Ma reggelig azt hittem, hogy van még némi esély arra, hogy az SZDSZ összeszedi magát, megtáltosodik, és 2010-ben mégiscsak átviszi a parlamenti küszöböt. Elképzelhetőnek tűnt például, hogy Retkes Attila, az új pártelnök előáll néhány újszerű, valóban liberális programtézissel, ezek mentén tematizálja a közbeszédet, karakteresen megnyilvánul, szimpatikus lesz, jókat mond, meg ilyenek. Ez meg tetszik a népnek, legalábbis azoknak, akik amúgy is valami szabadelvű gondolatkörben élnek, és mégiscsak oda teszik az ikszet…
No persze, egy ilyen megújulásnak előfeltétele volna az is, hogy a párt vezetői, most állítsák le a motort, szálljanak ki a kocsiból, és nézzék meg, mit csináltak. Én – nagy naivul - azt hittem, hogy ez a szembenézés zajlik valahol mélyen, elrejtve a nyilvánosság szemei elől, de mindenképpen áthatva az egész pártot a legkisebb alapszervtől az országos tanácsig, a legöregebb demokratikusellenzéki-beszélő-szamizdatos nagy öreg brancstól, a legifjabb, tizenéves liberális-hülyegyerek-klubig.
Mert ugyebár szembenézni volna mivel. Még, ha a híres szürkeállomány ma már nem is ragyog olyan ércesen, mint korábban, azért arra talán telik belőle, hogy átfussák az érintettek az EP-választások óta megjelent elemzéseket. Azokból akár egy jó nagy papírvágó ollóval, vagy egy ctrl-c – ctrl-v variációval össze lehetett volna szedni egy helyre kis elemzést, mit, mikor, miért és hogyan baszott el az SZDSZ.
Na, szóval én azt hittem, halad ez a munka, sőt Retkes, új pártelnök úrnak már a kezében is van az első néhány oldalnyi anyag, és tudja, mit kell tennie.
Ám az élet nem igazolta feltevésemet.
Még viccesebb, hogy a sorselemző munka mélységi dimenzióival kapcsolatban is kiderült: szó sincs arról, hogy a pártban komoly tömegek elmélkednének, vitatkoznának a bukás okain. Ehelyett az van, hogy a régi pártvezérek, és leghűbb szancsópanzáik (nagyjából az a közeg, amit úgy hívunk, pártaktíva) megsértődtek, hogy ez a jöttment pártelnök a nyakukba akarja varrni a bukást, és ,,Vesszen Retkes!” jelszóval fejest ugranak a semmibe. Ma reggel nyilvánosságra került, idétlen tizenkét pontjuk nagyjából ugyanazt jelenti, mint Kuncze Gábor elhíresült ciánosztogatási programja: aki elégedetlen a pártvezetők eddigi teljesítményével, az dögöljön meg!
Mindebből az a tanulság, hogy az SZDSZ megújulásáról szó sem lehet. A hangos halálhörgés hamarosan csendes agóniává halkul. A sajtó, a rádió, a közvélemény-kutató, és a politikai elemző egyre kevesebbet beszél a süllyedő pártról, amely 2010 tavaszán egy csöndes sóhajjal kimúlik közéletünkből.
