HTML

Boldogok a sajtkészítők

- Következő! … Kereszthalál? - Igen. - Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. - Következő! ... Kereszthalál? - Igen. - Jó. Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. Következő!... Kereszthalál? - Ó nem. Szabadláb. - Mi? - Engem elengedtek. Azt mondták, nem csináltam semmit, szabadon élhetek valahol egy kis szigeten. - Hú! Az nagyon jópofa dolog. Hát akkor eredj! - Nem. Én csak ugrattalak. Valójában kereszthalál. - Ó, már értem! Nagyszerű! Nagyon jó, nagyon jó! Hát, kimész az ajtón... - Igen tudom. Ki az ajtón, balra fordulok, fogok egy keresztet. - Nagyon jó, kösz' szépen. Kereszthalál? - Igen. - Jó...

Friss topikok

Linkblog

A forradalom csapdájában

2019.01.23. 12:13 Ratius

Súlyos csapdába került az ellenzék. Azzal, hogy létrehozta a „gyűlöletes korrupt diktatúra” narratívát, nehezen ugyan, de végül sikeresen egy táborba terelt mindenkit, akit megragad a hazai közélet ilyetén értelmezése. Ugyanakkor ez az összefogást teremtő valóságértelmezés egyúttal azt is kijelöli, mekkora táborra számíthat az ellenzék. Nos, nem túl nagyra. Amit látunk, az a tábor. Néhány ezer aktivista, néhány százezer lelkes-kényszeredett szavazó. Nem is lehet sokkal több.
Mindjárt megmutatom, miért nem.

eselytelenseg_1.jpg

Egy a tábor
Nagy fegyvertényként könyvelhető el, hogy a december óta zajló tüntetéssorozat eseményei összekovácsolták az ellenzéki pártokat, létrehozták az egységes ellenzéket. Ha formálisan még nincs is ilyen tábor, ha még ingatag, instabil is ez az építmény, azért a váz már megvan, s szinte egészen biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan igazi kohézió köti össze a ma még laza együttműködést. Még néhány hete is úgy látszott, hogy ezzel az újszerű összefogással az ellenzék áttörést ért el, – az eddigi működéséhez képest mindenképpen – ám ma már az is világos, a lendület szükségszerűen kell, hogy kifulladjon. És nem azért, vagy nemcsak azért, mert a jobbikosok egy része semmilyen körülmények között nem szavazna a szocialistákra, vagy a DK jelöltjeire, s azok sem ezekre, hanem azért, mert a közös platform értelemszerűen a legkisebb közös többszörös: az Orbán-ellenes indulat.

eselytelenseg_2.jpg

Biztos kisebbség
Az O1G zászló alatt tömörülő ellenzék saját népszerűségének korlátait is megépítette azzal, hogy központi szervezőelvévé a „gyűlöletes korrupt diktatúra” narratívát tette.
Egyrészt azért mert az Orbán-fóbiások száma véges, és tulajdonképpen nem is túl nagy. Sok ezer, sok tízezer, akár több százezer ember is lehet, akinek erős hívószó az orbáni diktatúra rémképe és annak minden allúziója, de többmillió ilyen polgártársunk biztosan nincs.
Másrészt a diktatúra vizionálásából szükségszerűen következik a forradalmi fantazmagória, nem is következhet belőle más. Ha Magyarországon diktatúra van, akkor a demokratikus megoldások nyilván nem működnek, a kormány leváltása tehát csak forradalmi úton valósulhat meg. Egyszerű szillogizmus, mindenki érti.
Csak nem mindenki akarja. Sőt, mint az a tüntetések életvonalából látszik, amint felismerik a polgárok az ellenzéki retorikából egyenesen következő logikai ívet, mindjárt hazamennek.
A forradalmi retorika és felkorbácsolt forradalmi indulat tehát még az Orbán-gyűlölők közül is kiszemezgeti azokat, akik hajlandók felvállalni a harcos oppozíciót. Ők viszont bizonyosan jelentős kisebbség, még azok között is, akik taszítónak, veszélyesnek, nyomasztónak, vagy bármilyen okból elvetendőnek tartják a miniszterelnök tevékenységét.

