Kevesen hallották meg a választási győzelem estéjén elhangzott Orbán-beszéd legfontosabb mondatát, vagy kevesen fogták föl annak értelmét: forradalom zajlott a szavazófülkékben. Pedig ez a mondat sokkal fontosabb, mint mindaz, amit eddig a várható Fidesz-kormánnyal kapcsolatban az elemzők összehordtak. Fontosabb, mint az, hogy lesz-e adócsökkentés, lesz-e alkotmánymódosítás, lesz-e választójogi reform és a többi. Mert, hát persze, hogy lesz. De lesz itt más is. Valami nagyon más.
Orbán Viktor nem szokott a levegőbe beszélni. Nagyon is jól tudja ő, milyen jelentősége van a szavaknak, nagyon is képes arra, hogy úgy mondjon ki sorsdöntő, súlyos szavakat úgy, hogy azok a legtermészetesebb módion simuljanak bele mondanivalójába. Most is sokan hiszik, hogy csupán retorikai fogás, a kétharmados győzelem patetikus megfogalmazása volt e kijelentés, esetleg az ,,oligarchák" fölött aratott diadalt értette alatta Orbán. Pedig nem.
Valóban forradalomra készül a Fidesz.
Mármost a kérdés nem az, hogy végrehajtja-e ígéreteit a Fidesz, teremt-e munkahelyeket, elszámoltatja-e a bűnösöket, létrehozza-e a családi adózást, hanem az, miben áll majd a Fidesz által megálmodott forradalmi Magyarország. Ha ugyanis igaz az, hogy ,,a magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere", akkor a kérdés is adott: Milyen lesz az új állam berendezkedése, mennyiben fog különbözni attól, amit az elmúlt húsz esztendőben megismertünk?
Legitimációs trükk?
Orbán Viktor már korábban is beszélt arról, hogy, ha kormányra kerül a Fidesz, akkor sem akar lemondani a népszavazásokról. A választást követő első nemzetközi sajtótájékoztatóján rögvest bejelentette, hogy folytatják a nemzeti konzultációk sorozatát. - A következő kormány sok energiát fog arra fordítani, hogy az ország vezetői és a választók között sokrétű és többcsatornás legyen a kapcsolat - mondta a leendő miniszterelnök. Hozzátette: ennek érdekében már a következő hetekben több, nagyobb nemzeti konzultációs eseményt szerveznek majd, amely a korábban megfogalmazott öt nagy nemzeti ügyet öleli fel.
Hogy ez valóban így lesz, abban egészen biztosak lehetünk. Ugyanis nem csupán a Fidesz szándéka ez, hanem több tényező izgalmas metszéspontja.
Az elemzők persze rögvest rámutattak arra, hogy ezek a nagyrendezvények elsősorban a legitimáció fenntartására, megerősítésére valók, igazi döntéseket nyilvánvaló okokból nem hozhatnak. Ám, ha ezt a vélekedést vita nélkül elfogadhatjuk, azért mégsem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a konzultációk és népszavazások rendszerére épülő újfajta legitimációs törekvés teljességgel haszontalan volna, vagyis azt, hogy haszna csupán a Fidesz számára lesz majd (legitimációban) mérhető. Még az sem igaz, ami az ellenoldalról nyilván hamarosan felhangzik, az nevezetesen, hogy a nemzeti konzultációk rendszerével a Fidesz a parlamenti politizálást próbálja megkerülni, és Orbán úgy tesz, mintha az új típusú kommunikatív-korporációs rendszer felülírhatná a parlamenti vitákat. A vicces ebben az, hogy ez az érvelés annak ellenére lesz hamis, hogy a minden szava helytálló. Mert a magyar közélet elkövetkezendő éveit más fontos tényezők is befolyásolják majd, nem csupán az, hogy a Fidesz a nemzeti együttműködés forradalmát, a nemzeti konzultációk sorát, népszavazások rendszerét elsősorban nyilvánvaló marketingcélokra, legitimációja fenntartására, illetve tábora egyben tartására használja majd.
