Az utóbbi hetekben, hónapokban új témával jelentkezett a Jobbik. A radikális nemzeti párt aktivistái, helyi szervezetei, sajtóorgánumai meglehetős elszántsággal fordulnak szembe a holokauszttal kapcsolatos bűntudatkeltő propagandával, rágalmakkal, részigazságokkal. Hogy született-e, érvényben van-e valamiféle egységes irányelv a kibontakozó mozgalommal kapcsolatban, azt én nem tudhatom, de tény, hogy a Jobbik legkülönbözőbb fórumain találkozhatni a kútmérgező rágalmak, a magyarságot rasszizmussal, antiszemitizmussal, holokauszt-bűnrészességgel vádoló állítások kemény visszautasításával.
Szembeforduló világképek
A jelenség kezdetét talán Kertész Ákos hírhedté vált kijelentéseihez lehet kötni. A magyarság genetikusan alattvaló voltáról, a meg nem bánt holokauszt-bűnrészességről szóló kertészi mondatok elemi erejű felháborodást váltottak ki a nemzeti oldalon, egyúttal nyilvánvalóvá tették a múlt és a jelen értelmezésének összebékíthetetlen kettősségét. Egyértelművé vált, hogy a magyar közgondolkodásban két sarkosan szembeforduló történelem- és társadalomkép vívja harcát.
A hagyományosnak tekinthető és közgondolkodásunkba mélyen beivódott ábrázolásmód szerint a magyar társadalom túlnyomóan rasszista, antiszemita beállítottságú tömeg, amely csaknem száz esztendeje változatlanul hurcolja magával, olykor tevőleges, olykor csak látens idegengyűlöletét, zsidóellenességét, fajvédelmét. És ez a tömeg, ennek állama, hivatalai, intézményei és közigazgatási apparátusa mindannyiszor fellép zsidó polgártársaival szemben, amikor erre a történelmi körülmények lehetőséget adnak neki. Ez a tömeg létrehozza Európa első zsidó-törvényét, ez a tömeg aktív részese a holokausztnak, ez a tömeg fasiszta, vagy fasisztoid pártok mögé sorakozik föl, ez a tömeg – a Rágalmazásellenes Liga legfrissebb kutatása szerint – Európa legantiszemitább nemzete.
A rendkívül agresszív, fajgyűlölettel vádaskodó, bűnösségkiterjesztő uszításra a nemzeti oldalnak egyelőre nincs egységes válasza. A hazai történettudomány, a magyar szociológia, a nemzeti publicisztika ma még nem tudta kialakítani a maga józan feleletét az évtizedeken át sulykolt rágalmakra. Egy-két valóban üdítő kivételtől eltekintve a nemzeti oldalon olyan ellen-értelmezések születtek meg, amelyeknek történelmi hitelessége, társadalmi értéke rendkívül csekély. Sajnos ma még a holokauszttagadás, a nemzeti misztika, a délibábos őstörténet, a Horthy-rendszer kritikátlan dicsőítése, vagy a zsidó-világösszeesküvés lapos elmélete uralja a múlt és a jelen értelmes magyarázatának helyén tátongó űrt.
Párt ne írjon történelmet!
Természetesen nem gondolom azt, hogy bármelyik társadalmi-politikai szervezetnek lehetősége volna arra, hogy egy korszerű, hazafias, de a tudományosság igényével föllépő társadalomképet létrehozzon. Nem hiszem, hogy egy pártnak, mozgalomnak, egyesületnek feladata volna az, hogy megalkossa a magyar közelmúlt eredeti, hiteles, de mégis nemzeti elkötelezettségű értelmezését. Nem képzelem az, hogy egy társadalmi szervezet alkalmas lenne arra, hogy józanul, aktuális politikai érdekeitől függetlenül, de mégis a magyarság önbecsülését tiszteletben tartva értelmezze a trianoni tragédiát, a két háború közötti folyamatokat, a világháborús részvétel katasztrófáját, a holokausztot, vagy éppen a szocialista berendezkedés időszakát, feltárja a rendszerváltás problémáit. Új alkotmányunk preambuluma híven tükrözi e képtelenséget. Párt ne írjon történelmet!
