Újabb magyar település lépett rá a józan ész már-már forradalmi útjára. Nak önkormányzata megvonja az átmeneti segélyt azoktól, akik meg tudják termelni az ételt saját kertjükben. A község polgármestere, Rácz Róbert pénzbeli segítség helyett arra ösztönözné a helyi szegényeket, hogy a szükséges élelmiszert, de legalább annak egy részét termeljék meg a kertjükben.
,,A jövőben csak azok kapnának átmeneti segélyt, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy először magukon segítsenek: konyhakertjüket megművelik, baromfit tartanak, saját maguk számára megpróbálják a megélhetést biztosítani. Ha nem sikerül, akkor esetleg az önkormányzat is segíthetne rajtuk. Elég gyakran tapasztalom, hogy a településen olyan emberek is szeretnének segítséget kapni, akiknek lehetőségük lenne arra, hogy a saját sorsukon ők is segítsenek. Fel voltam háborodva, hogy bottal, járókerettel közlekedő nagymamák botorkálva művelik a veteményes kertjüket, baromfit tartanak, és előállítják maguknak a konyhára valót, ezzel szemben fiatal, tettre kész emberek otthon ellustulva csak mástól várnák a segítséget. Úgy gondolom, hogy ezt valamilyen formában meg kéne akadályozni, illetve a folyamatot megfordítani" – nyilatkozott az egyik hírportálnak a polgármester, aki nagyon bízik benne, hogy a rendelet kiállja az alkotmányosság próbáját.
A nakiak elképzelése nem pusztán ésszerű és költségkímélő, de egészen filozofikus szempontokból helyeselhető. Az emberiségnek ugyanis egy nagy közös tulajdona van: a Föld. Adott esetben a föld. A föld, amely egyebek mellett arra a különlegességre képes, hogy minden emberi beavatkozás nélkül is termést hoz. Persze a gondozás sokat segít, de azért a föld – vagy fogalmazzunk pontosabban – az anyatermészet közreműködése nélkül nehezen képzelhető el egy zamatos őszibarack…
A klasszikus felosztás szerint a termelési tényezők között is külön hely illeti meg a földet, a természetet. Mert a termelés függ a munkától és a tőkétől, de mindennél jobban függ a természettől. Nem mindegy, hogy a bányát ott nyitod, ahol lignit van a mélyben, vagy ott, ahol gyémántot találhatsz, nem mindegy, hogy a kávéültetvényt ott telepíted, ahol ezt meghálálja a föld, vagy ahol kipusztulnak a cserjéid… Pedig a befektetett munka és tőke akár ugyanannyi is lehet. Ugye világos?
Így aztán a föld, olyan érték, amit ugyan igyekeznek kisajátítani a gazdagok, a közösségek azonban többnyire pontosan tudják, hogy azt nem lehet. A föld mindenkié! Mindenkinek jár belőle egy darab, amin a maga és családja szükségleteit meg tudja termelni. S, ha mása nincs, ha olyan társadalmat sikerült összebarkácsolnunk, amelyben fizikai munkájára nincs igény, amelyben szellemi munkáját nem tudhatta elfogadható szintre fejleszteni, amelyben tőkével eleve nem rendelkezhet, föld akkor is megilleti.
Ha ugyanis földje van, mindene megvan, ami létezéséhez, fennmaradásához szükséges. A föld ad enni és inni, a föld alkalmas házépítésre, a föld minden ember számára biztosítja a megélhetést – még akkor s, ha az efféle megélhetés nem túl korszerű, sőt egyenesen archaikus.
Ám, az, aki nem akarja megművelni a földjét, aki segélyre vár, ahelyett, hogy a rendelkezésére álló erőforrásokat okosan hasznosítaná, az aki úgy hiszi magasabb ellátás jár neki, csak azért, mert a társadalomban vannak sokkal korszerűbb életnívói, az valamit nagyon félreért. Az még arra sem veszi a fáradtságot, hogy alapszinten megértse, mit vár tőle ez a világ. Az henyél, renyhén lustálkodik, s a csodára vár.
Megjegyzem: Drakón törvényei halállal büntették a lustálkodást! A segély megvonása, a legkevesebb.