Marketingháború
Ezek a konzultációk ugyanis korántsem lehetnek annyira tartalmatlanok, mint amilyennek most azt elképzeljük. A Fidesz persze nyilván nem megválaszolandó kérdéseket fog föltenni, hiszen az parttalan vitához vezetne, de eldöntendő kérdéseket előbb-utóbb meg kell fogalmaznia. Az a módszer ugyanis, hogy néhány kiválasztott csoport - például cigányvezetők, rendőri vezetők, polgármesterek a cigánybűnözéssel sújtott területeken - elmondják a véleményüket, majd Orbán kijelenti, hogy összegezte az elhangzottakat, és a következő intézkedéseket hozza… hosszú távon tarthatatlan lesz. Különösen akkor, ha a nyilvánosság nem tudja nyomon követni a vitákat és nem tudja megalkotni a maga összegzését. Ez ugyanis így csak kommunikációs produkció.
Az igazi legitimáció megszerzése érdekében a Fidesznek valódi kérdéseket kell feltennie. Hogy marketinges kifejezéssel fogalmazzuk meg: a Fidesznek önmagát kell támadnia.
Al Ries és Jack Trout 1986-ban megjelent Marketingháború című könyvükben írják le a marketing stratégia négy alaphelyzetét: a védekező stratégiát, a támadó stratégiát, az oldaltámadás stratégiát és a gerilla stratégiát.
Védekező stratégiát azok a vállalatok alkalmazhatják, akik piacvezető pozíciót töltenek be, és csak a piacvezetőknek szabad védekező háborúban gondolkodnia. A védekezésre felhasznált költség sokkal alacsonyabb, mint ami a támadáshoz szükséges. A legjobb védekező stratégia, ha egy vállalatnak van bátorsága önmagát támadni. Piacvezetőként egy védekező cég erős pozícióval rendelkezik a vevők fejében. Ha ezt a pozíciót javítani szeretné, akkor erre a legjobb módszer az állandó támadás. Ezt úgy tudja megvalósítani, hogy mindig újabb termékeket illetve szolgáltatásokat dob piacra, amely felváltja az elavultakat. Ennek eredményeképpen azt éri el, hogy a versenytársak állandóan azért fognak küzdeni, hogy utolérjék a vállalat termékeit
Hogy a Fidesz a hazai politikai piacon piacvezető, az nem is kétséges. Hogy legjobb stratégiája az, hogy önmagát támadja, az is nyilvánvaló. És, hogy a nemzeti konzultációk rendszere valójában nem lesz más, mint ennek az önmagával versengő piacvezető pártnak a hosszútávú sikert is biztosító marketingstratégiája, az is egyértelmű.
És mint ahogyan egyetlen vállalatnak sem elég csak azt mondania, hogy az új mosópora jobb, mint a régi, de valóban jobbnak kell lennie, ugyanúgy a Fidesz sem engedheti majd meg magának azt, hogy a konzultációk csupán díszletek legyenek a kormány mögött, de tartalommal is kell bírniuk.
Parlamenti gerillák
Ám, van még néhány körülmény, ami miatt a nemzeti együttműködés rendszerét bevezető forradalmi Magyarország valóban olyasvalami lesz, amilyennek optimistán elképzelhetjük. Ezeknek kulcsa pedig a másik három parlamenti párt sajátos helyzete a politikai piacon. A bejutott pártokra ugyanis pillanatnyilag az áll, hogy marketingszempontból gerillának számítanak. Mindhárman. Igen, jelenleg még az MSZP is. Annyira szűk és annyira perifériás közösségeket tudnak csak megszólítani, annyira távol áll egymástól az a három csoport, amelyet lefednek, és annyira nehezen megcélozhatóak ezek a csoportok más pártok, így a piacvezető Fidesz számára is, hogy jelenleg az ő stratégiájuk sem lehet más, mint a gerilláké.