Ilyen feladatra ugyanis csak a politikai érdekektől mentes közírók, történészek, társadalomkutatók lehetnek képesek, olyan emberek, akiket nem nyomaszt a ma még túlsúlyban lévő hagyományos történelemkép elvárásrendszere, a szakmai csoportoknak való megfelelni vágyás, és nem nyomaszt politikai elvárás sem.
Akadnak ilyen emberek, szerencsére szép számmal akadnak. Munkájukat azonban jelentősen megkönnyíthetné az, ha a nemzeti közgondolkodás világos igénnyel fordulna feléjük. Olykor csak nagyon kevésen múlik, hogy megszületik-e egy mű, hogy a szerző érdemesnek tartja-e végiggondolni, kidolgozni azt az elméletet, aminek csíráját fejében hordja. És ez a keveset, ezt a kezdeti lendületet igenis megadhatja a politika, igenis megteremtheti a közéleti aktivitás, igenis előidézheti egy mozgalom. Mert a közélet a maga kezdeményezéseivel igenis kialakíthatja azokat a kereteket, amelyek között a társadalomról gondolkodni érdemes.
Amióta a Jobbik felvállalta a cigánykérdést, azóta sorra-rendre születnek a hazai cigányság és a hazai mélyszegénység problémáit feldolgozó tudományos munkák, publicisztikák, megoldási javaslatok. Amióta a rendszerkritikus mozgalmak felvállalták a korrupció kérdését, a közbeszéd témájává lett a hatalommal való visszaélés. És, most, mióta a nemzeti oldal szembe fordult a hazai antiszemitizmus és a holokauszt hagyományos, bűntudatkeltő értelmezésével, ugyancsak fellángolt a vita a vészkorszakról és a zsidókérdésről.
A lokális szempont
A közvélemény tematizálásán kívül azonban mást is tehet egy politikai erő annak érdekében, hogy életre hívja a meg nem született műveket. Különösen akkor, ha felhatalmazást kapott arra, hogy a magyar társadalom kisebb vagy nagyobb hányadát képviselje a törvényhozásban.
Amikor 2010-ben a globális világrend történelem- és társadalomképének hívei a maguk szája ízének megfelelően, a maguk politikai elvárásai szerint törvénybe iktatták a holokauszttagadás kriminalizálását, nem tettek mást, mint megszabták a témával kapcsolatos vita kereteit. A Fidesz-kormány ismét a maga társadalomképének tükreként úgy módosította a törvényt, hogy hatályát kiterjesztette a kommunizmus által elkövetett népirtásokra és emberiség ellenes bűnökre. Ugyanakkor mindeddig senki nem fogalmazta meg az igényt arra, hogy a globális érdekek helyett, illetve azok mellett a lokális szempontokat is érvényesítse a vita kereteinek kijelölése során. Márpedig a lokális szempont, a nemzeti értékvilág zsinórmértéke mindennél fontosabb eleme nemzeti önképünk egyik legsarkalatosabb vitájának. A holokauszthoz való viszonyunk, a vészkorszak emlékezete, a zsidó-magyar együttélés történelmi hozadékai nem tisztázhatóak úgy, ha ebben a vitában kizárólag a globális világ elvárásai érvényesülnek, és a lokális közösség, a magyar társadalom önértelmezésének igénye még az artikulációig sem jut el.
Éppen ezért világosan kell megfogalmaznunk, mit várunk el a vitázóktól, milyen magatartást követelünk meg azoktól, akik részt vesznek e párbeszédben, milyen kérdésekre keressük a választ, és melyek azok a keretek, amelyek között ennek a válasznak a megalkotását várjuk és reméljük.
Javaslom tehát, hogy a nemzeti elkötelezettségű pártok képviselői kezdeményezzék az országgyűlésben a BTK 1978. évi IV. törvény 269.paragrafusának D. kiegészítését a következők szerint:
Aki a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekményekkel összefüggésben azt a rágalmat terjeszti, hogy a független magyar állam valamelyik végrehajtó szerve előidézője, résztvevője, vagy tétlen cinkosa volt polgártársai meggyilkolásának, aki emberiség elleni cselekményekkel kapcsolatban a magyarság emberi helytállását nagy nyilvánosság előtt tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A Boldogok a sajtkészítők immár a Facebookon is megjelent.
Érdemes bejelölni, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok
nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
Az utolsó 100 komment: