Matolcsy marad! Naná, hogy marad! Ugyanis sem a „szavazófülkékben lezajlott forradalom”, sem a „gazdasági szabadságharc” nem képzelhető el nélküle. Ő ma az egyetlen olyan gazdasági szakember az országban, aki nem csupán kidolgozni képes egy alternatív gazdaságpolitikát, de érvelni is tud mellette, arcát is meri adni hozzá. Matolcsy iránt a miniszterelnök bizalma töretlen. A nemzetgazdasági miniszternek ugyanis olyan elképzelése van a hazai gazdaság talpra állításáról, ami gyakorlatilag egyedüli esély arra, hogy sikeres legyen a Fidesz négy éves kormányzása.
A szabadságharc
A miniszter menesztésével kapcsolatos hírekre reagálva a nemzetgazdasági minisztérium közleményt adott ki, amely szerint előre felépített sajtótámadásról van szó a tárcavezető ellen, ami folytatódni fog. Kidolgozott koncepció szerint jelennek meg hónapok óta a ferdítéseket, csúsztatásokat, sőt hazugságokat is tartalmazó cikkek. Ezek a támadások - állítja a szaktárca - az egész magyar nemzetgazdaság pénzügyi függetlenségét veszélyeztetik.
Ugye, a gazdasági szabadságharc!
Persze az egyszeri bloggernek, s az egyszeri olvasónak volna oka gyanakodni, hogy Matolcsy csupán Orbán védőpajzsa alá akarja menekíteni minisztériumát, és önmagát e nyilatkozattal, ha nem tudnánk, hogy a miniszter valóban évek óta vívja a maga szélmalomharcát a nemzetközi tőke ellen.
Hogy miben áll ez a küzdelem, arról nagyon sok médiumból értesülhettünk. Lényege a következő: a fenntartható, tehát hosszú távú és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés érdekében nem azt kell tennie Magyarországnak, amit eddig tett, s amit elvárnak tőle a nemzetközi pénzügyi szervezetek, hanem valami egészen mást. Matolcsy – szemben a mainstream közgazdászokkal – úgy véli, hogy előbb az országot kell rendbe tenni, azután beszélgethetünk majd a külső kötelezettségekről. Nem helyes az a nézet, amely elvárja tőlünk a hiány csökkentését, a pénzügyi egyensúly megteremtését, hogy ezután foglalkozhassunk a hazai gazdaság fejlesztésével. A helyes ennek éppen a fordítottja, növekedésösztönző beruházásokra, gazdaságélénkítő intézkedésekre, ezek keretében adócsökkentésre van szükség, hogy a felpörgő gazdaság, a növekvő GDP lehetőséget adjon a hiány lefaragására, az államadósság csökkentésére.
A hódítók
A Fidesz vezérkara az elmúlt hónapokban mindent meg is tett annak érdekében, hogy a külföldi érdekcsoportokkal elfogadtassa ezt a koncepciót. Kószának tűnő nyilatkozatokkal, kemény tárgyalásokkal, kurucos rohamokkal próbáltak elérni, hogy a tervezett hiány nagyobb lehessen az elvártnál. Az EU és az IMF azonban jottányit sem engedett. Nem azért, mert nem értik, mit akar Matolcsy, hanem azért mert ők mást akarnak és másképpen is látják a helyzetet, mint a magyar gazdasági miniszter. Az ő szemükben Magyarország csak egy aprócska pötty a világtérképen, semmi jelentősége nincs annak, hogy polgárai megszorításokat szenvednek el, vagy örvendeznek a bővülő gazdaság lehetőségeinek. Az ő szemükben ugyanis az a fontos, hogy kintlévőségeik után megkapják a kamatokat, azaz jövedelmezzen a pénzük. És ez sem azért fontos nekik, mert kapzsi, gonosz emberek, hanem azért, mert abban hisznek, hogy a globális kapitalizmus mögött álló monumentális pénzügyi struktúra megmentése és fenntartása a világgazdasági válságból kivezető egyetlen út. Ha Magyarországnak engednek, engedniük kell másoknak is, ha Magyarországot nem büntetik a lazaságokért, nem büntethetnek másokat sem, és ezzel olyan láncreakciót indítanak el, amely a világgazdaság egész fennálló rendszerét sodorhatja veszélybe.
És a maguk nézőpontjából sajnos igazuk is van. A világgazdaságnak, a globális kapitalizmusnak mi magyarok is részesei vagyunk, s valószínűleg több előnyünk származik belőle, mint hátrányunk.
Ultimátum és radikalizálódás
Ugyanakkor Matolcsynak is igaza van, hiszen a nem kérdéses, hogy a nagyobb tortából többet lehet osztani, a nagyobb tortából biztonságosabban lehet a nemzetközi kötelezettségeket is teljesíteni.
És sajnos az is nagyon igaz, hogy rendkívül szűk gazdasági mozgástérbe szorult a kormány. Hiába győzött elképesztő mértékben az országgyűlési és az önkormányzati választásokon a Fidesz, a gazdaságnak, különösen a külföldi érdekcsoportoknak nem tud parancsolni. A Matolcsy elleni sajtóhadjárat mögött pedig éppen ez a megfontolás állhat. A sajtóban megjelenő találgatásokból a következő üzenet olvasható ki: „Tisztelt Miniszterelnök úr, beláttuk, hogy az önkormányzati választásokig lobogtatnia kellett a gazdasági szabadságharc zászlaját, de most, hogy pártja ezt is megnyerte, kérjük, csomagolja el szépen azt a zászlót, menessze ennek az idétlen szabadságharcnak a főideológusát, tartsa meg a maga öszödi beszédét, és engedelmesen lásson hozzá a megszorításokhoz!” Durvábban fogalmazva: „Bohóckodásnak vége, kérjük a pénzünket!”
Csakhogy Orbán Viktor rettentően utálja az efféle ultimátumokat, s mint az a Matolcsy melletti kiállásából látszik, nem is hajlandó elfogadni. Nem is teheti. Mindent elárulna, amit eddig hirdetett. Kudarcba rántaná az alig elkezdett kormányzást. Ráadásul bizonyos fokig ő is felelős azért, hogy Fidesz gazdaságpolitikai tervei egyelőre nem bontakozhattak ki. Neki kellett volna biztosítania a nemzetközi jóváhagyást a gazdasági miniszter terveihez, s erre nem volt képes.
De hát akkor most mi lesz? Állóháború? Huzavona? Élesedő konfrontáció a kormány és a nemzetközi gazdasági tényezők között? Igen, bizonyos fokig az is lesz. De bizonyára valami egészen más is történik majd. Véleményem szerint Matolcsy, s vele együtt a magyar gazdaságpolitika radikalizálódni fog. A miniszter leveszi a polcról az alternatív közgazdászok könyveit, lefújja róluk a port, és elkezdi keresgélni a megoldást. Henry George, Silvio Gesell, Ernst Schumacher, Liska Tibor és a többiek alig várják az égi közgazdászklubban, hogy valaki leporolja eszméiket. A készülő új költségvetésben megdöbbentő dolgokat fogunk olvasni.
Épp ideje! Amikor ugyanis már minden mindegy, semmi okunk nincs félni az új megoldásoktól!