A gerilla stratégiáját, Al Ries és Jack Trout szerint a következő elvek alakítják: Válassz ki egy akkora részpiacot, ami elég kicsi ahhoz, hogy megvédd. Ez lehet kicsi földrajzi értelemben, a forgalom szempontjából vagy bármely más szempontból. A fontos az, hogy egy nagyobb cég csak nehezen tudja megtámadni. Ha a gerilla stratégiát vesszük figyelembe, ott a fő cél a piaci részesedés, úgy, hogy a piacvezető számára ne okozzon túl nagy feltűnést. A gerilláknak nincsenek meg az erőforrásai egy vesztett ügy támogatásához. Abban az esetben cselekednek helyesen, ha a nagy vállalatok közeledése miatt gyorsan feladják a küzdelmet és továbbállnak. Ez a gerilla hadviselés egyik legfontosabb szabálya. A gerilla gyakran tud pozíciót váltani és változtatni a nagy vállalatokkal szemben, és ezt kell neki kihasználnia annak érdekében, hogy sikeres legyen.
Hozzá kell tenni azonban, hogy mind az MSZP-nek, mind az LMP-nek, mind a Jobbiknak, van esélye arra, hogy kilépjen a gerilla pozícióból, de egy ilyen lépés azzal a veszéllyel járhat, hogy miközben elvesztik az őket támogató elkötelezett híveket, nem tudják részesedésüket növelni a politikai piacon, azaz úgy járnak, mint éppen most az MDF.
Arra azonban kiválóan alkalmas ez a helyzet, hogy egyes ügyeket sikeresen képviselve, erős nyomásgyakorlással fenntartsák a maguk politikai helyzetét, némiképp növeljék erejüket. Így járt el a közelmúltban a Jobbik azzal, hogy gyakorlatilag egyetlen témára, a cigánybűnözésre fókuszálta kampányát.
Pártok és civilek
Ez a politikai helyzet pedig nyílegyenesen mutat a parlamenten kívüli politizálás irányába. A parlamentben ülő gerillapártoknak ugyanis - más eszközük nem lévén - olyan taktikát kell alkalmazniuk, ami helyettesíteni tudja a parlamenti politizálást. Ott ugyanis alig-alig lesz szavuk. Ámde az utca erejét már ők is ismerik. Éppen Orbántól, éppen a Fidesztől tanulták meg azt, hogy miképpen lehet parlamenten kívüli eszközökkel nyomást gyakorolni a hatalomra. Mesterházy, Lendvai, Gyurcsány, de még Vona is elég világosan megfogalmazta már, mire számíthat Orbán a következő ciklusban. Kőkeméy ellenzéke lesz a Fidesznek, olyan ellenzéke, amelyik - főleg persze szükségből - a parlamenten kívüli térből fogja támadni a kormányt.
Ámde, ha a parlamenti pártok az utcára kényszerülnek, akkor ugyan mi fogja megkülönböztetni azokat a parlamenten kívüli civil csoportoktól? A válasz az, hogy lényegében semmi. Ami azt is jelenti, hogy a kialakult politikai helyzet, a pártok országgyűlési aránya felértékeli a parlamenten kívüli szervezetek, pártok helyzetét. A Házban ülő ellenzéki pártok súlya gyakorlatilag azonos szintre csökkent a Házon kívül maradt pártok, mozgalmak, civil szervezetek súlyával. A Fidesz kétharmados győzelmének köszönhetően mindegy, hogy a politizáló közvélemény egyes elemei, a parlamenten kívül, vagy belül vannak. A kis pártoknak és civil szerveződéseknek ugyanolyan esélyük lesz a maguk elképzeléseinek képviseletére, mint a nagyobbaknak.
Ez pedig azt is jelenti, hogy a nemzeti konzultációk rendszere nagyon rövid idő alatt valódi viták helyszíne lesz, azt jelenti, hogy napirendre kerülnek a tartalmas politikai konfrontációk, aláírásgyűjtések, helyi és országos népszavazások. Sőt, még azt is jelenti, hogy te, kedves olvasó, semmivel sem indulsz kisebb eséllyel ebben a küzdelemben, mint az ismert politikusok, azaz, hogy az egyszerű közemberek is hallathatják hangjukat, kimondhatják véleményüket, megszervezhetik a maguk mozgalmát, alkalmi összefogásokat kovácsolhatnak, egyszóval olyan politikai kezdeményezéseket indíthatnak, amelyeknek súlya van, de legalábbis súlya lehet.
Mi ez, ha nem forradalom?
