pl. Gutiérrez 1988, van der Ven 1993, Hermans et.  al.  2002)  Ami mutatja, hogy konkrét kutatási témákban nem csak lehetséges, de már meg is valósult az interdiszciplináris együttműködés a két tudományág közt, továbbá, hogy az általunk az integráció irányában tett erőfeszítések – egy általánosabb szinten – nem minden előzmény nélkül valók (noha az integráció iránya szokatlan, vagyis a teológiából a társadalomtudományokba, és nem fordítva).”
A gondolat egészen elképesztő, olyan, mintha azt mondaná, mivel a horoszkópkészítés során az asztrológus alkalmaz matematikai eszközöket, éppenséggel a matematikus is fordulhatna a csillagokhoz, ha megoldhatatlan matematikai nehézséggel találná szembe magát. Az a tény, hogy a tudomány szempontjából tulajdonképpen babonának tekinthető vallásos okoskodás, azaz a teológia alkalmaz tudományos eszközöket (a teológia egyes területeibe már beépültek társadalomtudományi elméletek vagy módszerek) semmiképpen sem jelenti azt, hogy a tudományba is bekerülhetnének a vallásos elgondolások. Ezek ugyanis szöges ellentétben állnak amazzal. A dogmák világa és a tudományos gondolkodás összeegyeztethetetlen.
Persze ezt a szerző is tudja, hiszen egy helyütt megemlíti, hogy a társadalom olyasforma újragondolása, amelyben az emberi és transzcendens tagok közös valóságalkotásából származó formák érvényre juthatnának, több akadályba ütközik. A főbb ilyen akadályok a társadalomtudományok szekularizáltsága, empíria-centrikussága – írja. De mintha nem értené: ez maga a tudomány. Ami nem empirikus és nem szekularizált, az a vallás.
Hogy ezt a szerző nem tudja, egy dolog, hogy azonban az opponens, vagy a doktori tanács tagjai sem tudják, na, az a tragédia.

- És így bizonyították be uram, hogy a föld banán alakú.
- Bámulatos, hol tart már a tudomány! Mondd csak el még egyszer, hogy lehet birkavesével földrengést megelőzni!

