Búcsúztassuk az idei homoszexuális fesztivált azzal, hogy elhatározzuk: a jövőben megválogatjuk a szavainkat! A szavak ugyanis nemcsak leírják a világot, de egyúttal alakítják is azt. Az „ebrendelet” másféle gazdákat feltételez, mint a „felelős állattartásról szóló szabályozás”, az „alattvaló” nem ugyanúgy látja az országot, mint az „állampolgár”, a „szerelmem” és „szeretőm” nem biztos, hogy ugyanaz a személy.
Nézzük tehát, miféle világot lát az, aki LMBTQ-emberekről, melegekről, meleg büszkeségről, Gay Parad-ról, Pride-ról beszél, egyszóval azokat a kifejezéseket használja, amelyeket a homoszexuális aktivisták használnak a maguk mozgalmain belül!
Az én megfejtésem szerint négy rendkívül súlyos állítás húzódik a homoszexuális nyelvezet öndefiniáló szavai mögött. Egyik borzalmasabb, mint a másik.

Vakcsoport vagy társadalmi valóság
Az LMBTQ betűszó (és az újbaloldali kultúrharc sok hasonló kifejezése) legelsősorban azt mondja el, hogy a társadalom nem nagy rendszerekből, kultúrákból, nemzetekből, lokalitásokból, osztályokból, rétegekből, hanem mikrostruktúrákból épül föl. A nagy rendszerekhez vezető általánosítás eleve előítéletes cselekvés, hiszen az újbaloldali felfogás szerint semmi közös nincs az olyan fogalmak mögött, mint például az európaiság vagy a magyarság. A társadalmi kérdések alapképletei így az olyan csoportok, sok esetben vakcsoportok, amelyek felismerhetően azonos érdekekkel, hasonló anyagi-kulturális háttérrel, azonos cselekvési lehetőségekkel rendelkeznek, mivel azonos státusszigetet foglalnak el a nagyobb társadalomban. Ilyenek lehetnek, mondjuk az elő generációs bevándorlók, vagy egy másik közegben a Yuppie-k, definíció szerint a „fiatal városi szakemberek”, még inkább „fiatal, jól kereső, felfelé mozgó, nagyvárosi szakemberek”, de ilyen társadalmi kiscsoport Magyarországon például a leszakadó térségekben élő falusi cigányság, vagy a városi kisnyugdíjasok csoportja, de végső soron efféle társadalmi egységként azonosítja a közvélekedés a tipikusnak mondható „megélhetési politikusaink” közösségét. És természetesen ilyen mikrostrukturális egység a szexuális másságuk miatt egységbe sorolható emberek sokasága is.
Ennek a világképnek két fontos jellemzője van: az igazán érdekes csoportok elnyomottak vagy elnyomók. Akadnak persze olyan csoportok is, amelyek sem ide-sem oda nem tartoznak, a liberális szociológia (és politikai küzdelem) számára azonban ezek nyilvánvalóan érdektelenek. Azaz az érdeklődés homlokterében jobbára elnyomott, a jogaikért küzdő csoportok kerülnek, s természetesen a szexuális „kisebbség” is elnyomott, kirekesztett, jogfosztott állapotban van.
Ugyanakkor a normálistól eltérő szexuális viselkedés alapján létrehozott kategória igazi vakcsoport. Valójában nincs ilyen közösség, vagy talán pontosabb, ha azt írom, ennek kategóriának nincs társadalmi relevanciája. A társadalom működése szempontjából lényegtelen, hogy mi van ezekkel az emberekkel. A közösség életminőségének lényeges kérdésein nem változtat az, hogy az alternatív szexualitással élő emberek büszkék lehetne-e a másságukra vagy nem.
Kerüld a vakcsoport-definíciókat, mert használatukkal az igazi társadalmi kérdések létét tagadod!

