Sokan, nagyon sokan bíznak abban, hogy a kisebbségi kormányzás első kudarcai után csúfosan megbukik Gyurcsány Ferenc. Az MSZP pedig – felismerve azt, hogy további kormányzása katasztrófába taszítja az országot - belátásra tér, és kezdeményezi az országgyűlés feloszlatását…
Sajnos azonban e forgatókönyv megvalósulására rendkívül kevés az esély. Már csak azért is, mert ilyen forgatókönyvet elképzelni is nagyon nehéz. Sajnos sokkal könnyebb felvázolni azt a menetrendet, ami egészen 2010-ig hatalomban tartja Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormányát. Így aztán minden Fletó-fan megnyugodhat: marad a Feri. Sokáig üldögélhet még a miniszterelnöki irodában.
Ahhoz, hogy a forgatókönyv reális legyen, három tényezőt kell feltételeznünk.
Először is azt, hogy az MSZP tagsága és vezetősége elég sokáig – nagyjából 2009 nyaráig - töretlenül hisz abban, hogy kormányzati pozíciójának megőrzése révén előnyösebben szerepelhet a majdani választásokon, mint egy azonnali megmérettetésen. 2009 nyara után pedig már kényszerpályán lesznek. Onnantól mindegy, feloszlatják-e a parlamentet, vagy kivárják a rendes választást. Úgy vélem, bizonyos realitása lehet e gondolkodásmódnak, hiszen a hatalom birtokában, ha nem is sokat, de valamennyit valóban lefaraghatnak tetemes hátrányukból. A csapda ott van, hogy – noha a logika helytálló – az is valószínű, hogy minél tovább kormányoznak, annál mélyebbre süllyed népszerűségük. De ezt a csapdát ma még elkerülhetőnek vélik. A jobb kormányzás, a bársonyos reformok, a javuló kormányzati kommunikáció elvileg kivezethetik a pártot a csapdából. De csak elvileg. Az eddigi tapasztalatok nem azt mutatják, hogy képesek lennének jelentősen javítani képességeiken.
A második feltételezés az, hogy az MSZP bukási spirálja elképesztő lendületet vesz a következő hónapokban, s a párt vezetői, felső- és középszintű döntéshozói egyéni érdekeiket a közös érdek elé helyezik. Ez azt jelenti, hogy a képviselők, felügyelő-bizottsági tagok, újságírók, intézményvezetők, minisztériumi káderek egyre kevésbé hisznek abban, hogy 2010 után is megőrizhetik jelenlegi pozíciójukat, s ezért arra törekednek, hogy legalább 2010-ig megőrizzék azt. S minél rosszabbra fordulnak a dolgok az MSZP számára, minél mélyebb káoszba zuhan az ország, minél kisebb a párt támogatottsága, annál inkább kell majd ragaszkodniuk a zsákmányszerzésre alkalmas pozícióhoz, hiszen annál valószínűbb, hogy nem lesz újabb lehetőségük. E feltevés még az iménti premisszánál is életszerűbb, s azt alátámasztva, a valószínűség magas fokára helyezi e lehetőségeket.
Harmadjára azt kell feltételeznünk, hogy Gyurcsány Ferenc foggal-körömmel ragaszkodik miniszterelnöki pozíciójához, s annak megőrzése érdekében mindenre, valóban mindenre képes. Hogy ő ezenközben mit gondol, az mellékes. Gondolhatja azt, hogy valóban képes az ország megmentésére. Gondolhatja, hogy semmiképp sem szabad a jobboldalnak átadnia az országot. Gondolhatja azt, amit az első feltételezésben a többi pártvezető, azaz azt, hogy a hatalom birtokában még mindig jobbak az esélyei, mintha kitűzné a fehér zászlót, de gondolhatja azt is, mint a bukási spirálban örvénylő pártkáderek a második feltételezésben, azt, hogy a hatalom révén 2010-ig továbbra is komoly zsákmányt szerezhet. Mindez mellékes. A kérdés az, hogy e gondolatok érdekében meddig hajlandó elmenni? És a válasz sajnos az, hogy nagyon messzire. Emlékezzünk csak a húszmillió román beözönlésére, Medgyessy Péter hátba szúrására, a 2006-os választási kampány költségvetési hazugságpolitikájára, vagy jusson eszünkbe az, hogy a pillanatnyi érdektől vezettetve, milyen könnyed felelőtlenséggel rúgta fel a koalíciót. Igen, sajnos az a feltevés is nagyon valószínű, hogy a miniszterelnök mindenre hajlandó a hatalom érdekében, sokkal többre, mint egy demokrata…
És, ha e három feltevés megáll a lábán, akkor elég könnyű felvázolni azt a forgatókönyvet, aminek segítségével 2010-ig hatalomban maradhat a jelenlegi kormányfő.
A közjogi helyzetből adódóan Gyurcsány Ferenc hatalmát nem fenyegeti az országgyűlés. Az ugyanis nem jelent hatalomvesztést, ha a benyújtott törvényeket nem fogadja el a Ház. Kellemetlenséget ugyan jelent, sőt bizonyos óvatosságot is megkövetel a kormánytól, de az igazán nem tűnik kivihetetlennek az, hogy rendeletekkel kormányozzon a miniszterelnök, s a parlament elé csak olyan törvénytervezetek kerüljenek, amiket nem lehet leszavazni: nemzetközi szerződések, és hasonlók. Sőt még azt is megteheti a kormány – ha netán az ellenzék képes volna összefogni, s törvényt elfogadni a parlamentben -, hogy egyszerűen elszabotálja annak végrehajtását.
A miniszterelnök pozícióját csupán két csoport fenyegetheti. Azok a pártvezetők, akik elég erősek ahhoz, hogy összefogva megbuktassák. Illetve az MSZP tisztújító kongresszusának küldöttei. Senki más. E két csoport semlegesítése pedig elég egyszerű feladatnak tűnik.
Nézzük előbb a pártvezetőket. Nézzük, mit tehet a miniszterelnök azért, hogy csökkenjen hatásuk, hatóképességük!
Nos, elsőképpen megjósolható, hogy az SZDSZ-kormánytagok felálltával megüresedő helyekre egyikük sem kerül. Az új miniszterek olyan személyek lesznek, akiknek szinte még hírét sem hallottuk, de mindenképpen pártonkívüliek, talán párton kívüli szakemberek – barátok és üzletfelek –, akik miniszteri hatalmukat nem tudják páron belüli előnyökre váltani. Talán egy-két ismeretlen középkáder is felemelkedhet a pártból, de nekik sajnos arra kell számítaniuk, hogy hamar leváltja őket a miniszterelnök. Nehogy megmelegedjenek ott…
Aztán célszerű lesz egy-két régi minisztert is lecserélni. Egy bukott miniszter, kevésbé vonzó jelölt miniszterelnöknek. Meg aztán nincs is alkupozícióban, s így szervezkedni sem tud.
A változásokat kísérő retorika természetesen a szakértői kormányzás lesz, és ezt nagyon sok MSZP-talpas el is fogja hinni. Sőt, mi több, még akár a párt népszerűsége is javulhat tőle valamicskét. Akár két-három százalékot is jelenthet, ami újabb hónapokra, egészen a nyár végéig biztosíthatja a túlélést.
Ősszel várható azután a köztisztasági csomag felmelegítése. Ezzel párhuzamosan elképzelhető a legnagyobb hangú párt-puccsisták likvidálása. Egy-egy korrupciós ügy felmerülésével akár a középmezőny, akár a vezérkar megfélemlíthető, vagy elbuktatható. Még akkor is, ha - tételezzük föl, mélységes naivitással –, hogy semmi alapja sincs az adott ügynek. A párt erős emberei így megérezhetik a még erősebb kezet, s nem nagyon mernek szervezkedi, összefogni, miniszterelnök-cseréről suttogni.
Ezt a forgatókönyvet egyébként a március 29-i Gyurcsány-beszéd is megalapozta. Idézzük csak ide a pártvezetőknek szóló néhány mondatát:
Azt szeretném mondani mindenkinek, aki a kormányom tagja - ők kevésbé játszanak meccset, inkább csak pletykálkodnak -, azt szeretném mondani a Magyar Szocialista Párt valamennyi tagjának, ne érje be azzal - Juhász Feri szövege fog következni -, hogy folyosói terminátorrá változik! Ne érje be azzal, hogy igen bátran tud sugdolózni, hogy igen bátran tud esélyeket latolgatni, hogy olyan bátran tud konstrukciókat gyártani. Ennyivel ne érje be! Azzal érje be, hogy mit tud segíteni az országnak, hogyan tud ő átlépni a saját árnyékán, hogyan tud ő megváltozni.
A kommunikáció e tekintetben is nagyon sikeres lehet: A miniszterelnök lecsap a korrupcióra! És a népszerűség ismét emelkedni kezd, vagy legalábbis lelassul csökkenése.
Az újabb pofonok és újabb térdre esések után természetesen újabb programokra lesz szüksége a miniszterelnöknek. A költségvetési szavazás biztos kudarcához lesz köthető, de még azt megelőzően kell rá sort kerítenie, tehát valamikor az ősz végén, tél elején várhatjuk az újabb MSZP kongresszust. Itt letaszíthat kiskirályságából néhány veszélyes ellenfelet, és fölemelhet az elnöki pozícióba pár új arcot, hozzá hű MSZP-s közvitézt.
Az MSZP megújul – hirdeti majd a propaganda, és a résztvevőknek nem is fog föltűnni, hogy a párt a széthullás soha nem látott közelségébe kerül. Az új arcok ugyanis aligha tudják majd egyben tartani a szocialista pártot, ezt a többrétegű, bonyolult képződményt. De ez a hatalom megtartása szempontjából mellékes körülmény. Az sokkal fontosabb, hogy a képviselőjelöltek kiválasztásának a jogát, lehetőségét Gyurcsány Ferencnek a maga kezébe kell vennie ezen a kongresszuson.
És ez már át is vezetheti elmélkedésünket a kérdés pozitív oldalára, azaz oda, hogy a vezetők semlegesítése után, hogyan tudja megnyerni az egyszerű párttagokat, küldötteket.
Olyan sok feladata nem lesz ez ügyben, mert, ha túléli, és az iménti forgatókönyv szerint megszervezi az MSZP kongresszusát, akkor 2009 nyaráig aligha kell új támadásra számítania. Akkor meg már az lesz a kérdés, ki juthat be MSZP színekben a parlamentbe, tehát a listán ki szerepelhet jó helyen, akkor meg majd ezért nem mernek lázadni a középkáderek.
Addig azonban szétoszthatja az SZDSZ-től elvett több ezernyi felügyelő-bizottsági helyet, minisztereket, államtitkárokat, pártvezetőket kreálhat. Az első nagy pozíció-osztogatásra az ősz végén számíthatunk. Ez lesz a felkészülés az akkorra várható MSZP-kongresszusra. Ekkor és ezáltal garantálhatja a pártelnök azt, hogy a küldöttek ne vonják kétségbe elnöki, miniszterelnöki pozícióját, s megadják neki a felhatalmazást a pártlista összeállítására.
A következő menet a kongresszuson várható a már említett személycserék formájában. S a propaganda újemberekről, megújuló pártról, meg persze nyilván új programról harsog, de ez utóbbinak kérdésünk szempontjából nincs jelentősége.
A 2009-es év első felében a listás helyek elosztása, újraosztása lehet az adu Gyurcsány Ferenc kezében, ami felülír minden más kérdést a párt középkáderei számára. S már el is jutottunk 2009 nyaráig, amikor már értelme sem lesz leváltani a pártelnök-miniszterelnököt.
A konklúzió tehát – stílszerű MSZP-jelsó átirattal – igen, meg tudja csinálni!
És mindössze pár száz, legfeljebb pár ezer emberre lesz szüksége hozzá.
Na, ezt ide írom még egyszer: pár száz, legfeljebb pár ezer emberre lesz szüksége ahhoz, hogy tízmillió polgár akaratával tartósan dacolni tudjon.
