A kormányfő az m1 Az Este című műsorában így fogalmazott: „Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahová vissza fognak jönni a magyar fiatalok. Ebben én hiszek, erre látok esélyt. Magyarországnak kell még néhány év, öt-tíz év, és jobb ország lesz, jobb életet nyújtó, boldogabb ország lesz, mint azok, ahová most elmennek a fiatalok, és akkor vissza fognak jönni."
Az állításban testet öltő magasztos jövőkép sürgős pontosításra szorul. Egy ilyen kijelentés után feltétlenül tudnunk kell, milyen ország lesz hazánk öt-tíz év múlva.

Olyan ország lesz-e, amelyben dinamikusan emelkedik az életszínvonal, és ha egyelőre nem is vetekszik a fejlett gazdaságokban megszokottal, azért van esély arra, hogy belátható időn belül fölzárkózzon ahhoz? Amelyben a kiszámítható, hosszú távon is belátható gazdaságpolitikának köszönhetően egyre több munkalehetőség várja a dolgozni akarókat, olyan munkahely, ahol normális, a megélhetésre, sőt a jövő vágyaira is elégséges jövedelemre számíthatnak a munkavállalók?  Amelyben érdemes vállalkozásba kezdeni, mert széles piaci lehetőségekre, fizetőképes keresletre és alacsony közterhekre, egyszerű adminisztrációra és olcsó, könnyen kigazdálkodható hitelekre számíthatnak a vállalkozók? Amelyben érdemes családot alapítani, mert a gyermekvállalás nem jelenti többé a szegénység vállalását? Amelyben a fiatalok biztosak lehetnek abban, hogy családjuk anyagi helyzetétől függetlenül magas szintű oktatáshoz juthatnak? Amelyben nem kell félni az öregedéstől, mert működik az egészségügy, mert az idősek valami értelmes módon részei a társadalomnak?   

Olyan ország lesz-e, amelyben a politikai hatalom nem a hazai nagyburzsoázia, nem a nemzetközi tőke, nem az állam emlőjén csüngő, technokrata-bürokrata elit partikuláris érdekeit képviseli, hanem a széleskörű közösségi együttműködés, a józan érdekegyeztetés értelmes lehetőségeit keresi? Amelyben a politika nem a klikkérdek, nem a zsákmányszerzés, nem az elnyomás eszköze, hanem éppen ellenkezőleg, a közös szabadság, a közös gyarapodás, az egyetértés lehetősége? Amelyben a közéleti sokszínűség, a választás szabadsága, s ennek feltételeként a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadsága valóban érvényesülni tud, mert a gazdasági erőforrások birtokosainak nincs módjuk arra, hogy korlátozzák e sokszínűséget? Amelyben az aktuális hatalomnak sem lehetősége, sem szándéka nincs arra, hogy meggátolja a vele szemben állók önszerveződését, mert az efféle érdek- és értékcsoportokban nem ellenséget, hanem az építő kritika, a társadalmi innováció, tehát a közösségi előbbre jutás lehetőségét látja?

Olyan ország lesz-e, amelyben kibontakozhat a hétköznapi szabadság? Amelyben nem a pap, a bíró, a miniszter dönti el, hogyan élhetünk, mit tehetünk, és mit kell gondolnunk, hanem az egyén maga választhat az értékvilágok között, maga határozhatja meg, miben hisz és mit tagad, maga dönthet életmódjáról, mindennapi cselekvése mikéntjéről? Amelyben a szubkulturális csoportok szabadon képviselhetik meggyőződésüket? Amelyben a természetes közösségek, a családok, a települések, az ilyen-vagy olyan kisebbségek nem csupán belső együttműködésüket képesek megteremteni, de egymás, sőt a nemzet, az állam, a társadalom egésze számára a hasznos beilleszkedés lehetőségét hordozzák? Amelyben megszűnik végre az aljas kultúrharc, és az értékekről, a múltról, a jövőről az értelmes vita, s nem a vakcsoport-technika dönt?    

Olyan ország lesz-e, amelyben megtörik végre a félelem spirálja, amelyben alattvalóból polgárokká válhatunk, amelyben sem a rendőrtől, sem az adóhatóságtól, sem a végrehajtótól, sem kicsinyes politikai bosszútól, nem kell tartanunk? Amelyben értünk létezik a gazdasági, politikai, kulturális intézményrendszer, és soha, semmiképpen nem fordítható ellenünk? Amelyben egyetlen csoportnak, sem kisebségnek, sem hatalmasságnak sincs ereje ahhoz, hogy ránk uszítsa verőlegényeit? Amelyben nem kell tartanunk sem az állam, sem az alvilág, sem a fehérgalléros bűnözők spekulációitól? Amelyben a hatalom véd, és nem fosztogat? Sőt, amelyben a fosztogatókat –legyenek azok cigányok, bankárok, vagy politikusok – megbüntetik? Amelyben nem tud és nem is akar erőszakot tenni rajtunk sem a gazdasági, sem a politikai, sem az egyszerű fizikai erőfölény?   

Öt-tíz év múlva mindez így lesz?
Lehet. Éppenséggel nem kizárt.
 Bár ahhoz, hogy így legyen, előbb érkeznie kellene egy viharnak, egy katarzisnak, egy megrázkódtatásnak, igen, egy forradalomnak. Ahhoz, hogy így legyen, el kellene söpörnünk végre a húsz esztendeje kormányzó, gonosz, kapzsi és felelőtlen gazdasági, politikai elitet.
S lám: Orbán valóban mindent elkövet, hogy ez sikerüljön.

Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK  facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.