Hány nemű az ember?
A LMBTQ betűszó azt is kifejezi, hogy a természetes, biológiailag adott nemi identitásokon túl többféle nemi azonosságtudat is lehetséges. A betűszóval kapcsolatban egyébként az újbaloldali nyelvtannácik is elégedetlenek. Éppen a közelmúltban érkezett hír arról, hogy egy óvodásokat érzékenyítő svéd civil szervezet, az Antidiszkriminációs Ügynökség (Antidiskrimineringbyrån) diszkriminatívnak tartja a hetero-, homo- és biszexualitás hármas felosztását. A szervezet módszertani könyve szerint ugyanis a két nemre korlátozódó felfogás a kétneműség „teóriájából” indul ki és kizár egyéb „lehetőségeket”. A svéd szervezethez hasonló csoportok természetesen nem nemi identitás-lehetőségekről beszélnek, hanem nem-lehetőségekről, de az a felfogás a téveszméknek olyan foka, hogy itt kár is kitérni rá.
Valójában a szexualitással kapcsolatban a hetero-, homo- és biszexualitás hármas felosztása tökéletesen elégséges fogalomkészletet biztosít mindenféle felnőtt emberek közötti szexus leírására. Az egyre hosszabbra nyúló betűszó folytatása a szexualitás eltorzulásának lehetőségeit úgy mutatja be, mintha ezek nemek, s mint ilyenek lehetséges nemi identitások volnának. Valójában ezek pszichopátiás zavarok, torzulások, egyszóval betegségek.

Beteges vagy egészséges
És ezzel el is érkeztünk a betűszó és a homoszexualitás-ipar más hasonló kifejezéseinek harmadik rétegéhez. Ezek a kifejezések úgy mutatnak be súlyos kórállapotokat, mintha azok normális, egészséges, természetes jelenségek, sőt kényelmesen és büszkén élhető életmódok volnának.
Természetesen ez sem igaz. Nem jó fél lábúnak lenni, nem jó kényszerneurózissal élni, nem jó szegénynek lenni és nem jó homoszexuálisnak lenni. Általában nem jó a normalitástól jelentősen eltérni, mert világunk a túlnyomó többség számára kényelmes, a szélre eső csoportoknak pedig kényelmetlen.
A homoszexualitás és mindenféle egyéb szexuális elhajlás rendkívül kényelmetlenné teszi az életet. Tragikus mértékben lecsökkenti a pár-találás lehetőségét, megfosztja az embert attól az élménytől, hogy szerelmével egyesülve hozzon létre utódot, és általában is perifériás életre kényszeríti az embert. Amennyiben egyéb zavarokkal, például testi diszfóriával jár együtt, kimondottan drámai következményekhez vezethet. De talán ennél is beszédesebb, hogy a homoszexualitást (és hamarosan a transzszexualitást) úgy törölték a betegségek listájáról, hogy velük kapcsolatban semmiféle új tudományos megfontolás nem merült föl.
Az American Psychiatric Association azaz az Amerikai Pszichiátriai Szövetség a 1952 óta rendszeresen kiadott kézikönyvében, a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders című összefoglalóban, a különböző mentális betegségek egyikeként, egészen pontosan szociopata (Európában inkább pszichopátiának nevezzük) személyiségzavarként említi a homoszexualitást. (Ez a felsorolás irányadó a világ orvosi-pszichiátriai közvéleménye számára.) Igaz, hogy a könyv 1974-es, hetedik kiadásában, illetve azóta nem szerepel a mentális zavarok között a homoszexualitás, de ez nem a tudományos, szakorvosi, pszichiátriai viták eredménye, hanem civil nyomásgyakorlás következménye.
Ugyanez a szervezet 2013-ban enyhítette a transzneműség diagnózisának patológizációját a nemi diszfóriára átnevezéssel, a WHO pedig 2019-ben szavazta meg és várhatóan csak 2022-ben lépteti életbe a Betegségek nemzetközi osztályozásának (BNO) 11. változatát, amely törli a mentális betegségek közül a transzszexualizmust és a transzvesztitizmust. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy nem a tudományos megfontolások miatt, hanem a homoszexuális aktivisták nyomásának engedve.
Minden alkalommal, amikor az LMBTQ kifejezést használod, a homoszexuális embert melegnek, langyinak (a gay eredetileg csak jópofa fickót jelentett) vagy hasonlónak nevezed, amikor meleg büszkeségről, Pride-ról beszélsz, azaz, amikor ezeket a kifejezéseket a legitim nyelvhasználat részévé teszed, hozzájárulsz ahhoz, hogy beteg emberek egészségesnek higgyék magukat és elhanyagolják a betegségük megkövetelte életvitelt vagy egyenesen tagadják annak előnyös voltát, sőt létét is.

