Az Orbán-kormány egyre kétségbeesettebb vergődését látva mind több elemző veti föl a kérdést, mi következik a Fidesz bukása után. Természetesen az ellenzéki pártok is elő-elő állnak a maguk forgatókönyvéveivel. Ám a tervek mögül kisejlő helyzetelemzés nem a valóságot írja le, ezért a kibontakozó programok sem tudnak választ adni azokra a kérdésekre, amelyekkel legkésőbb 2014-ben szembe kell majd nézniük. A kormány katasztrofális teljesítménye ugyanis nem önmagában áll, hanem egy minden eddiginél súlyosabb világválságba ágyazódva nehezedik a magyar társadalomra. S ez a világválság arra is felhívja a figyelmet: valami másról is szó van itt, nem csupán arról, ki és miképpen váltja a Fideszt.  

A második rendszerváltás

A Fidesz másfél éves kormányzásának, s nem utolsó sorban a múlni nem akaró világválságnak köszönhetően új politikai törésvonal keletkezett a magyar közéletben. A rendszerváltás során hatalomra került politikai elit klasszikus szembenállása, azaz a Fidesz-MSZP, a jobb- és baloldal szinte hagyományosnak tekinthető küzdelme a Fidesz kétharmados győzelmével gyökeresen megváltozott. De nem pusztán az történt, hogy a Fidesz elsöprő győzelmével egy centrista politika alakult ki, amelynek középpontjában egy hatalmas jobbközép párt áll, s azt ballról és jobbról támadja a maga ellenzéke, hanem valami alapvetően más.   A Fidesz minden képzeletet fölülmúló zsákmánypolitikája, a legalapvetőbb jogelvek fölülírása, a gazdaságpolitika elképesztő fordulatai, az élet minden területének meghódítása, azaz a „Fidesz mindent visz” elvének győzelme gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormánypárt a maga konzervatív felfogásának és szűk csoportérdekeinek megfelelően újradefiniálja a hazai közéletet. A születőben lévő Fidesz-Magyarország azonban a 89-es alapokon állók számára, azaz leginkább a rendszerváltáskor hatalomra került politikai elit jelentős része előtt nyilvánvalóan elfogadhatatlan, felér egy második rendszerváltással. Ezért hallhatunk olyan sokat az orbáni autokráciáról, a demokrácia, a köztársaság védelméről. Az orbáni rendszer ugyanis az elmúlt húsz esztendőben hatalmat gyakorló elit számára semmiképpen sem folytatása a mögöttünk hagyott két évtizednek, valami új, valami más, valami rettenetes.

Hogy mennyire rettenetes az orbáni kurzus, azzal persze lehet vitatkozni, de azzal aligha, hogy itt most valóban valami más történik, mint ami eddig megszokott volt. Magyarországon, ha forradalom és szabadságharc nem is zajlik, de rendszerkorrekció mindenképpen. S, ha konszolidálódni tud a Fidesz-hatalom, akkor ennek az átalakításnak a hagyományos hatalmi elit lesz a legnagyobb politikai vesztese.

De, hogy ki lesz a nyertese, az még korántsem dőlt el.

Új világ vagy régi elit?

A Fidesz rendszerével ugyanis nem azok állnak szemben, akik magukat demokratának nevezik. De nem is azok, akiket szélsőjobboldalnak ismer a közélet. A hagyományos centrumpolitika hagyományos ellenfelei itt most nem nagyon játszanak szerepet. A Fidesz hatalmi tömbjével szemben ma két – merőben újszerű – alternatíva fogalmazható meg. Az egyik azt hirdeti: vissza kell térnünk a rendszerváltás hagyományaihoz, meg kell mentenünk a köztársaságot, nem engedünk a 89-ből! A régi hatalmi elit jelszavai ezek. A rendszerváltáskor hatalomra jutott, s most a hatalomból végleg kiszorított politikai elit küzd e jelszavakkal a visszatérés lehetőségéért. A másik csoport azonban, amelyik eredményesen támadhatja a kormányt, egészen más húrokon játszik, s természetesen egészen más tömeget képvisel. Ők úgy vélik: ha a 89-es rendszer amúgy sem működött, és ha a Fidesz, azt gyakorlatilag fölszámolta, akkor a Fidesz bukásával lehetőségünk van arra, hogy meghaladjuk mind a 89-es, mind a Fideszes struktúrákat és egy valóban új, eredeti, a XXI. század kérdéseire választ adó rendszert hozzunk létre.

