Bajban lesz a Fidesz. Nagyobb bajban, mint gondolnánk. Mert, hát persze, hogy Karácsony Gergely lesz az összefogott ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Éppen azért lesz ő, mert komoly, sőt megoldhatatlan fejtörést okozhat a kormánypártoknak.
Lehet-e vitázni?
Karácsony zseniális miniszterelnök-jelölti antréja, a néhány nap alatt mögé sorakozó ellenzéki politikai elit határozott kiállása, a párhuzamos aspiránsok várható visszalépésével, visszaléptetésével kapcsolatos találgatások sokasága arra mutat, talán nem is kell előválasztás ahhoz, hogy a főpolgármesterből ellenzéki kormányfő-jelölt váljon.
Persze azok, akik minden nemtetszésük dacára is jobban szeretnék a kipróbált polgári-konzervatív kormányzást, mint a kiszámíthatatlan ellenzék hatalomátvételét, nyilván nem örülnek Karácsony várható diadalmenetének. De vajon mit tudnak tenni ellene? Miképpen lehet az ellenzéki jelölttel úgy konfrontálni, hogy az a lényeget érintse, ne a felszínt kapargassa? Hogyan lehet a Karácsony által felvetett komoly kérdésekkel kapcsolatban alternatívákat felmutatni? Hogyan lehet elmondani azt, hogy az ellenzék programja veszélyt jelent a középosztály számára? Vajon lehet-e Karácsonnyal szemben Karácsony-kompatibilisen érvelni?
Nos, azt hiszem, nem lehet. És ezért lesz nagyon nagy bajban a Fidesz.
Ki lesz hazai pályán?
A Fidesz trollmédiája ugyanis Gyurcsányra, meg az O1G-re van optimalizálva. A diktátorozó, forradalomról fantáziáló, felcsúti perről álmodozó, mészároslőrincező primitív és ostoba hisztériának primitív és ostoba tükörképe. Ereje addig hatalmas, ameddig saját pályáján mozog, amíg veszedelmes migránshordákról, gyermekmolesztáló genderbuzikról és a korábbi kormányok által ellopott ezermilliárdokról beszélhet.
Amikor azonban a közbeszédet nem ezek a bárgyú propaganda-jelszavak határozzák meg, hanem felmerül annak esélye, hogy igazi kérdések kerüljenek a fókuszba, akkor a Fidesz-média tehetetlenné válik. Látjuk, hogy kapaszkodnak rá a kormánypárti megmondóemberek Karácsony hiányos angol-tudására, be nem fejezett doktorijának kérdésébe, pedig a főpolgármester éppen, hogy csak felvetette: jó lenne tartalmi kérdésekről vitázni.
„Nem abban kell versenyezni az ellenzéki előválasztáson, hogy kinek bővebb a szókincse a kormány szidására. Ebben talán kicsit erős a mezőny. Csakhogy itt és most az egymáshoz méltányos, okos és érvelő vitákban annak kell eldőlnie, hogy ki képes egyben tartani és megerősíteni a sokszínű ellenzéki szövetséget. Ki képes kiszélesíteni a változást akarók táborát. Ki képes a 99 százaléknyi többsége érdekében legyűrni az egy százaléknyi kiváltságosok uralmát. Mert nem az ellenzék élére, hanem az ország vezetésére keressük a legalkalmasabb személyt...” – fogalmazott, s nagy kérdés, hogy vajon az ellenzéki politika és média képes lesz-e „méltányos, okos és érvelő vitákra”. Ha igen, akkor érdemes lenne higgadt és értelmes szavaikkal higgadt és értelmes szavakat szembe állítani. De sajnos hiába lehet elvileg elmondani, hogy Karácsony és a mögé felsorakozó pártok programja nem lesz jó a magyar polgárságnak, gyakorlatilag mégsem lehet felhozni semmi ellenérvet. A kormánypártok hívei – beszélgető polgárok, konzervatív publicisták, fideszes Facebook-csevegők – nem tudják elmondani, miért érdemes Orbánt választani Karácsony ellenében.
Érvek vagy indulatok?
A trollhadsereg végtelenül egyszerű handabandázása ugyanis elnyom minden értelmes hangot, józan ideát, megfontolásra érdemes gondolatot. Az okos szó nem fér meg egy platformon az ostoba uszítással, a bárgyú és erőltetett viccelődéssel, a felvilágosodás-ellenes hecckampányokkal, a keresztény fundamentalizmus röhejes anakronizmusával, a Soros-összeesküvés hülye rémképével. Mindezek – mint gondolatok, mint tematikus közegek, s mint szerzői közösségek – egyaránt vállalhatatlanok azok számára, akik értelmesen tudnának érvelni Karácsonnyal szemben. Így aztán azon a szinten, ahol ő szeretne kommunikálni, nem lehet, s nem is érdemes vitára kiállni.
Lehet, hogy 2022-ben még legyőzi a primitív indulat a józan érveket, de ha az ellenzék nemcsak véletlenül választott kampányarcnak okos és higgadt érvelőt, s négy év múlva is ilyen jelölttel áll elő, akkor a Fidesz kommunikációs csapdába kerül: minél erőteljesebben képviseli a maga érzelmekre építő, agresszív kampányait, annál kevésbé lesz eszköze arra, hogy értelmes vitában is helytálljon. Nemcsak kampánystratégáit, lapjait, szerkesztőit, újságíróit kellene lecserélnie, de youtubereit, trolljait, és kommenthadseregének tagjait is. Herkulesi feladat!
Szerencséje a kormánynak, hogy az ellenoldalon hasonló a helyzet. Ott is inkább vagdalkozni szeretnek szerkesztők, szerzők, kommentelők. Kicsi az esély arra, hogy Karácsony értelmes polémiákat tudjon nyitni.
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
Az utolsó 100 komment: