Az első, szörnyülködő reakciók után kezd egyre világosabban kirajzolódni a kép: a kormány frankhiteleseket mentő csomagja a zsenialitás határait súrolja. Persze előre nem lehet tudni, hogy végül mi lesz az eredménye a kezdeményezésnek, hiszen az óriási bukás, és az elképesztő siker esélye egyaránt benne van a pakliban. Az mindenesetre tény, hogy az Orbán-Matolcsy páros olyan kezdeményezést indított útjára, ami – rájuk jellemzően – kockázatos, merész, és igen nagyvonalú terv része is lehet.
Válság-világháború
Ám mielőtt összefoglalnám, milyen pozitív eredményei lehetnek a külföldi bankok ellen intézett huszáros rohamnak, világossá kell tennem egy igen fontos körülményt. Azt ugyanis, hogy a gazdasági válság – bármi is legyen annak az oka és eredete – eredménye végső soron nem lesz más, mint a vagyonok és jövedelmek átrendeződése. Hogy ebben a nagy, világméretű újraosztásban Magyarország milyen szerepet játszik, az korántsem mindegy, egyáltalán nem mellékes tényező. Márpedig most már világosan látszik, hogy az államok egyre határozottabban avatkoznak bele a válság okozta gazdasági folyamatokba, s ez a beavatkozás döntő módon befolyásolhatja a küzdelem végkimenetelét. A svájciak által megnyitott árfolyamháború – amiről mindjárt részletesebben is szólok - csak a jéghegy csúcsa. A mélyben minden kormányzat igyekszik saját pozícióit javítani, saját vállalkozóit előnyben részesíteni, saját lehetőségeit kiaknázni. Hogy Orbánék ebben a küzdelemben durvább játékra kényszerülnek, mint mások, talán nem elegáns, de be kell látnunk, hogy a nemzetközi küzdelmekben az eleganciát nem pontozzák a bírók. A „lovagias” magyar nemzet elvesztette a világháborút, míg az „áruló” románok a győztesek oldalán fejezték be. Úgy tűnik, Orbán tisztában van azzal, amit a hazai politikai elit évtizedek óta képtelen megtanulni: azt ugyanis, hogy a nemzetközi elvárásoknak való kényszeres megfelelés azoknak kedvez, akik a nemzetközi normákat meghatározzák. Azaz a nagyhatalmaknak és a multinacionális vállalatoknak. A durva és agresszív magyar politika, a nemzetközi gazdasági folyamatokba való elszánt beavatkozás azonban hatékony ellensúlya lehet a magyar gazdaság gyengeségéből és kiszolgáltatottságából eredő kegyetlen hátrányoknak. E beavatkozás nélkül az átrendeződés végére a válság legkifosztottabb vesztesei között találhatjuk magunkat.
És, akkor lássuk, milyen pozitív eredményei lehetnek a kormányzati intézkedéseknek!
Bankütközet
Az intézkedések nyomán a magyar lakosságot hitelező bankok vesztesége óriási lehet. Részben azért, mert nekik kell kifizetni a rögzített árfolyam és a piaci árfolyam közötti különbséget, részben pedig azért, mert a hitelkiváltáshoz a lakosság nagy valószínűséggel felhasználja azokat a megtakarításait, amiket, most e bankokban tart. Ha pedig megindul a devizahitelek tömeges forintra váltása, értelemszerűen azok a bankok járnak jól, amelyek sok forintot őriznek, tehát elsősorban azok, amelyek a hazai lakossági megtakarítások zömét kezelik: tehát a magyar bankok és pénzintézetek.
Ha pedig a külföldi bankok hazai leányvállalatait az összeomlás szélére sodorja a kormány döntése, akkor pozícióikat – igen, igen kedvező feltételekkel – megint csak a hazai bankok fogják átvenni. Több elemző rámutatott arra, hogy a több külföldi pénzintézet már éppen lehúzná a rolót Magyarországon, csakhogy ilyen körülmények között a veszteséges leányvállalatokat nem könnyű eladni.
Több mint valószínű, hogy a kormány döntésének hatására az alacsony megtérülésű és szűkös anyabanki tőkével rendelkező bankok egy része befejezi magyarországi tevékenységét. Ami viszont azt jelenti, hogy a hazai finanszírozás túlnyomórészt magyar bankok kezébe kerül, tehát a keletkező profit nem olyan nagy mértékben hagyja el az országot, mint eddig.