eselytelenseg_3.jpg

Agresszív radikalizmus
Hadd szögezzem le, bármennyire is meglepő lesz ellenzéki aktivistáink számára: amit képviselnek, azt a józan polgárok agresszív radikalizmusnak látják. Éppen olyan féktelen extremitásnak, mint amit korábban a Jobbik képviselt vagy mint azt a kifacsart identitás-világot, amit mostanában az újbaloldali véleményportálok némelyike hirdet.
A szélsőséges narratívákra – forradalomra, Orbán-gyűlöletre – nem nyitott a társadalom polgári többsége. Okuk van erre az elzárkózásra. Ha talán nem is működik úgy a mai Magyarország, ahogyan álmaink országa működne, azért kétség kívül javuló teljesítményt mutat. Még, ha nem is lenne szerencsés itt elismételni a kormányzati sikerpropagandát, azért vitathatatlan, hogy nő a nemzeti össztermék, nőnek a bérek, nő az életszínvonal és ez elég ahhoz, hogy a középosztálynak legyen féltenivalója, vagy inkább legyen oka arra, hogy bízzon a jövőben.
Nem mellesleg az ellenzéki csoportok képtelenek hitelesen elhatárolódni azoktól a jelenségektől, amelyekre a magyarok túlnyomó többsége veszélyforrásként tekint. A migrációval kapcsolatos aggodalmak, a politikai korrektség valóságképének torz volta vagy a gender-propaganda természetellenes agressziója nyomán még azok a polgártársaink is inkább választják a Fidesz kormányzását, akik amúgy elégedetlenek az ország állapotával.

eselytelenseg_4.jpeg

Az Orbán-gyűlölő ultrák
Talán akadnak olyanok az ellenzéki oldalon, akik felfogják, milyen tragikus zsákutcába jutottak, de abban biztosak lehetünk, hogy ők is tehetetlenek.
Minden újonnan születő ellenzéki kezdeményezés mellett, már in situ nascendi felsorakoznak az Orbán-gyűlölő radikálisok, akik csalódva az előző formációban, reménykedve akaszkodnak rá az új szerveződésre, újonnan felbukkanó poltikai celebritásokra, hogy aztán ismét csalódjanak: megint elmaradt a forradalom.
Nem tudják felismerni, hogy valójában éppen ők és az ő narratívájuk az akadálya az ellenzék térnyerésének.
S, ha egy-egy ellenzéki csoport – mint sokáig az LMP tette – ellenáll a forradalmárok hívásának, akkor az ellenzék gyűlöletének teszi ki magát, Orbán-bérencként lesz megbélyegezve, s kiközösítve. Nem mellesleg újra és újra meg kell küzdenie a belső forradalmárokkal, a szervezeten belül fel-felbukkanó Orbán-ellenes radikalizmussal, ami lassan erodálja a mozgalmat, mint ahogyan az LMP-t felemésztette.

eselytelenseg_5.jpg

Szigorú rend vagy felforgatás
Én nem hiszek abban a romantikus tehetségfelfogásban, ami egy-egy ragyogó géniusz munkájának tekinti a történelem fordulatait. Így azt sem gondolom, hogy a mára kirajzolódott politikai teret Orbán Viktor tudatosan hozta volna létre. Tény, hogy megosztó személyisége, tekintélyelvű kormányzása, olykor szeszélyesnek tűnő döntései, de leginkább talán az, hogy immár harminc esztendeje a politika élvonalában áll, s így szimbolikus alakja is a rendszerváltás történetének, mindenképpen a kezére játszik abban, hogy az ellenzék belerohant, s immár képtelen kikanyarodni a maga forradalmi-radikális zsákutcájából.
Persze az érdem nem az övé, hanem leginkább azoké az ellenzéki ideológusoké, sajtómunkásoké, propagandistáké, akik először kezdték hiányos demokráciának, hibrid rezsimnek, autokráciának, féldiktatúrának, végül diktatúrának nevezni az orbáni kormányzást, hogy így, a változtatás lehetetlenségével magyarázzák az ellenzék tehetetlenségét.
Önbeteljesítő jóslat lett. Mert a tehetetlenség korábban csak átmenetinek tűnt. A szélsőséges forradalmi-felforgató retorika mellett viszont végleges.

 

Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK  facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.

 

 

 

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/api/trackback/id/tr4014583936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.23. 12:37:46

A csúnya Zorbán nem hajlandó mgszervezni a ballib forradalmat. Ez nem jogállami, diktatórikus, félázsiai magatartás.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2019.01.23. 13:24:20

Pedig oly egyszerű lenne felépíteni egy komoly ellenzéket. Na nem evvel a majomhaddal, hanem komolyan vehető szereplőkkel.
Kezdhetnék mondjuk azzal, hogy a valóságról beszélnek, majd folytatva a jelen elismert tényeire építkező más irányú terveikkel, hogy lehessen tudni, mi lenne az alternatíva. Elég nehéz úgy komolyan venni őket, hogy a nyilvánvaló tények tagadásából kiindulva próbálják avval hitelesíteni magukat, hogy együtt utálják azt, akit felérni nem tudnak.
Még szerencse, hogy nem sokan olvassák közülük a gondolkodó véleményeket. Így nyugodtan meg lehet inni a kévét.

gomorra 2019.02.05. 19:11:16

Az ellenzék valóban csapdában van, csak nem egészen a szerző által gondoltak alapján.

Ott a baj, hogy adott egy minden gátlást nélkülöző diktatúrha, diktatúrhákkal. Normál ember, ilyen ellenfél ellen nem tud küzdeni, ördög ellen csak a mesében győz a szegény ember legkisebb gyereke ha jól emlékszem, akkor máshogy nem is, hanem természetfölötti segítségekkel.

Tehát ez az ellenzék baja, ki kellene vetkőzni emberi mivoltjából, hogy győzhessen. Azt pedig nem könnyű, az ember szeret ember maradni. Ergo még megyünk egy ideig lefelé, míg kikupálódhat emberi formájából s odacsap amolyan velősen, ütősen és húzósan. Nem nagyon képzelhető el a ceausescu-szindróma nélkül a dolog jelenleg.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2019.02.06. 11:00:41

@gomorra: Ahhoz, hogy az ellenfelet/ellenséget le lehessen győzni úgy, hogy nem áll rendelkezésünkre varázspálca, szükség van néhány fontos lépésre.

1. Nem szabad lebecsülni a másik felet. Ennek a balfogásnak az egyik jele, amikor valaki minősítgeti, ócsárolja, még az ellenvéleményeket és azok megfogalmazóit is negatív jelzőkkel látja el. Ez nem önmagában veszélyes, hanem azért, mert ellehetetleníti az érdemi vitát, valamint saját magát csapja be vele az illető.

2. Meg kell tanulni gondolkodni a másik fejével, és úgy értelmezni a döntéseit, ugyanis neki se nem feladata, se nem szándéka, hogy az ellenségei érdekeit kövesse. Az érthetőség kedvéért: Ha én lennék a miniszterelnök (tov,: ME), vajon azt az embert ültetném valamelyik fontos székbe, aki szerintem megfelelő, vagy azt, aki az ellenségem szerint az? Ha én lennék a ME, és akkora fölénnyel nyertem volna meg a választásokat, hogy nem kell egyeztetnem az ellenségemmel a szándékaimról, akkor megtenném csak azért, hogy evvel nevetségessé tegyem magam a saját választóim előtt, hogy döntés helyett meddő vitákat folytatok? Ha én lennék a ME, és lehetőségem lenne a szülőfalumat felvirágoztatni akár részrehajlás árán, vajon nem tenném meg? Ha majd egyszer leáldozik a csillagom, hogyan megyek majd haza közéjük úgy, hogy nem segítettem őket, amikor lehetőségem volt rá? Hogy néznék a szemükbe? Még sok ilyet írhatnék, de a lényeg, hogy ha valakinek megvan a 2/3, akkor nincs lehetősége mellébeszélni. Nincs olyan, hogy "az ellenzék miatt nem tudtam", meg "nem volt rá lehetőségem", meg hasonlók. Kormányozni kell teljes felelősséggel és kész, mert ezért nyert ekkora arányban.

3. Vigyázni kell a kifejezésekkel, mert azok sokkal inkább szólnak a megnyilvánulóról, mint a témáról. Példa: Ha nálunk diktatúra van, akkor mi van É-Koreában, vagy Szaudban? Mindkét helyen lelkifurdalás nélkül nyírják ki (ténylegesen) az ellenvéleményeket. Ha pedig itt tartunk, mindkét országgal parolázik (az előbbivel csak nemrégen) a demokrácia felkent őre, az USA. Ha nálunk zsidóüldözés van, akkor mi van pl. a franciáknál, ahol mára mindennaposak a zsidóvegzálások? Ha nálunk igazságtalan és testre szabott választásokon nyert a Fidesz 49%-al, akkor Macron mennyire hiteles a maga 20% alatti eredményével? Ez a sor is sokáig folytatható, de most egyelőre hagyjuk. A lényeg, hogy bődületes ostobaság olyasmit számon kérni az ellenfélen, ami a mi térfelünkön nagyságrendekkel komolyabb létező probléma.

4. Realitások.: Az ellenség legyőzésének egyik legfontosabb feltétele, hogy tisztában legyünk a valósággal. Nem különösebben meglepő ugyanis egy elbukás, ha az ellenfél csapatát szemlélve nagyon buta módszerrel a sajátjaink közé számoljuk a lelátót is, és azt vizionáljuk, hogy azok is velünk vannak, akik csak nézik a meccset. Ez egy tipikus önámítás, amit a realitások szoktak megbosszulni. Az sem helyes vízió, ha a sík terepi ütközet valósága helyett magunkat a katonákkal és mitológiai gigászokkal roskadásig rakott egri vár fokára képzeljük, és magunk alá némi portyázó beszari török csapatocskákat gondolunk, mert a realitás próbáján ez a felállás is el fog bukni.

Végezetül csak így felsoroláson túl ismét megjegyezném, hogy bár elég sok a valóban ostoba választó, annyi azért nincs, hogy maroknyi vérgőzös idiótának elhiggyék emberek százezrei, hogy ők most épp gályarabként tengetik az életüket, miközben a tegnapjaikhoz képest kicsit jobbak a máik és a holnapjaik. Persze nem sokkal, de azért észre lehet venni. Na ha ebből indulna ki az ellenzék, akkor még talán figyelnének is rájuk. Most csak jegyet vesznek a közéleti cirkuszhoz, és jókat röhögnek a bohócokon.