Vonulnak a melegek, hömpölyögnek az indulatok, szőrös, ápolatlan, altesti gondolatok feszülnek egymásnak. Ápolatlan gondolatok, előre gyártott ideák, tesco-gazdaságos koncepciók, végig nem küzdött szellemi selejt-termékek böffennek elő innen is, onnan is. Sokan állnak ki a melegek mellett és azt hiszik, valami nagyszerű, valami progresszív, valami derekas ügy részesei. Sokan a melegekkel szemben bontanak zászlót, és ugyancsak azt hiszik, hogy valami fontos, valami becsületbeli, valami tradicionális érték mellett tesznek hitet. Oh, az ostobák! Oh, a kortárs gondolattalanság beteg gyermekei! Oh, a szerencsétlen, fontoskodó nyárspolgárok…
Nem akartam írni róluk, de a minap hosszasan beszélgettem az LMBTQ mozgalom egyik szóvivőjével, s a beszélgetés nyomán utánaolvastam a témának. Még a meleg eseménysorozat egyik-másik rendezvényére is elmentem, hogy megpróbáljam megérteni az okokat és összefüggéseket.
Megértettem. És arra jutottam, hogy a meleg-mozgalom, miképpen a meleg-ellenes mozgalom egy tőről fakad: a hamis önértékelés, a téves valóságérzékelés, a dogmákba merevedett gondolat siralmas ostobaságából.

Beteges világunk

Ennyi indulati bevezetés után higgadjunk le mindannyian, és próbáljuk meg a helyére tenni a homoszexualitás ügyét! Vegyünk egy nagy levegőt, és próbáljunk meg őszinték lenni!
Kezdjük talán azzal az őszinteséget, hogy a témát sajnos csak sokkal szélesebb összefüggésben lehet megérteni, mint elsőre gondolnánk. Nem arról van ugyanis szó, hogy milyen jogaik lehetnek a melegeknek, még csak nem is arról, hogy mi a homoszexualitás, hanem elsősorban arról, hogy miképpen értelmezzük a nemiséget. Ebből következik ugyanis minden, amit teszünk vagy gondolunk: a homoszexualitás mibenléte, a melegek megítélése, a különféle jogokkal és lehetőségekkel kapcsolatos állásfoglalás.
Nos, a szomorú helyzet az, hogy a mi civilizációnk elképesztő perverzitással tekint a nemiségre. S perverzitása nem a szexuális partnerekkel és lehetőségekkel kapcsolatos, miképpen azt a hétköznapi szóhasználat sugallná, hanem magának a nemiségnek a megítélése hordoz beteges, természetellenes, agresszív aberrációkat. A mi civilizációnk ugyanis – egyébként sok más elnyomó kultúrához hasonlóan – a nemiséget kiemeli a hétköznapi viszonyok közül, és a szexualitásnak valami egyedi, különleges, kivételes jelentőséget tulajdonít. Még a keresztény erkölcstől messzire szakadó modern tudományosság is hajlamos arra, hogy a nemiséget, vagy pontosabban a nemiség egyes formáit a maguk hétköznapiságából kivéve vizsgálja, elemezze, értelmezze. Komoly tudományos vita folyik például arról, hogy a homoszexualitás genetikai, vagy szociokulturális jelenség, miközben mindannyian tudjuk, hogy már a kérdésfelvetés is ostobaság. Lelkünk, vagy pontosabban elménk mélyén ugyanis valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a szexualitás, és annak szellemes variáció-sokasága közös játéktere az emberiségnek, olyan örömforrás, amelyben erénycsőszöknek, tudósoknak, és legfőképpen politikusoknak csak akkor van helyük, ha ágyunk közelébe engedjük őket.
A mi kultúránk persze hajlamos arra, hogy az efféle vizsgálódásnak teret engedjen, régi hagyománya van itt Európában az ilyesféle szabályozás előtti meghajlásnak, de azért a kettesben (hármasban, négyesben…) mindenki azt csinál, amihez kedve van. Még akkor is, ha az erkölcsi piedesztál magasából hangzó dörgedelmes szavak hatására olykor bűntudat keríti hatalmába lelkét.