Álom és valóság
Végezetül számos újbaloldali kifejezés – nemcsak a nemi elhajlásokkal kapcsolatos marketing-kifejezések, nemcsak a személyes névmások egyre szaporodó gazdagsága, nemcsak a történelmi emlékezet átírására tett agresszív kísérletek, hanem a politikai korrektség tomboló őrülete is – azt is tükrözi, hogy életünkben nem a tapasztalati valóság, hanem a szubjektív élményanyag az elsődleges.
Azok a homoszexuális aktivista-csoportok, amelyek meleg büszkeségről, a társadalmi nem elsődlegességéről (a biológiai nemmel szemben) beszélnek, vagy olyan nyilvánvaló hülyeségeket hirdetnek, mint a (műtéti) nemváltoztatás lehetősége, egyszerűen valótlanságot képviselnek, téves, torz képet alkotnak a világról. Látnunk kell, hogy miközben az érintettek személyes élménye talán lehet az, hogy nemi patológiával élni nagyszerű dolog, hogy a nemi átalakulás lehetséges, de ez kívülről nézve leginkább a szerelmes impressziókhoz, vagy a látomásos isten-élményekhez hasonlít. Amikor a különböző nemi diszfunkcionalitásokkal élő emberek a maguk élményeinek nagyszerűségéről beszélnek, akkor állításaik szemben állnak a többségi társadalom világképével, amely nem a szubjektív élmény, hanem az objektív tények vagy inkább többségi élmények alapján rossznak (nem helytelennek, vagy erkölcstelennek, egyszerűen kényelmetlennek) tartja az ilyen állapotokat.
Én ezzel nemcsak, hogy nem tudok azonosulni, de egyenesen rémisztő lehetőségnek tartom. Egy olyan világ, amelyben az egyéni szubjektivitás felülírja a közös normarendszert, elviselhetetlenül kezelhetetlen. Arisztotelész azt írja, hogy ha ébren vagyunk, közös világunk van, ha álmodunk, mindenkinek külön világa van. A tételt Kant úgy fordította meg, hogy amikor mindegyikünknek külön világa van, akkor álmodunk. Nagyon határozottan szembe kell állni azzal a törekvéssel, hogy az egyéni álmokat valóságként toleráljuk, mert ha ez nem tesszük, rémálommá válik a világunk.

Reálisan de humánummal
Amikor tehát az a kérdés, milyen szavakat használsz egyúttal arra is válaszolsz, milyen világban élsz. A mi normális világunkban a homoszexuális (és egyéb szexuális zavarokkal küzdő) emberek leginkább orvosi értelemben azonosíthatóak.
Azért, mert valódi társadalmi csoportként, közösségként értelmezhetetlenek, és klubszintű, egyesületi szintű szerveződéseiken túl nincs is társadalmi jelentőségük. Azért, mert állapotuk súlyosan eltér a normalitástól. Azért, mert legfőbb jellemzőjük az, hogy nehézséget okoz nekik a biológiailag meghatározott szexuális élet, s ezért legfőképpen orvosi, pszichológiai, esetleg mentálhigiénés segítségre szorulnak, vagy ilyen értelemben definiálhatók. És végezetül azért, mert szubjektív élményvilágukat a valóság elé helyezik, mint általában a háborodottak.
Mindezeket megfontolva leginkább ajánlom az egyszerű értéksemleges, de patológiás (betegségre utaló) jelentéstöbbletet hordozó homoszexuális kifejezést. Hasonló kifejezésünk a szexuális másság, a szexuális elhajlás, a nemi eltévelyedés, a diszfunkcionális szexualitás, a perverzióval élő, a természetellenes és hasonlók.
Nem helyes a bántó, vagy értékítéletet hordozó kifejezések használata. A homoszexuális és más szexuális zavarral élő ember elsősorban szerencsétlen, s így mindenféle értelemben segítségre szorul.