Kedves Bevándorló, Kedves Leendő Barátom, Kedves Jövendő Európai Polgártársam!
Engedd meg, hogy ittléteddel kapcsolatban, ebben a bizalmas levélben hívjam fel a figyelmedet néhány fontos feladatodra! Elöljáróban azonban le kell szögeznem pár tényt, amiről nem baj, ha tudsz. Nos, mi itt Európában – bármit is mondjanak vagy tegyenek a politikusaink – tisztában vagyunk azzal, hogy nem tudunk megállítani benneteket. Tudjuk, hogy jönni fogtok, és tudjuk, hogy nem fogtok haza menni. Még akkor sem, ha majd egyszer, esetleg mehetnétek. Ráadásul szaporodtok is, sokkal több gyereket vállaltok, mint mi, impotens európaiak. Néhány évtized, és egyértelműen többségben lesztek. Nem is olyan nagy baj, mert nekünk, kivénhedt európaiaknak szükségünk van rátok. Pontosabban a munkátokra, vagy még pontosabban a nyugdíj- és egészségügyi járulékotokra. A képlet viszonylag egyszerű. Ti jöttök, kaptok egy kis biztonságot, némi jólétet, tűrhető munkalehetőséget, cserébe eltartjátok a kontinens demens lakóit. Tiszta eltartási szerződés. Hogy a főbérlő öregúr halála után átépítitek a lakást, ahhoz már az elhunytnak nem sok köze lesz. 
Házasság, gyerek, fejvesztés
Van azonban egy kis döccenő ezzel az eltartási szerződéssel: ti, bevándorlók nem egészen úgy működtök, ahogyan azt elvárnánk tőletek. Beköltöztök a lakásba, aztán nem tudjátok, mire való a fűtésszabályozó, meg a porszívó, hülyeségeket főztök – tiszta büdös lesz tőle a nappali – egész nap üvöltenek a gyerekeitek, és, ha az öregúr este kimegy vizelni – naná, hogy prosztatagondjai vannak – és belebotlik valamelyik asszonyotokba, napokig nem tud aludni, mert azt hiszi, hogy az európai kultúra szomorú kísértete volt az a lepedőbe burkolt alak, akivel az előszobában összefutott. Szóval ahhoz, hogy az együttélés zökkenőmentes legyen, vagy legalább ne járjon nagyobb nehézségekkel, mint Jack Lemmon és Walter Matthau furcsa párosa, meg kell mondanunk nektek, mit várunk tőletek. Illetve ennél azért komolyabb az ügy. Nem elég felvilágosítanunk titeket elvárásainkról, de be is kell tudnunk tartatni a rendszabályokat.
De haladjunk szép sorjában és lássuk, mit kell tudnod!
Nos, kedves bevándorló, elvárjuk tőled, hogy tanulj. Tanuld meg annak a közösségnek a nyelvét, ahol élsz. Azután tanulj szakmát. Képzetlen emberekkel el vagyunk látva, közöttünk is éppen elég a semmirevaló idióta. Csak őket nem penderíthetjük ki a kontinensről, mert sajnos itt születtek. Nem úgy, mint téged, akit úgy kivágunk, ha élősködni akarsz itt, mint a macskát szarni! Úgyhogy, ha hasznossá akarod tenni magad, minálunk, irány a szakiskola! A legjobb persze az lenne, ha egyetemet végeznél, vagy legalább a gyermekeid egyetemre járnának. Mi ugyanis igen nagyra megbecsüljük a tudást, s tudásod által téged is nagyra becsülnénk.
És, ha már szóba hoztam a gyerekeket, kedves bevándorló, tudnod kell, hogy itt egy, két, legföljebb három gyerek van. A mi társadalmunkban a gyerekekkel kapcsolatos szociális ellátórendszer igen fejlett. Iszonyú nagy terhet jelent a te összes, rosszul szocializált porontyodnak a beillesztése ebbe a struktúrába. Nem akarunk ezzel bajlódni. Tehát két gyerek, világos?
Ja és, hogy el ne felejtsem: egy feleség. Nagykorú! Akinek – ezt nagyon komolyan vesszük – éppen olyan jogai vannak, mint neked. Abban jár, amiben akar, ott dolgozik, ahol akar, vezethet autót, sőt – ezt nehéz lesz megszokni, de nagyon fontos, hogy elfogadd – lényegében azzal kefél, akivel akar. Ha ez téged bánt, elválhatsz. De tudnod kell, hogy nálunk a házasság inkább afféle érdekszövetség, vagy mondjuk úgy érzelmileg megalapozott önkéntes életközösség. A szexuális kizárólagosság elég régóta nem része a mi házasságainknak. Persze erről ritkán beszélünk, mert a mi beteg önértékelésünk is nehezen tudja kezelni a másik kalandos éjszakáját, de azért eszünkbe sem jut úgy helyre rakni önbecsülésünket, hogy megöljük a hűtlent.
Mindez természetesen a lányodra is vonatkozik. Azzal jár, akivel akar, olyan párt választ, amilyet akar, és akkor veszti el a szüzességét, amikor akarja. Még azonos nemű partnert is választhat. Akkor sincs semmi. Persze szülőként mi is aggodalommal követjük, vajon jól döntött-e, de a legtöbb, amit megtehetünk, hogy megpróbálunk komolyan beszélni vele. Nem verjük, nem vágjuk ki a klitoriszát, nem öljük meg. Ha mindezeket nem érted, mehetsz vissza a balettbe ugrálni a harmadik világba lefejeződni.
Hadd véssek itt az eszedbe még valamit. Nem szeretnénk arról hallani, hogy valamelyik migráns bármiféle megjegyzést tesz a mi európai viszonyainkra. Aki közületek csak szúros szemmel mer nézni miniszoknyában buszozó, vagy monokiniben napozó lányainkra, netán eszébe jutna azzal a baromsággal zaklatni bármelyik itt élőt – legyen fehér barna, vagy fekete –, hogy Allahnak nem tetszik a ruhája, azt úgy hajítjuk vissza a sivatagba, hogy észre sem veszi, és máris valamelyik helyi mullahhal vitatkozhat a megkövezéshez megengedett öltözködési szabályokról. 
Ami kötelező, és ami tilos
Ugye felfogod, hogy itt másfélék az emberi kapcsolatok? Most nehéz tananyag jön, de enélkül nem fogunk tudni tovább lépni. Nálunk az emberi viszonyok – ha elég okos vagy, az eddigiekből is rájöhettél – az egyenlőségre épülnek. Általában és jellemzően egyenlőek vagyunk, vagy egyenlőnek mutatjuk magunkat. Hierarchiák csak a hierarchikus rendszereken belül érvényesülnek, ott sem azért, mert az elöljáró több, vagy jobb, mint bármelyikünk, hanem azért, mert azt feltételezzük, hogy pozíciójánál fogva nagyobb rálátása van közös ügyeinkre. Emberi értelemben, társas viszonyainkat tekintve közöttünk nincs egyenlőtlenség. Ugyanúgy beszélünk a bankigazgatóval, mint a vízvezeték szerelővel. Elvileg persze, mert gyakorlatilag sokszor nem. Hiszen a mi egónknak is hízeleg a behódolás, örülünk, ha mások tisztelettel beszélnek velünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy a tisztelet álságos. És ez a lényeg. Nálunk a tisztelet többnyire álságos. És mivel ezt tudjuk is, intimebb, őszintébb viszonyainkból ki is hagyjuk.
Ezért lehetnek olyan szerveződéseink, amelyek nem a hierarchiára épülnek, hanem valamilyen közös szándékra. Vannak egyesületeink, klubjaink, baráti társaságaink, és vannak barátaink. A helyzet az, hogy ezek nélkül nem is lehet senki integráns része a társadalmunknak. Ha tehát be akarsz illeszkedni nálunk, be kell lépned egy-két ilyen szervezetbe. Jó, igaz, amióta van tévé, meg internet, meg totális állam, azóta a mi közösségeink is csak sorvadoznak, de azért mi tudjuk, hogy ezek teszik közakarattá az egyéni szándékot, azaz ezeken keresztül lifteznek föl személyes elképzeléseink a társadalmi szintre, illetve ezek a szerveződések teszik személyes elkötelezettséggé a közfelfogást, azaz szocializálják az egyént. Szóval neked külön kötelező.
Amiből persze az is következik, hogy a saját fajtáddal való kapcsolat viszont tilos. Ha meglátjuk, hogy hozzád hasonló színesekkel haverkodsz, közéjük költözöl, megpróbálsz valamilyen hülye bantusztánt kialakítani, repülsz haza. Nem akarunk no-go negyedeket, nem akarjuk, hogy őrizd a hagyományaidat, nem akarjuk, hogy a sajátjaid között olyan idióta gondolataid szülessenek, hogy például milyen jó lenne neked úgy élni itt, mint otthon. Ezt felejtsd el, mielőtt eszedbe jutna!
Szabadság, de nem mindenkinek
És ezzel együtt felejtsd el az iszlámot is! Lehetsz ateista, keresztény, buddhista, vagy akár zsidó, de mohamedán sajnos nem lehetsz. Nem akarok túl mélyen belemenni, de az a helyzet, hogy – indokoltan vagy indokolatlanul – félünk az iszlámtól. Attól tartunk, hogy egy randa esős napon úgy ébredünk, hogy a mohamedán szomszéd levágta a fejünket, felrobbantotta gyerekeinket az iskolában, vagy lemészárolt bennünket a szerkesztőségben. Igen, tudjuk, hogy nem minden muzulmán elmebeteg, sőt azt is tudjuk, hogy nem kell mohamedánnak lenni ahhoz, hogy gyilkos indulat fűtse a lelket, de sajnos neked tudomásul kell venned, hogy mi úgy gondoljuk, a te vallásod, és némelyik földid gyilkos elszántsága összefügg egymással.
Igen, nálunk vallásszabadság van, de a vallásszabadság nem vonatkozik az iszlámra. (Ma még persze igen, de minél komolyabban gondoljuk a migránsok befogadását, annál komolyabban kell tiltanunk a mohamedán vallást. A svájciak már meg is tették ebben az ügyben az első határozott lépést, és betiltották a mecsetek építését…) Olyan ez, mint a holokauszttagadás. Szólás- és véleményszabadság van, de nem mindenkinek. Olyan ez, mint a náci párt. Gyülekezési szabadság van, de nem mindenkinek. És egyik sem megalapozottabb, vagy a másik oldalról, egyik sem kevésbé megalapozott, mint az iszlám tiltása. Egyszerűen az európai többség tart ezektől. Hát tilos.
Megjegyzem, ha nem domesztikáltuk volna az elmúlt párszáz évben a kereszténységet, hát az is tilos lenne. Mert nem is olyan régen még éppen olyan bornírt és kizárólagos mozgalom volt, mint az iszlám. Ne érezd tehát úgy, hogy direkt ki akarunk szúrni veled! Majd, ha Mohamed követői éppen annyira megszelídültek, mint Jézus hívei, akkor szabad lesz. Ja, tudnod kell: most szelídítjük a zsidókat. Az ő vallásuk is tele van agresszív marhaságokkal, mint a tiétek. Éppen próbáljuk megtiltani nekik, hogy levagdossanak a gyerekeikből ezt-azt, csak azért, mert a képzeletbeli barátjuknak fitymaszűkülete van (volt). De ez nem a te dolgod. Igen, ez fontos. Azért nem a te dolgod, mert nem tudod, hogyan kell csinálni. Zsidókat csak mi vegzálhatunk. Te nem. Te ugyanis – azt gyanítjuk – olyasvalamiért zaklatnád őket, amiért mi nem piszkálunk, senkit. Maradjunk tehát annyiban, hogy neked nem szabad sem zsidózni, sem cigányozni, sem kínaizni, de még parasztozni sem. 