Árfolyamcsata
Mivel a devizahitelek átváltása során a bankok forintot adnak el, és frankot, eurót vásárolnak, a kormány terve a forint radikális leértékelődéséhez vezethet. Csakhogy a forint gyengülése igen-igen kedvező az exportőröknek, azaz mindenkinek, aki hazai ipari és mezőgazdasági termékeket külföldre tud szállítani. Nekik minden nap, amikor romlik a magyar fizetőeszköz, újabb és újabb nyereséget jelent. És minél gyengébb a forint, annál olcsóbban tudják kínálni áruikat, szolgáltatásaikat a nemzetközi piacon, azaz hosszabb távon olyan pozíciókat is megszerezhetnek, amelyekről korábban nem is álmodhattak volna. Ezért kényszerült rá Svájc a beavatkozásra. Az egyre erősebb frank ugyanis éppen az exportorientált svájci vállalatok nyereségét és piaci lehetőségeit szűkítette.
Ugyanakkor a romló forint az importőrök helyzetét nagyon megnehezíti. A külföldről behozott áruk egyre drágábbak lesznek, s egy idő után elkövetkezhet, hogy egy csomó terméket nem lesz érdemes külföldről behozni. Ez a lehetőség a hazai termelők előtt nyitja meg a kapukat, hiszen az importáruk helyett a magyar termékek vásárlására ösztönözhetik a fogyasztókat. A magyar gazdaság pedig amúgy is rendkívül importfüggő, s ugyanúgy, ahogyan a bankok esetében, a reálgazdaság területén is nagyon hasznos lenne, ha a keletkező profit nem a külföldi, hanem a hazai gyártókat gyarapítaná.
Infláció-offenzíva
De a forint gyengülése az államadósság csökkentésében is szerephez juthat, hiszen rengeteg olyan kötelezettsége van a magyar államnak, amit forintban, azaz gyengülő forintban kell kiegyenlítenie a költségvetésnek, így minél gyengébb a forint, annál stabilabb lehet a magyar államháztartás.
Azzal is egyre komolyabban számolnak a hozzáértők, hogy forint gyengülése inflációt fog gerjeszteni. Olyan inflációt, amit nem tud kontrollálni a nemzetközi pénzügyi rendszer, mert mögötte nem magyar pénznyomda szorgos működése áll, hanem éppen a nemzetközi pénzrendszer kíméletlen logikája. E folyamat, bár igen-igen hátrányos a bérből élők számára, rendkívül előnyös az állam számára. Az infláció felpörgetése a költségvetési hiány radikális csökkentéséhez vezethet, s így az államháztartás stabilitását teremtheti meg.
Az infláció révén ugyanis elérheti a kormány, hogy a bődületesen magas jóléti kiadások rovására a stratégiai kiadásokat támogassa. Elég annyit tennie, hogy rendszeresen alultervezi az infláció mértékét, s a nyugdíjakat, segélyeket, egészségügyi kiadásokat nem emeli olyan mértékben, amilyen mértékben romlik a forint értéke.
Az egész folyamat olcsóbb forinthitelekhez, a gyengébb forint az exportszektor élénkítéséhez, illetve az import visszaszorulása révén a hazai termelés erősödéséhez, az infláció felpörgetése pedig a költségvetési hiány csökkentéséhez vezet.
Háborús logika
Természetesen a külföld nem fogja tétlenül nézni a magyar kormány kalóz-akcióit, s így jó esélye van Magyarországnak arra, hogy komoly retorziókkal kényszerüljön szembenézni. Kormányzati források azt nyilatkozták, hogy fel vannak készülve arra, hogy a kialakuló intézkedéscsomagot nemzetközi jogi fórumokon támadják majd meg, de azt egyelőre nem tudhattuk meg, hogy miképpen kívánja kivédeni a kormány az esetleges szankciókat.
Pedig a most körvonalazódó rendszer logikájában ez is benne van. Orbán és kormánya túljutott azokon a dogmákon, amelyek barátokra és ellenfelekre osztják a világ nagy küzdőterét. A miniszterelnök jól megtanulta néhai kollégája, de Gaulle elhíresült szavait: „Franciaországnak nincsenek barátai. Franciaországnak érdekei vannak.” És ezeket az érdekeket a „barátok” rovására is érvényesíteni akarja.
A külföldi nyomást a külföldtől való függés csökkentésével lehet kivédeni. S ma már világosan látszik, hogy a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy lazítson az ország függőségén. Új szövetségeseket keresve és találva, Kínával, az arab országokkal, netán Oroszországgal együttműködve meglepően messzire mehet el ezen az úton. Azt azért nem tartom valószínűnek, hogy Magyarország elhagyná az Európai Uniót, de az már korántsem lehetetlen, hogy a világban felhalmozott vagyonok és jövedelmek újraosztásáért folyó nemzetközi küzdelemben hazánk ügyes hintapolitikával, a nagyhatalmak közötti lavírozó, el nem kötelezett magatartásával előnyös pozíciókra tud szert tenni. A háborúkat ugyanis nem azok szokták megnyerni, akik részt vesznek bennük, hanem azok, akik kimaradnak belőlük.
