A forradalmi terror többnyire pontosan olyan lépésekkel kezdődik, mint az Alkotmánybíróság minapi megregulázása a Fidesz részéről. A valóság egyszerűen nem akar olyan lenni, mint amilyennek lennie kellene a forradalmárok szerint. Ma Magyarországon most elsősorban a jogi, egészen pontosan alkotmányjogi környezet valósága mond ellene a forradalmi hevületnek, de hamarosan felbukkannak majd más ellenforradalmi tényezők is.
Nagy elődök útján

A forradalomban ugyanis van egy sajátos, belső logikája, amely azt súgja a vezetőknek: ők és kizárólag ők képesek megfelelni az új idők kihívásainak, ők, és csakis ők hivatottak megvalósítani a történelmi jövendő nagy igazságait, ők és egyedül ők tudják, mit kell tennie az országnak, mit kell gondolnia a népnek, hogyan kell helytállni a világban.
Efféléket gondolt Robespierre, Marat, Danton és a többiek, amikor meghirdették a legfőbb lény kultuszát, megindították a forradalmi háborút a készülődő intervenció ellen, s bevezették az assignátákat, hogy a kultúra és a külbiztonság rendbe tétele után rendet tegyenek a gazdaságban is.
Efféléket gondolt Lenin, Sztálin, Trockij és a többiek, amikor meghirdették a kommunista rendszert megindították a forradalmi háborút a készülődő intervenció ellen, s megkezdték az államosításokat, hogy a kultúra és a külbiztonság rendbe tétele után rendet tegyenek a gazdaságban is.
Efféléket gondolt Hitler, Göring, Himmler és a többiek, amikor meghirdették a faj és vér mítoszát, megindították a forradalmi háborút a készülődő intervenció ellen, s neki kezdtek a négy éves tervnek, hogy a kultúra és az élettér rendbe tétele után rendet tegyenek a gazdaságban is.
A sorrend időnként persze változott, ám a lényeg nem. A forradalmi hevület új térpolitikát, új kultúrpolitikát, új gazdaságpolitikát, és persze új jogrendet követel. Új jogrendet, annál is inkább, mert a jog mindig az uralkodó elit eszköze arra, hogy hatalmát stabilizálja. Ha pedig új elit kerül a kormányrúdhoz, logikus, hogy másképp osztja ki a jogok és kötelezettségek, a szabályok és lehetőségek reguláit. Másként, mi több, más elvek szerint is.
Kigyomlálni az akadályokat

Akadnak forradalmak a világtörténelemben, ahol ezzel nagyjában-egészében véget is ér a dolog. Az alapító atyák Amerikában, vagy éppen a magyar rendszerváltás során méltó szerénységgel tekintettek a világra, s így elkerülhették a valóság és a vágyak között feszülő ellentét csapdáját.
Ám a legtöbb esetben a hétköznapok nagy, komor igazságai ellene mondanak a forradalmi hevület vágyainak. Hiába gondolja korszerűbbnek az új termelési-elosztási rendszert a forradalmár, ha mégis csökken a termelés, szegényedik az ország. Hiába képzeli legyőzhetetlennek a népi hadsereget a vezér, ha mégis szüntelen vereségek érik a tábornokokat. Hiába hisz lángoló hittel új eszmékben a próféta, ha a nép egyszerű fiai fütyülnek az új kultúrára és csak zabálni meg dugni akarnak.
Ilyenkor a pedig a forradalmár nem tehet mást, minthogy nekikezd kigyomlálni az eszmék megvalósulásának útjában álló akadályokat. A jogi nehézségeket egy tollvonással megszüntetheti, a nemzetközi erők támadásait nagy nehézségek árán talán elháríthatja, de vajon hogyan vegye rá a gazdaságot arra, hogy működjön, ha egyszer nem akar, s nem tud produkálni.
Így aztán a legtöbb forradalmár eljut a szabotálók bűneinek felismeréséig, s végső soron egészen addig is, hogy az új rendszer nehézségeiért azok a hibásak, akik nem akarják azt működtetni. Az elhajlók, az ellenforradalmárok, az összeesküvők lesznek a hibásak azért, hogy az eszme és a valóság közötti űrt nem lehet áthidalni, s megkezdődik az akadályozó tényezők kiküszöbölése. Szelídebb esetben csupán az államigazgatásból távolítják el a kerékkötőket, durvább esetben elhallgattatják az ellenforradalmi propagandát, végül, ha ez sem segít, zaklatják, lecsukják, lefejezik a forradalom vélt és valós ellenfeleit: azaz mindazokat, akik az eszmék és a valóság között feszülő ellentmondást látják, észreveszik, szóvá teszik, vagy csak egyszerűen a valóság talaján állva fütyülnek az eszmékre.
Falaknak ostroma

Persze egyáltalán nem könnyű megmondani, hogy mi a valóság, s ma Magyarországon az sem egészen világos, mi az eszme, így a kettő viszonyáról meglehetősen nehéz épkézláb következtetést levonni. De hogy az Orbán-kormány egyre többször ütközik bele a valóság áthatolhatatlan falába, az napnál világosabb. Az IMF-tárgyalások kudarca, a gazdasági minisztérium működésének nehézségei, az Alkotmánybírósággal megvívott csata, a nyugdíjkasszák és különadók ügyében szerveződő ellenállás mind-mind a valóság falának ostromáról árulkodik. Sikerek, kudarcok kísérik e rohamokat, de a java még biztosan hátra van. Hogy ezekből az összeütközésekből az eszme vagy a valóság kerül ki győztesen, azaz, hogy a kormány tűzzel-vassal keresztülviszi elképzeléseit és sikerrel jár, vagy belebukik kísérletezéseibe, azt ma még nem lehet tudni.
Jó lenne, mindannyiunknak jó lenne, ha sikerrel járna, s néhány év alatt egy valóban működő, mi több új módon működő, felemelkedő országot teremtene. Félek azonban, hogy Orbán eszméi messzebb vannak a valóságtól, semhogy valóra válthatók legyenek.
És akkor keserves jövő vár ránk.