Így az elmúlt húsz évet jellemző bináris oppozíció helyett egy hármas szembenállás jött létre, amelynek egyik végpontján a 89-es elit, centrumában a Fideszes hatalom, másik végpontján pedig a posztmodern rendszerkritikus erők állnak. S a legizgalmasabb ebben a helyzetben az, hogy mindhárom szereplő rendszerváltást akar. A Fidesz a maga elképzeléseinek maradéktalan megvalósításán dolgozik, a régi hatalmi elit az elmúlt húsz év restaurálásán fáradozna, az új rendszerkritikus erők pedig mindkét csoporttal szemben egy gyökeresen másféle Magyarországot szeretnék létrehozni. A kérdés tehát az elkövetkezendő években az lesz, hogy a Fidesz által megvalósított fordulatot követően visszarendeződés, vagy újabb rendszerváltó fordulat vár ránk.

Taktikák és intrikák

Egy kicsit talán latolgathatjuk is ezeket az esélyeket. Az így kialakult furcsa helyzetben a hármas szembenállás két végpontján, a 89-es csoportban csakúgy, mint a rendszerkritikus ellenzék körében több erőközpont küzd a dominanciáért. Amott az MSZP, a demokrata párt, a 4K között zajlik éles küzdelem, emitt pedig az LMP és a Jobbik tör vezető szerepre. Az ellenzéki pártok sokszoros megosztottsága miatt nagyon nehéz okos stratégiát kialakítaniuk. De nem lehetetlen.

Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a 89-es elitnek kevés esélye van hatalma visszaszerzésére. Hiszen a Fidesz éppen azért kapott kétharmados felhatalmazást a választóktól, mert az embereknek elege lett a rendszerváltáskor kialakult tehetetlen és nyilvánvalóan működésképtelen hatalmi struktúrákból. Éppen a maguk esélytelenségének tudatában alakította ki ez az elit a maga stratégiáját, s próbálja a politikai helyzetet a demokraták és autokraták küzdelmeként leírni. A 89-es elit ezzel a helyzetértelmezéssel megpróbál átnyúlni a Fidesz fölött, megpróbálja elérni, hogy a kör bezáruljon a Fidesz körül, s rábírni a rendszerkritikus erőket az összefogásra. Céljuk érdekében a legdurvább propagandát engedik meg maguknak, demokratikus nagykoalícióról ábrándoznak, a Jobbikot próbálják feltüntetni a legfenyegetőbb veszélynek, s mindenképpen igyekeznek elérni azt, hogy a kialakult kettős törésvonal helyett restaurálják az eredeti kétpólusú politikai rendszert. Így egyik oldalra kerülnének a demokraták, az MSZP-vel kezdve a Gyurcsány-rajongókon és a különböző Facebook pártokon keresztül, egészen az LMP-ig, másik oldalára pedig beszorulna a két antidemokratikus erő, a Fidesz és Jobbik.

Az LMP-nek azonban nem kell belesétálnia ebbe a csapdába. Megteheti, hogy a maga részéről a legszigorúbban zár a régi hatalmi elit felé, csak a legminimálisabb együttműködést fogadja el a 89-es csoportokkal, éppen úgy, ahogyan Fidesszel, s arra törekszik, hogy a maga rendszerkritikus eszméit önállóan képviselje. Elvileg ennek a stratégiának semmi akadálya, viszont van két komoly kockázata. Egyfelől így jelentősen csökken az esély arra, hogy az ellenzék le tudja váltani a Fideszt, másfelől így

az LMP-nek meg kell küzdenie az ugyancsak rendszerkritikus Jobbikkal. A hazai szélsőjobb gyűjtőpártja ugyanis az LMP-hez hasonlóan rendszerkritikus párt, szemben áll a 89-es hagyományokkal, s természetesen szemben áll a rendszerváltás folyamatának nagy győztesével, a Fidesszel is.

A Jobbiknak sem egyszerűbb a dolga. Őt nem akarják ugyan összefogásra bírni a 89-es csoportok, viszont ha nem támogatja a Jobbik elképzeléseihez amúgy igen közel álló Fideszes hatalmat, akkor ugyanabba a helyzetbe kerül, mint rendszerkritikus ellenlábasa, az LMP: a térfél dominanciájáért meg kell küzdenie a másik rendszerkritikus párttal, s közben azt kockáztatja, hogy a Fidesz bukásával visszatér a hatalomba a 89-es politikai elit. 

