Sokan reméltük, hogy a Fidesz, kétharmados felhatalmazása birtokában komolyan szembeszáll a korrupcióval, felszámolja a visszaéléseket, s nem csupán a közelmúlt közpénzfosztogatókat dugja lakat alá, de a közeljövő nokiásdobozolóinak, alapítványsíbolóinak, kenőpénzelőinek is megálljt tud parancsolni. Úgy képzeltem, egy kétharmados felhatalmazással bíró pártnak nincs szüksége azokra a vesztegetési pénzekre, amelyek demokráciánkat olajozzák, nincs igénye arra a kisstílű lopkodásra, amely pártot és pártembert hatalomba juttat, úgy hittem, Orbán nagyobb formátumú politikus annál, semhogy eltűrné a pitiáner pénzbehajtók országlását. Mi több, egyenesen arról fantáziáltam, hogy a Fidesz vezéreit valóban nem a meggazdagodás reménye hajtja a politika felé, hanem a tenni akarás, a közjó megvalósításának álma, bármit is jelentsen ez.

Árucikkek

Ma már látom, csalfa reménység volt ez. A korrupció a kétharmados fülkeforradalom óta nem, hogy csökkent volna, de egyenesen virágba borult, minden képzeletet fölülmúló rendszerré terebélyesedett. A zsebekbe csúsztatott bankókötegek, melyek remélt előnyök érdekében eddig önként érkeztek innen-onnan, lassan kötelezővé válnak. A Fidesz pénzteremtő emberei, mint megannyi életre kelt gólem, járják a sikeres vállalkozások székházait, s tartják markukat egy igen egyszerű, de annál kézzelfoghatóbb árucikkel, a kormányzat jó- vagy rosszindulatával házalva. Az évek óta szilárdan álló, jelentős piaci részesedéssel bíró vállalkozások hirtelen csődjei, a hajuknál fogva előrángatott szabályok által sarokba szorított cégek pánikszerű menekülése a piacról, a váratlan tulajdonosváltások mögött újra és újra felsejlik a hatalom piramisának legtetejéről érkező igény: állj mögénk, légy velünk, támogass, vagy ellenünk leszel, s mi ellened!

Nézőpontok

Bizonyos nézőpontból érthető, sőt egyenesen elfogadható ez a… hm… erőforrás-stratégia. Azok a cégek ugyanis, amelyek képesek voltak kiemelkedni a hazai ugar pusztaságából, amelyek a mindenkori kormányzat rablógazdálkodása dacára képesek voltak megerősödni, piacvezetővé lenni, komoly nyereséget realizálni – kevés kivételtől eltekintve – mind a kormányzat hátán kapaszkodott arra a magas polcra, ahol most találjuk. S, ha a rendszerváltás húsz esztendejéből tizenkettőt a szocialista elit uralt, a másik nyolcban pedig a jobboldal elfeledkezett arról, hogy a maga gazdasági hátterét megteremtse, akkor most nem történik más, csupán annyi, hogy a kétharmados politikai győzelem kétharmados jövedelemátcsoportosítássá válik.

Más nézőpontból mindez egyszerű zsarolás.

Fojtogatók

Az én nézőpontomból viszont egyenesen tragikus a helyzet. Nekem, mint megannyi hozzám hasonló hétköznapi polgár számára ugyanis mindez azt jelenti, hogy a politikai hatalom, a sorsomról való döntés, a hatékony érdekérvényesítés, a világos értékartikuláció, azaz a demokrácia továbbra is csak azoknak lesz elérhető, akik mögött tekintélyes vagyon áll. Mindez azt jelenti, hogy pártot szervezni, mozgalmat létrehozni, polgári kezdeményezést indítani a jövőben is csak úgy lehet, ha a szervezők nem feledkeznek meg a pénzügyi háttér megteremtéséről, ha önálló pártosztályt, pártközeli cégstruktúrát, vagy valami hasonlót hoznak létre, ha beállnak a korrupt pártok és politikusok közé, ha maguk is elkezdik játszani azt a pénzcentrikus játszmát, ami talán a legfelháborítóbb jelensége a magyar társadalomnak. És még az sem igaz, hogy hatalomra kerülve egy Jobbik, egy LMP, vagy bármiféle civil iniciatíva meg tudná fékezni a pénzteremtő részleg ámokfutását.

Egy ilyen nagyfontosságú alrendszer önálló életet él, saját szervezeti kultúrával rendelkezik, és döbbenetes erővel tudja rákényszeríteni elvárásait a párt politikai központjára. Olyasféle erő ez, mint a történelemből jól ismert a pártos erőszakszervezetek, amelyek rövid idő alatt hatalmukba kerítették a bolsevik vagy fasisztoid pártok politikai centrumjait. És ahogyan ez az erő – Gyurcsány, Kóka, Bajnai előtérbe kerülésével – megfojtotta az MSZP-t, úgy fogja megfojtani a Fideszt is a maga pénzteremtői által.