Kozmopolisz
De, hát mit is állít korunk Savonarolája? Szerzőnk azt veti föl, hogy elvileg elképzelhető egy olyan társadalomkép, amelyben a transzcendens világ és a földi emberek együtt vannak jelen. Az ötlet nem teljesen eredeti. Az alapgondolat egy Jürgen Habermans és Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa között 2004 januárjában, a Bajor Katolikus Akadémia rendezésében zajlott, majd később kiadott beszélgetésből származik. A kötetre hivatkozva szerzőnk elmondja, hogy „A posztszekularizmus a szakrális és a vallási moralitás együttműködésének egy lehetséges formájával foglalkozik: a társadalmi szétszakadás jelentette válság problémájára dolgozza ki azt a megoldást, hogy felhívja a figyelmet némely vallási érték társadalmi integrálásának szükségességére. Ilyesformán ez a Habermas és mások által felvázolt feladat a társadalmon belül történne, egyúttal újra felvetve annak gondolatát, hogy még egy szekuláris társadalmon belül sem szabad a társadalom tagjainak elvi szinten tagadni azt, hogy a vallási világmagyarázatok igazat fejezzenek ki, továbbá, hogy a vallások efféle „elvi igazságpotenciáljának” rájuk, vagy a társadalmi berendezkedésre nézve átalakító kulturális, politikai, jogi és morális következményei lehetnek.”
A kultúránk és tudományunk szempontjából tragikus habermasi-ratzingeri felvetést a szerző úgy értelmezi, hogy az „mindössze annak beismerésének feleltethető meg, hogy a modern racionalitásnak a vallással történő teljes leszámolást megcélzó programja megbukott.” Ami persze elképzelhető, különösen akkor, ha egy egyetemen egy efféle áltudományos doktori disszertációt meg lehet védeni.
Ráadásul szerzőnk tovább is megy ennél. „Sajnálatos módon tehát a posztszekularizmuson belül nincs javaslat arra nézve, hogy a vallási igazságoknak hasonló státuszban kellene állniuk, mint a szekuláris-racionális érveknek. Ilyesformán, noha a transzcendens tagok vallási igazságoknak megfelelő konceptualizálását egy univerzális közösségbe meg lehetne tárgyalni nyilvánosan, ha lefordítjuk a társadalomtudományok nyelvére, de ezt a társadalomelméletekkel egy szinten, azok lehetséges alternatívájaként tudományosként elfogadni több, mint amire a posztszekularizmus lehetőséget ad.”
Azaz szerzőnk azt javasolja, hogy alkossunk olyan tudományos társadalomképet, amelynek transzcendens szereplők is tagjai, azaz emberek mellett istenek, angyalok, demiurgoszok, vagy valami hasonlók létével is számol.
A szerző megállapítja: „A kosmopolis a nem-társadalom típusú univerzális együttlétezések egy lehetséges formája, melynek jellegzetessége, hogy istenek és emberek benne együtt élnek, az együttélés hierarchiáját és törvényeit pedig egy felsőbb, nem-emberi törvényből vezetik le, melyek az emberi cselekvésre nézve normatívak.” Majd a kifejtésben kijelenti – szerintem ez a legviccesebb az egész szövegben: „A kosmopolisról meg kell jegyeznünk továbbá, hogy nem valamiféle fantazmagóriaszerű elmejátékból született, hanem megalkotását és a különböző filozófiai eszmékben való részvételét komoly, szolid érvelést alkalmazó intellektuális munka előzte meg, melyek olyan, modellértékű alapelveket eredményeztek, melyekhez igazodva a meglévő együttlétezések emberi tagjainak élete jobbá tehető. A bölcs emberek egymással és a transzcendenssel harmóniában, szeretetben és barátságban élő, egymást megértő, segítő és elfogadó közössége tehát ebből a szempontból igen távol áll az utópisztikus elképzelésektől, és figyelemreméltó párhuzamokat mutat a keresztény (eszkatológiai) világállam ideájával (cf. Ef. 2.19 és az ágostoni Isten Városával).”
Tegyük hozzá továbbá, hogy „kosmopolis” figyelemre méltó párhuzamokat mutat a saria alapú iszlám berendezkedéssel, illetve tegyük hozzá azt is, hogy de, „kosmopolis” leginkább „fantazmagóriaszerű elmejátékból” született, amelynek megalkotása korántsem „a különböző filozófiai eszmékben való részvételét komoly, szolid érvelést alkalmazó intellektuális munka előzte meg”, hanem leginkább a máglyára küldés, a lefejezés, az élve eltemetés, a megkövezés, és más hasonló, szórakoztató tevékenységek hosszú sora.  

