Sok mindenben lehetne más a hazai közélet. Lehetne demokratikusabb, lehetne kevésbé korrupt, lehetne kritikusabb, lehetne belátóbb, lehetne bölcsebb… Sok minden lehetne. De leginkább talán bátrabb lehetne. Mondjuk, olyan merész, mint amilyennek az LMP kongresszusának küldöttei bizonyultak szombat éjszaka.
Mert a bátorság nem ahhoz kell, hogy két rossz közül a kevésbé rosszat válasszuk, hanem ahhoz, hogy el merjük utasítani a hamis alternatívákat.
Szombat éjszaka valami új kezdődött Magyarországon. Szombat éjszaka olyasmi történt Csillebércen, mint ami megtörtént csaknem hetven esztendeje Szárszón, negyedszázada Lakitelken, s megtörtént egy tavaszi éjszakán a Bibó István Szakkollégium alagsori termében. Született egy bátor csoport, amelyik hajlandó végre feladni az olcsó és hazug kompromisszumokat és meri-e vállalni a maga igazát.

Bűnös, ki sikkaszt, lop, rabol
vagy koponyát bever,
de legbűnösebb mégis az,
ki gondolkodni mer.

Olvasom az LMP kongresszusi döntésével kapcsolatos híreket, még nagyobb érdeklődéssel a hírekhez írott kommentárokat. Szomorúan olvasom. Ilyenek volnánk mi, magyarok: megalkuvók, lapulók, gyávák, kudarctól rettegők… S ezért valóban félázsiaiak.
A hírekhez hozzászóló olvasók java része azt várta volna az LMP-től, hogy hozza meg a maga aljas kompromisszumát, ahogyan a magyar társadalom többsége mindig is meghozta azt. Azt várta volna, hogy a zöldpárt adja föl elveit, álljon be a sorba, legyen hajlandó a kisebbik rosszat választani, ahogyan a magyarok sokasága mindig is megtette azt. „– A moralizálás egy pontig szép, aztán kontraprogukltív” – írja az egyik hozzászóló. S ezzel mindent elmondott önmagáról, a magyar társadalom tragikus gondolattalanságáról, félelméről, önfeladásáról, hitetlen opportunizmusáról.
Mindent elmondott arról, miért gyűlhetett össze az a hatalmas tömeg a Hősök terén '56 késő őszén, mindent elmondott a kádári kisember keserű valóságáról, a rendszerváltó nemzedék borús apátiájáról, Horn Gyula miniszterelnökségéről, a békemenet néma százezreiről, a bal-jobb logika kisebbik rosszáról, a magyar élet minduntalan megalkuvó kisebbik rosszáról.

Hogy boldog lehess, fogd a szád,
görnyeszd a hátad,légy süket
állj be más milliók sorába,
vakon kövesd lépésüket.

Hányan, hányan vannak azok, akik ki mernek állni: én más vagyok, én mást akarok, én másképp akarom? Hányan vannak, akik nemet mernek mondani az olcsó kompromisszumokra? Hányan, akik önmagukra, hitükre, igazukra igent kiáltanak? Hányan lehetnek, akik a bukás esélyével szembenézve, a kudarc félelmével dacolva megkísértik a sorsot?
És mennyien lehetnek a megalkuvók? A hétköznapok sarába belefulladók? A két rossz között választani tudók? Mennyien vannak, akik elfogadják a rossz házasságot, csak egyedül ne maradjanak, akik belenyugvással járnak robotolni minden átkos napon, s a nyugdíj megváltásában bíznak, akik a ma gondját a holnapra tolják, hitelbe fulladva, döntés elől szaladva, elégve, zuhanva, nyomorba bukva? Akik csodát várnak, de nem mernek tenni érte?
Pedig ők is tudják: két rossz között csak rosszul lehet dönteni.
A jó döntés a rossz alternatívák elutasítása.
Mindkettőé.

Boldog leszel,miként az állat,
mely kopaszt kövér legelőt,
s ha bárki 'embernek' csúfolna,
üsd le a semmirekellőt!

Hányszor, de hányszor hallottam az elmúlt két évtizedben, ki milyen okosság mentén adta le voksait. Hogy erősödjön kicsit, aki megszorongathatja emezt, hogy ellensúlya legyen amannak, hogy koalícióra kényszerüljön, hogy ne szerezhessen kétharmadot, hogy biztosan bejusson, hogy biztosan kiessen…
A kávéházi politikusok lapos okoskodása, az elrontott életek szomorú tükörképe, a két rossz között választó gyáva döntések keserű visszhangja, a kudarctól rettegő, próbálkozni félő, önfeladó rabszolgalét ópiuma.
De most, szombat éjjel, Csillebércen akadt pár bátor ember, aki már tudja: véget kell vetni ennek az aljas, okoskodásnak, ennek a szemforgató, életkeserítő, tragikus, féreg-filozófiának.
Ők és csakis ők adnak esély arra, hogy megváltozzon a hazai közélet. Lett egy párt, amelyik vállalni meri önmagát, amelyik vállalni meri saját értékvilágát, amelyik igaz, helyes és őszinte döntések mellett mer kiállni. Amelyik nem volt hajlandó két rossz között választani, amelyik a jót akarja, amelyik kitart a maga igaza mellett, amelyik reményt ad mindannyiunknak: igen, lehet más a politika.

Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK  facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.