Líbiában megszüntetik a minisztériumok nagy részét.
Szerintem nálunk is ezt kellene tenni.
Most persze sokan azt hiszik, viccelek, vagy azt gondolják, hogy Kadhafi ezredes ébredt néhány napja tréfás kedvében, amikor azt nyilatkozta: a korrupciót nem tudjuk megszüntetni, ezért a korrupció legfőbb forrását, az állami igazgatást szüntetjük meg. Az olajbevételekből pedig mindenki megkapja a maga részét, aztán csináljon vele, amit akar…
Megdöbbentő gondolat, de még megdöbbentőbb az, hogy az elgondolás kísértetiesen emlékeztet egy Henry Georg nevű férfi (múlt században élt, de az alternatív közgazdászok, szociológusok körében máig igen népszerű közgazdász, publicista) eszméire.
George egyik legismertebb elképzelése a földkérdés megoldása volt. Azt vallotta, hogy a társadalmi problémák gyökere a föld magántulajdonba kerülése, holott a föld elvileg az egész közösséget megilleti. Ezért – javasolta a társadalomfilozófus – a földtulajdonosok egyfajta járadékot fizessenek a közösségnek, s a közösség ebből az egyetlen adóból vígan vinni tudná a közügyeket…
A múlt századi gondolkodó mai követői sokat korszerűsítettek elméletén, s nagyjából vallják, hogy a termelési tényezők, azaz a föld, a tőke, a tudás mind-mind a közösség egészének birtoka, s mint ilyen járadék illeti érte a közösséget. A föld persze ma már nem csupán a termőföldet, hanem a föld kincseit is jelenti, a tőke alatt sem pusztán a vagyont, hanem az évszázadok során felhalmozott, s a termelésben hasznosuló közjavakat is kell érteni, és így tovább. Ezen az úton indult el, s dolgozta ki a maga – egyébként meglepően jól működő modelljeit – Liska Tibor, s ezen az úton halad a meglepő sikereket elérő kínai gazdaság, illetve minden jólfejlett szociális piacgazdaság.
Persze mindez még nem indokolná a minisztériumok megszüntetését. Attól még, hogy szétosztják a nép között a közös vagyonok jövedelmét, illetve járadékát, nem válik fölöslegessé a közigazgatás – gondolhatnák némelyek.
Pedig dehogynem. És éppen ez a zseniális az elgondolásban. Hogy pont attól válik fölöslegessé. Mert amennyiben az alapvető állami szolgáltatásokat – a közbiztonságot, a jogbiztonságot, állami függetlenséget – meg tudja őrizni a kormányzat, minden mást nyugodtan a polgárokra bízhat. Márpedig Kadhafi éppen ezt tervezi. A hírek szerint a külügyi, a védelmi és az igazságügyi minisztériumok maradnak meg, a többit pedig felszámolják.
Számos példát adott a történelem arra, hogy az anyagi függetlenséggel és anyagi biztonsággal rendelkező polgárok megteremtették a maguk, alulról építkező társadalmát. Ilyen volt az Egyesült Államok a múlt században (egyébként szintén a földtulajdon szabadságának köszönhetően), de hogy közelebbi példát is hozzak, így működik az anarchiába süllyedt Szomália is, ahol az egyes hadurak védnöksége alatt álló tartományokban virágzó városok vannak, s még a közvilágítást is meg tudják szervezni a polgárok. (Szomália egyébként annyiban más, hogy az egyes tartományok függetlenségét és közbiztonságát a hadurak, a jogrendet pedig a hagyományos iszlám jogrend, a Saría biztosítja.)
Más kérdés, hogy a líbiai terv, az olajjövedelmek közvetlen szétosztása mennyire lesz igazságos, vagy korrupciómentes, s mennyire növeli az emberek függését az államtól, azaz a diktátortól, Kadhafi ezredestől. De ez tényleg más kérdés. Mint ahogyan az is mellékes kérdés, hogy az alulról építkező társadalom vajon hosszabb távon létre hozza-e a maga közigazgatási rendszeré, minisztériumait, vagy azokhoz hasonló szervezeteit.
A kérdés inkább az, hogy miképpen szerezhetjük meg azt az anyagi és szellemi függetlenséget, amelynek révén birtokba vehetjük, s a magunk szolgálatába állíthatjuk meglévő intézményeinket, vagy, ha fölöslegesnek gondoljuk, megszüntethetjük azokat. A kérdés inkább az, miképpen érhető el, hogy a mindannyiunk tulajdonát képező természeti és társadalmi javak ne egyeseket gazdagítsanak. A kérdés tehát az, miképpen lehetnénk valóban demokraták...