- Engem gyíkká változtatott... De már elmúlt…

Nem tudomány
Egy helyütt kijelenti: „A kortárs „elit” szociológiai szakirodalom a nyugati tudományos környezetben megtermelt tudást és eredményeket képviseli, ahol az együttlétezések vizsgálata során szinte teljesen hiányzik a transzcendens tagok figyelembe vételének szándéka, és alig van példa arra, hogy e hiányt valós problémának tekintik.” Nyilván nem véletlenül. Transzcendens tagokkal ugyanis a tudomány nem tud mihez kezdeni. Nem tudja őket mérni, számolni, meginterjúvolni… Nehéz velük, na. Egyszerűbb, ha nem veszünk róluk tudomást.
Szerzőnknek azonban ilyen aggálya nincs, és hosszasan elemzi a bibliát, kimutatva, hogy abban például (meg más archaikus szövegekben is) számos utalás található az emberi és a transzcendens tagok közösségére. Csak ugye a Bibliát, régen kiraktuk a tudományos forrásgyűjteményből. Nem hivatkozási alap a felvilágosodás kezdete óta. Szerzőnk szomorúan meg is jegyzi, hogy „A 46 ‘A’ kategóriás nemzetközi szociológiai folyóiratból kiválasztott 160 cikk tematikai elemzése során egyetlen olyan tanulmányt sem találtunk, amely a vizsgált jelenségek vagy problémák értelmezéséhez a vizsgálat során teológiai axiómákat, definíciókat vagy fogalmakat is használt. Az itt vizsgált különféle együttlétezéseknek (pl. társadalmak, társadalmi csoportok, házasok, családok, illetve baráti, gyülekezeti, szomszédsági, iskolai, stb. kiscsoportok) transzcendens tagjai sem elméletileg, sem empirikusan nem vizsgáltak.”
Majd végletes elkeseredéssel hozzá teszi: „Az ilyen konceptualizálások hiányára, mint a modern nyugati társadalomtudomány jellegzetességére is mindössze egyetlen tanulmányban (Seth 2013) hívják fel a figyelmet, a szerző itt bemutatja azt az előfeltételezést, melyet jogosan nevezhetünk „a társadalomtudományok szekularizmusának”, vagyis, hogy csak emberek lehetnek a cselekvés, a jelentések vagy a szándékok forrásai, istenek vagy szellemek ellenben soha.”
De azért tegyük hozzá, végül föltesz két kérdést: „Lehetségesek-e egyáltalán egy ilyen valóság, vagy ez nem több utópisztikus elképzelésnél?  Mi a szociológia magyarázó erejének terjedelme akkor, amikor transzcendens és emberi tagokból egyaránt álló közösségekkel találkozik?”
Hadd válaszoljak mindkettőre!
Igen lehetséges ilyen valóság. Minden komolyan vallásos embernek ilyesféle valóságképe van.
De – és ez a lényeg – a szociológia semmit nem tud kezdeni ezzel a valósággal. A transzcendens tagok, például isten ugyanis matematikai értelemben vagy végtelen, vagy – egy hitetlen számára – nulla. És sajnos sem a végtelennel, sem a nullával nem tudunk osztani, szorozni, számolni. Amikor a szerző azt írja, hogy „disszertációban posztuláltuk mind e transzcendens tagok létezését és aktivitását, mind pedig az emberekkel közös szerepüket a valóságalkotás folyamatában, ugyanakkor nem specifikáltunk pozitív vagy negatív normatív határokat; ennek feladata a szociológiai képzeletre hárul”, akkor olyan feladatot ró a „szociológiai képzeletre”, aminek az, ha tudomány akar maradni, akkor nem tud megfelelni.
Hadd idézzek itt még egy mondatot A Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskola minőségbiztosítási elvei és területei című dokumentumból: „A doktori iskolák értékelése során messzemenően figyelembe vesszük, hogy a disszertációk témaválasztása és a kutatások eredményei segítik-e társadalmi-gazdasági kérdésekre adott válaszok megfogalmazását.”
Nos, Tóth János József Univerzális kollektív létezés és kommunikáció című doktori értekezésében megfogalmazott felvetések semmilyen mértékben nem segítik „a társadalmi-gazdasági kérdésekre adott válaszok megfogalmazását”. Áltudományos ostobaság a teljes szöveg, amely egy háromszáz esztendeje, a felvilágosodás kezdetén lezajlott vitát próbál újjáéleszteni. Amennyiben a Corvinus mégis doktori fokozattal honorálja ezt a szöveget, akkor az egyetem nem a tudomány fellegvára, hanem a tudományos gondolkodás szégyene.

Ti mind egyéniségek vagytok!
Ti mind különbözőek vagytok!
Mindent magatoknak kell megoldanotok!
Nektek önállóan kell gondolkoznotok!
Nem kell követnetek engem!
Nektek nem kell követni senkit sem!
…de talán a Boldogok a sajtkészítők blogot a facebookon mégis…