Csattanós válasz lenne a most elfogadott szlovák nyelvtörvényre, ha Magyarországon új elvek szerint közelítenénk a nyelvhasználat problémájához. Mondjuk, úgy tennénk, mintha nem idióta hülyegyerekek gyülekezete volna hazánk, hanem olyasféle emberek közössége, akik jót akarnak maguknak is, meg másoknak is.
Mondjuk, félre tehetnénk a nemzethalál szörnyű rémképét, és alkothatnánk olyasféle szabályokat, amelyek nincsenek tekintettel a múlt századokból itt maradt nemzetállami baromságra. Esetleg szembe nézhetnénk azzal, hogy a nemzeti öntömjén ma már nem pusztán anakronisztikus, de egyenesen káros: ártalmára van az embereknek. Mármint azoknak az embereknek, akik a huszadik század közepe után születtek, nyelveket beszélnek, internetet használnak, külföldre utaznak, demokráciában élnek és gondolkoznak, netalántán iskolázottak annyira, hogy felfogják: a gyűlölködés, például a szlovák típusú nemzeti szűkkeblűség nem jó. Nem jó, mert azon túl, hogy egy jó nagyot belerúgok a másikba, s ez – bizonyos szint alatt – jóleső érzéseket gerjeszt bennem, sem hasznára, sem előnyére nem válik senkinek. Arról nem is beszélve, hogy a másik, előbb vagy utóbb, vissza fog rúgni.Szóval mi lenne, ha a magunk részéről félre tennénk a szomszédokkal való civakodást, és olyan nyelvi szabályokat hoznánk, amelyek jók? Jók azoknak, akik itt élnek, mert megkönnyíti az életüket, és jók azoknak, akik a szomszédságból ránk figyelnek, mert nekik is megkönnyíti az életüket. Ja, meg még azt is gondolhatnák, jé, milyen jó fejek ezek a magyarok.
De térjünk a lényegre:
Mi lenne, ha visszatérnénk ahhoz a nemes hagyományhoz, hogy pénzeinken a kisebbségek, azaz a szomszéd országok nyelvén is szerepelnének a legfontosabb feliratok? Mint a Pengőn a pfujjhorthyfasisztakirekesztő ántivilágban…
Mi lenne, ha Magyarországon, a határok harminc-ötven kilométeres körzetében kötelező lenne minden utcatáblát, emlékműfeliratot, múzeumi katalógust, cégtáblát, szóval a lakosság tájékoztatására szolgáló feliratokat a szomszéd ország nyelvén is kiírni? Mint a Balatonnál annak idején, amikor a sok német turista miatt szinte második, sőt első nyelvként szerepelt a német…
Vagy mi lenne, ha ugyanebben a körzetben - tehát a határok közelében, ahol a szomszédolás anyagi és kulturális előnyökkel járó, hasznos gyakorlat - az általános iskolákban kötelező jelleggel tanítanánk a szomszéd ország nyelvét?
Horribile dictu, mi lenne, ha az ország belsejében kötelező lenne – szabad választás alapján - szlovákul, románul, horvátul, szerbül, ukránul vagy németül tanulnia a gyerekeknek? (Na ja, a többség nyilván a németet választaná...)
Hát, szerintem az lenne, hogy eleinte berzenkednének a diákok, hogy hülyeségeket kell tanulniuk, meg hőbörögnének a nemzetmentők, hogy oda a magyarság, ám a hétköznapok valóságában nagyon is megélénkülne a határforgalom. Könnyebben vállalhatnának munkát a magyarok a szomszédoknál, egyszerűbb lenne átruccanni bevásárolni, moziba menni, nyaralni, vagy – céges szinten - üzletet kötni.
És persze a szomszédok is szívesebben jönnének ide dolgozni, bevásárolni, nyaralni, vagy üzletet kötni. Hosszabb távon pedig egyre kevesebben értenék, miért fontos idióta nyelvtörvényeket hozni otthon, Szlovákiában, vagy megtagadni az autonómiát a székelyektől otthon, Romániában…
Ne feledjük: a kötélhúzásnak addig van értelme, amíg mindkét fél húzza a kötelet. Ha az egyik elengedi, a másik sem tehet egyebet. Különben hanyatt esik, mint az üveges tót…
