Az nagyon sok. Ha nem annyi, akkor is sok. Bődületesen sok. És nem is voltak itt mindannyian. Rengeteg Orbán-rajongó maradt otthon. Olyanok, akik szívük szerint ott lettek volna a szombati kormánypárti felvonuláson. És, még akkor is, ha tudjuk: hamis a kormányzati kommunikáció diadalmas öntömjénezése, világosan kell látnia az ellenzéknek, hogy a kormányellenes véleményformálók ezernyi kifacsart helyzetértékelése sem helytálló. Ezt az irdatlan tömeget nem lehet egyszerűen lebirkázni, nem lehet egyszerűen „genetikusan alattvalónak” nyilvánítani, de legfőképpen nem lehet leírni, nem lehet kilökni a magyar közéletből. Hogy miféle elszántság vitte utcára ezt a négyszázezer embert, azt inkább megérteni kellene, mert e belátás nélkül esélye sem lesz az ellenzéknek arra, hogy a kormányzás közelébe kerüljön.

Nem ostobák
S e megértésben talán Ertsey Katalin, az LMP politikusa volt az első, aki vasárnapi blogbejegyzésében a nyugdíjasok felvonulásaként értelmezte a szombati tüntetést. Ugyanezt a fonalat vitte tovább a Véleményvezér is Békemenet a nyugdíjba című bejegyzésében. Én azonban azt hiszem, a lényegről tereli el a figyelmet, ha pusztán a nyugdíjasok menetének látjuk a monumentális orbánista felvonulást. A lényeg ugyanis nem a demonstrálók kora, hanem a hite.
Az ellenzéknek, sőt mindenkinek, aki a hazai közéletben valami érvényeset akar mondani, szembe kell néznie azzal, hogy Magyarországon elképesztően sokan vannak azok, akik az orbáni, szimbolikus politizálást a sajátjuknak érzik. Pontosabban kell fogalmaznom: ezek a tömegek nem pusztán megértéssel viszonyulnak a Fidesz-kormány lépéseihez, nem csupán elfogadják a kormány, olykor fura döntéseit, nem egyszerűen a kiesebbik rossznak tartják Orbán regnálását, hanem a lehető legnagyobb jónak. A kormány tetteit okos döntések koherens láncolatának látják, és nem azért, mert ostobák.

Hit és identitás
Nem, dehogyis ostobák ők. Csak olyan emberek, akiknek a jelképi politizálás elsődleges fontosságú. Fontosabb a szent korona, mint a benzin ára, fontosabb a határon túliak állampolgársága, mint a forint árfolyama, fontosabb a nemzeti szuverenitás eszméje, mint a liberális demokrácia gyakorlata. És noha józan, racionális ésszel, mindez nehezen felfogható, azért azt a legszélsőségesebb liberálisoknak is be kell látniuk: nem csak kenyérrel él az ember. Márpedig kormánypárti tüntetőink olyan emberek, akik elsősorban identitást, hitet, nemzeti, keresztény, közösségi megerősítést várnak a miniszterelnöktől, s nem kenyeret.  
Meg is kapták, és a következő választásig ránk váró két esztendőben még ezerszer meg fogják kapni. Most derült ki, az elsöprő erejű Fidesz-tüntetés fáklyáinak fényében mutatkozott meg igazán, hogy mennyire telibe találta sajátjainak igazi szükségét Orbán Viktor. Most ismerhető föl, hogy az a szimbolikus nemzetépítés, amit Orbán az elmúlt években művelt, bizonyos értelemben mégiscsak kormányzás, még akkor is, ha semmi köze nincs a gazdasághoz, a társadalompolitikához, a közjóhoz, s mindahhoz, amit egy racionális kormány általában zászlajára tűz. Mert az a nemzetes jelképvilág, amit a Fidesz felkarolt valódi igényre ad választ. Négyszázezer, és annál is több ember akad ma Magyarországon, akinek mindez fontosabb, mint a reálpolitika.
 
Nehéz kiegyezés
És, aki ezt nem látja világosan, aki nem hajlandó tudomásul venni e hatalmas tömeg létét és identitásigényét, aki azt képzeli, hogy 2014-ben egyszerűen ki lehet lökni ezeket az embereket a magyar közéletből, aki abban reménykedik, hogy az emelkedő megélhetési költségek, majd elpártolásra bírják e népeket Orbántól, az téved. Nem, barátaim! Ezekkel az emberekkel számolni kell akkor is, ha a Fidesz elveszíti többségét a parlamentben. S mindazok, akik nem számolnak velük, akik valamiféle baloldali fordulatban reménykednek, akik arról ábrándoznak, hogy Gyurcsány, Bajnai, vagy valami hasonszőrű szocialista visszaállhat a kormányrúdhoz, az ugyancsak téved. Mert ez a kormánypárti erő – egyébként éppen úgy, ahogyan a baloldali tömegek hatalmas ereje – nem fogja hagyni, hogy a másik zavartalanul kormányozzon.
Így, ha valaki netalántán normális közéletet akarna ebben az országban, ha valaki úgy gondolná, hogy lehetne másképp politizálni, ha valaki úgy hinné, érdemes volna valami újszerű hatalmi logikával próbálkozni, egyszóval ha valaki netán véget akarna vetni, itt a Duna-völgyében, a hideg polgárháborúnak, akkor annak másképp kell gondolkoznia, mint elődeinek. Az orbánista tömeget nem legyőzni kell, mert nem lehet. Ugyanúgy nem lehet és nem is szabad eltaposni őket, mint ahogyan a Fidesznek sem lenne szabad harcolnia a baloldali tömegek ellen. Ők mi és mi ők vagyunk. Ismerőseink, barátaink családtagjaink vannak közöttük. Igen, polgártársaink ők, vagy, ha úgy jobban tetszik, nemzetünk tagjai. Együtt kell élnünk velük, akkor is, ha számunkra az ő jelképeik dagályos giccsnek tetszenek.
A megoldás hosszabb távon csak a kiegyezés lehet. Olyan kiegyezés, amelyben az Orbán által megteremtett jelképvilág, ha érintetlen nem is, de lényegében, azaz szimbolikus terében sértetlen marad.
Bár azt is el kell mondanom, hogy ez a kiegyezés nagyon nehéz lesz.
Mert e jelképvilágnak maga Orbán Viktor is része.  

A Boldogok a sajtkészítők immár a Facebookon is megjelent.

Érdemes bejelölni, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok

nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.