Vágyak és kalandok

A nemiség ugyanis nem az, aminek a mi kultúránk hazudja. A szexualitás semmiben sem különbözik más vágyainktól, éhségünktől, szomjúságunktól, alkotókedvünktől, vagy éppen szerelmes vágyódásainktól. Természetes igény, természetes örömforrás, még akkor is, ha természetességét természetellenes korlátok közé szorítja civilizációnk. És fajunknál, meg egy rakás más fajnál a nemiség nem pusztán a fajfenntartás miatt fontos, hanem egyszerűen azért, mert jó, kellemes, örömteli tevékenység. Olykor a kommunikáció egy igen vonzó formája, a személyközi viszonyok értelmezésének lehetséges módja, a szeretet, az elfogadás, az odaadás kinyilvánítása, máskor meg csak a kölcsönös, vagy akár kölcsöntelen örömszerzés lehetősége, esetleg játék, érdekes, kalandos, izgalmas kísérletezés.
És ebben a nemi sokféleségbe azután elképesztő tartalmak férnek bele. Vannak, akik mindent kipróbálnak, és vannak, akiknek az szerez örömöt, ha nemiségüket egyetlen módon, egyetlen társsal osztják csak meg. Vannak, akik csoportban szeretik, vannak, akik gyakran váltott partnerekkel keresik örömeiket, vannak, akik segédeszközökkel játszanak, és persze olyanok is vannak, akik az azonos nemű társakat sem vetik meg. És természetesen olyanok is akadnak szép számmal, akik mereven elutasítják a kalandozás sokféle formáját, és legnagyobb örömüket a megszokott és meghitt otthon jelenti.
A legújabb pszichológia megközelítése szerint a homoszexualitás nem különbözik semmiben az erotikus játékok sokaságától. Egy lehetséges magatartásmód, kísérlet, kaland. Még akkor is az, ha sokak számára olyan kellemes kaland, hogy újra és újra megkeresik, hogy elsődleges örömforrásukká lesz, hogy az alkalmi élményből kizárólagos gyakorlattá válik. Ehhez a folyamathoz nem kell semmiféle genetikai kód, nem kell szociokulturális örökség, nem kell hozzá semmi, csak annyi, hogy homoszexualitás gyakorlója úgy vélje, számára ez a legkellemesebb formája a nemiségnek.
Egy ellenkező nemű társ személye vagy külleme, egy kevésbé hétköznapi szexuális gyakorlat, de akár még egy segédeszköz is kiválthatja ugyanezt a felismerést. Nincs ebben semmi megrázó, semmi rendkívüli, semmi aggasztó. Mindenki annak örül, aminek örülni tud, mindenki úgy élvezi a maga nemiségét, ahogyan kedve, teste, lelke, vágya kiszabja örömeinek formáját.

Identitás és szabadság

Persze az kétségtelen, hogy a nemiséghez kötődő előítéletek, hiedelmek, vélemények, identifikációs szempontok jelentősen árnyalják ezt a képet. Aki a házasságra úgy tekint, hogy abban fontos a szexuális hűség, az világért sem menne el párjával egy swinger-klubba, még akkor sem, ha magára nézve a hűséget alkalmasint nem tartja kötelezőnek. Akinek nemi identitását a partnerek sokasága igazolja, az viszont nem lehet hűséges, még akkor sem, ha amúgy megérti párja ez irányú elvárásait. És nyilván az identitás, az értékrend, a világról vallott vélekedés ezer módon és formában befolyásolja azt, hogy a nemi sokféleségből mit engedünk meg magunknak, és mit utasítunk el, dacára annak, hogy sejtjük: örömünkre szolgálna.
Ebben az összefüggésrendszerben azonban a meleg-jogoknak nincs helye. Ha ugyanis mindez így igaz, akkor a homoszexualitás nem valamiféle kisebbségi magatartásforma, nem egy jól körülhatárolható kisebbségi csoport sajátja, nem egy társadalmi minoritás jogokért kiáltó önfelismerése, hanem csupán egy lehetőség.
A melegek e megközelítés szerint nem, vagy csak statisztikai értelemben képeznek csoportot: olyan emberek ők, akik alkalomszerűen, vagy rendszeresen, esetleg kizárólagosan azonos neműekkel érzik jól magukat, a másik nemmel azonosulnak, netán fütyülnek arra, hogy ki milyen nemű.
Az persze megértem, ha ez a nyitottság számukra identifikációs problémákat okoz, ha nem tudnak szabadulni a mi civilizációnk beteges nemi kötöttségeitől, ha úgy érzik, küzdeniük kell azért, hogy a rájuk jellemző szabadságot, kalandvágyat, felfedezőkedvet ne tekintse rossznak, elfajzottnak, üldözendőnek a társadalom.
Ebben támogatnunk kell a melegeket, és ebben támogatnunk kell mindenkit, aki másoknak nem ártva, de a maga módján, a maga lehetőségei szerint, a maga értékvilágának megfelelően keresi örömét, boldogságát, létének értelmét.
De, hogy ezek a kalandos kedvű, homoerotikus hangulatokat kereső, azonos neműekkel szerelembe eső emberek önmagukat kisebbségként definiálják, s mint ilyenek követeljenek maguknak jogokat és lehetőségeket, az egyszerűen hülyeség. A meleg-jogok követelése éppen olyan abszurd, mint amilyen mondjuk a jókedvű kisebbség jogairól, legújabb divat követőinek jogairól, vagy éppen a sajtkedvelők jogairól elmélkedni.
Mindenkinek álljon szabadságában az, hogy kipróbálja, mi tetszik neki, s ami tetszik, annál megmaradjon! De hangulatokra, vágyakra, örömforrásokra nem épülhetnek jogok!

Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK  facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.