Majd mi megmondjuk
Hát, kedves bevándorló, mondanám, hogy nehéz lesz, de ez volt a könnyebbik fele. A neheze ezután jön. Lesz például olyan szabály, hogy ha itt akarsz élni, ott laksz, ahol mondjuk. Sajnos rád nem vonatkozik a költözködés szabadsága. Mint említettem, nem akarjuk, hogy bandába verődjetek, ezért szét fogunk szórni benneteket Európa összes falujába, hogy lehetőleg ne is találkozzatok egymással. Tudod, így könnyebb lesz az asszimiláció. Fiaid már nem is fogják beszélni a te nyelvedet, csak a barnább bőrük fogja emlékeztetni őket arra, hogy bevándorlók. De mivel lakóhelyükön más bevándorló nem lesz, az ő gyermekeik, unokáik, már egész világos bőrrel születnek. Néhány évtized múlva már nem is lesz feltűnő, csak furcsa egzotikum.
Olyan is lesz, hogy azt csinálod, amit mondunk. Már persze nem a szabadidődben. Ott, ha betartod a korábbiakat, te is szabad vagy. Főleg a munkádra van szükségünk, tudod, de nem mindegy milyen munkát végzel. Hogy pontosan mi lesz a dolgod, azt majd megmutatjuk.
Letelepedésed helyén lesz egy mentorod, feddhetetlen polgár, vagy olyan szervezet, amelyik a beilleszkedésedet segíti. Ő fogja megmutatni, hogy helyi szinten hogyan működik Európa. Hol van az orvos, a strandfürdő, a biciklikölcsönző, az ügyvéd és a bank. Mindenben együtt kell vele működnöd. És természetesen együtt kell működnöd mindenféle hatóságokkal. A mi létezésünk alapja a hivatal és nem a törzs meg a nemzetség. A rendőr, az adóellenőr, de még a kalauz is azért van, hogy működtetni tudjuk társadalmunkat. Igaz, gyakran mi sem vagyunk jó véleménnyel róluk, nem szeretünk közösködni velük, de neked kötelező. Te nem tehetsz mást. Ha hőbörögsz a menekülttáborban, ha tiltakozol a bánásmód ellen, ha nem jelentkezel ott és akkor, ahol, és amikor erre felszólítanak, akkor nincs miről beszélgetnünk. Akkor legközelebb majd otthon, az iszlám állam fegyvereseinek bánásmódja ellen tiltakozhatsz.
És, hogy el ne felejtsem, a sok szabály után a végére ide írok egy jó tanácsot is. Tegyél meg mindent azért a közösségért, amelyik otthont ad neked! Állj ki a gátra, ha árvíz van, legyél első, amikor havat kell lapátolni, vigyél virágot az iskolába, amikor az osztálytermet dekorálják, adj vért, segíts a lerobbant autósnak, cipeld föl az emeletre a szomszéd néni cekkerét. Mert tudod, az nálunk úgy van, hogy előbb te vagy derék ember, előbb te vagy megbecsülésre méltó, a közösségért tenni akaró személy, és csak azután – igyekezeted hatására – fog befogadni a közösség.
Befejezésül engedd meg, hogy elmondjam, ma még mindez nincs így. Nem világosak a bevándorlással kapcsolatos szabályaink, magunk sem tudjuk, mit kellene kezdenünk veletek. De minél többen jöttök, annál inkább rákényszerülünk, hogy végiggondoljuk, hogyan viszonyuljunk hozzátok. Ahhoz persze, hogy az én szép levelem valódi elvárássá, mi több szabályrendszerré dagadjon erős tisztázó vitákra, még inkább tisztázó gondolkodásra, vagy, ha úgy tetszik, határozott jobbratolódásra van szükség.
Szerintem meglesz. Hamarabb, mint gondolnád.
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket.