Hasonló a hasonlónak örül

Ámde a rendszerkritikus pártok a világgazdasági válságnak, a Fidesz katasztrofális politikájának, s nem utolsó sorban a 89-es elit züllésének köszönhetően történelmi esélyt kaptak arra, hogy az elkövetkezendő években komoly politikai szereplővé váljanak. Az LMP és a Jobbik számára az okos döntés nem az, ha összefognak a saját ellenfeleikkel, hogy a másikat kiszoríthassák a rendszerkritikus térfélről, hanem az, ha egymással fognak össze egy új közéleti struktúra megteremtése érdekében.

S ez a feladat jóval egyszerűbb, mint gondolnánk. Az LMP és a Jobbik programja nem tűz és víz, a két rendszerkritikus párt elképzelései megdöbbentő egyezéseket mutatnak. Ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa e két párt legfontosabb dokumentumait, eltölt egy kis időt azzal, hogy meghallgassa a vezérszónokok szavait, tömegesen találhat olyan kérdéseket, amelyekben csaknem azonos a két párt álláspontja. Ilyen, a szegények és gazdagok közötti távolság csökkentésének igénye, a helyi és alternatív például a környezetvédelem ügye, a helyi demokrácia jelentőségének felismerése és támogatása, a globális erőközpontokkal való szembenállás társadalom- és gazdaságszervezési elvek iránti nyitottság, a magaskultúra presztízse melletti elkötelezettség, s nem utolsó sorban a társadalom számára kínált alapvető és széleskörű egzisztenciális biztonság ígérete.   

Természetesen a két rendszerkritikus erő között éles különbségek is vannak, hiszen míg az LMP egy nyugatos, humanista, az európai liberalizmus, a felvilágosodás hagyományaiból építkező párt, addig a Jobbik egy nemzeti, keresztény, a romantika hagyományaiból szerveződő erő. Radikalizmusuk szintje is megkülönbözteti a két csoportot. A Jobbik kurucos elszántsággal, szinte fejjel menne a globalizáció falnák, az LMP a megfontoltabb és, ha a nyugati kormányok számára nem is, de azért a nyugati rendszerkritika számára elfogadható megoldásokat keres.

A rendszerkritikus minimum

Mindenesetre a két párt együttműködésére az elvi esély megvan. Ehhez persze elsősorban arra volna szükség, hogy a Jobbik határozottan visszafogja a maga rasszista kommunikációját, mert ez az a tényező, ami miatt a közélet perifériájára szorul, az LMP pedig meghatározza azt a rendszerkritikus minimumot, amelynek alapján hajlandó együttműködni a Jobbikkal, illetve azokkal a jobb és baloldali, 89-es, és a Fideszből kiábránduló csoportokkal, amelyek szemben állnak a jelenlegi kétharmados centrummal.

Egy ilyen platform meghirdetése természetesen azzal járna, hogy az LMP megszerezné a központi helyet a rendszerkritikus oldalon, mi több, a saját csapdájukba lökhetné a 89-es csoportokat, hiszen egy ilyen kezdeményezéssel a maga oldalára ránthatná, a maga szatelitpártjává tehetné azokat. Viszont a Jobbik is nyerne az együttműködéssel, mert lemoshatná magáról a rasszista, antiszemita, demokráciaellenes jelzőket, s a demokraták számára is szalonképes pártként vehetne részt a Fidesz utáni közéletben. Ráadásul a rendszerkritikus oldalon bírt fölénye tudatában még azt sem kockáztatná, hogy az erősödő LMP árnyékába kerül. 

Hogy megvalósulhat-e egy ilyen forgatókönyv, azt nem tudhatom, de tény, hogy az LMP-ben láthatóan volna nyitottság a Jobbikkal való korlátozott együttműködésre. Mint ahogy az is tény, hogy ennek a politikai stratégia kivitelezése egy kétségkívül a veszélyes, újabb rendszerváltás irányába vinné Magyarországot. Mégis sokkal vonzóbb lehetőségnek tűnik, mint a 89-es elit visszatérése a hatalomba, vagy a Fideszes centrum hosszú távú kormányzása. Ők már megmutatták, mire megyünk velük.    

A Boldogok a sajtkészítők immár a Facebookon is megjelent.

Érdemes bejelölni, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok

nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.