Mint sok blogger, akik az elmúlt napok eseményeinek legszörnyűbb jelenségét tollhegyükre tűzték, én is utálom a nyugdíjasokat. Egyszerűen hányingerem van az egész korrupt, inaktív, mi több ingyenélő bandától, akik a ledolgozott élet, befizetett nyugdíjjárulék, és jogos nyugalom szentháromságának dogmájába merevedve a választási kampány egyes számú kérdésévé tudják tenni partikuláris és nyilvánvalóan kártékony érdekeiket. Mindez nem csupán szánalmas, de kétségbeejtő is.
Ezúton kívánom önökkel közölni, tisztelt nyugdíjas, illetve nyugdíjas korhoz közeledő polgártársaim, hogy tanaik – melyeket olyan szenvedélyesen védenek, s melyeknek védelmét elvárják a kormányzásra készülő pártoktól – romlott, hazug, és romboló eszmék. Önök pedig, ha valóban a nyugdíjas-kérdéssel akarnak foglalkozni az elkövetkező hónapokban, szűklátókörű idióták, akik tönkretett életüknek következményeit velünk, fiatalabbakkal akarják megfizettetni, velünk, akiknek semmi, de semmi közük nincs ahhoz, hogy önök oly mértékig elrondották saját életüket, hogy ma már csupán a hatalom könyöradományaiból képesek vegetálni.
Ám mielőtt az iménti elragadtatott hangulat végképp úrrá lesz rajtam, szeretnék visszatérni a tények mezejére és bemutatok néhány – számomra nyilvánvaló, és nekem természetesnek tetsző, ám önöknek valószínűleg újszerű és megdöbbentő – gondolatot.
1. A ledolgozott élet mítosza hamis. A ledolgozott élet önmagában nem érték. Ha valaki egész életében talicskát tol, havat lapátol, vagy aktákat pecsétel, az látszólag ugyan ledolgozta, valójában azonban elszöszmötölte, lealibizte az életét. Tisztelt nyugdíjas barátaim, legyenek szívesek tudomásul venni, hogy Magyarország jelen helyzete túlnyomó részben annak köszönhető, hogy önök nem építettek, nem teremtettek, nem alkottak, nem hoztak létre értelmes dolgokat, hanem mindenféle pótcselekvésekbe menekültek a valódi kihívások elől. (És ezen még az sem változtat, hogy önök egy e szempontból szerencsétlen, számos korlátot állító történelmi korban éltek.)
2. A befizetett nyugdíjjárulék mítosza hamis. Mi több égbekiáltó hazugság. Önök, Tisztelt nyugdíjas urak és hölgyek, egy fillér nyugdíjjárulékot sem fizettek életük folyamán. Amit fizettek, az egyfajta adó volt, melyet az önök galád megtévesztése céljából neveztek el nyugdíjjáruléknak. Olyasmi, mintha ma kivetnének egy ,,lesz majd lakásom előtakarékossági járulék”-ot, melyet aztán, ahogy beszedték, el is költenének. Igaz, közben lakásokat is építene az állam. Egyszóval az önök befizetett nyugdíjjáruléka jó esetben is csak optikai csalódás, rossz esetben meg egyszerű csalás. Az a pénz, amit önök befizetek, nincs meg. Elköltötték. Másra. Ráadásul olyasmire, aminek mára semmiféle hozadéka nincs.
3. A megérdemelt nyugalom mítosza, egyszerűen baromság. Már maga a szókapcsolat is irritáló. Oly mértékű nyomorúság és szerencsétlenség bugyog föl e kifejezésből, amelyhez hasonlót csak a pszichopatológia legmélyebb bugyraiból áshatunk elő. Mi az, hogy megérdemelt nyugalom? Micsoda hülyeség ez? Miért érdemelne nyugalmat bárki is? Érdemelhet valaki kitüntetést, dicséretet, pénzt, vagy jutalmat, de nyugalmat…? Olyan ez, mintha a nyugalom, valami pozitív, kellemes, hasznos dolog volna. Pedig nem az! A nyugalom a kórházak, börtönök, és a temetők világához tartozik. Egy szabad, alkotó, teremtő ember számára a nyugalom borzalmas lehetőség. Mindenki, aki szereti a munkáját, akinek volt bátorsága élete során ahhoz, hogy megtalálja a számára megfelelő, számára örömöt és önmegvalósítást jelentő munkát, rettegve várja a napot, amikor majd nyugdíjba küldik. De, hogy egy ilyen ember jutalomnak érezze a nyugdíjazását, az egyszerűen nonszensz. Nem, hölgyeim és uraim: jutalomnak, díjnak az érzi a nyugalmat, aki elrontotta az életét, aki gyáva és buta volt ahhoz, hogy megtalálja a számára örömöt jelentő foglalkozást. Szégyellje magát az ilyen, s ne hőbörögjön azon, ha esetleg kevesebb ellátást kap.
Végezetül hadd foglaljam össze röviden, mit is tehetne egy normális társadalom a maga öregjeivel! Nos, elsősorban megszüntet minden nyugdíjat és ahhoz hasonló kifizetést. Ezzel együtt persze a nyugdíjas, nyugdíjkorhatár stb. fogalmakat is megsemmisíti. Az öregekről nem gondoskodik úgy, mintha azok valami különleges csoport volnának, hanem egyszerűen betagolja az idősellátást a betegellátási rendszerbe. Azaz, ha valakinek az időskori leépülése ezt indokolja, akkor leszázalékolja, aki, mint ilyen, számíthat a társadalom támogatására. Aki meg egészséges, az dolgozzon, és lehetőleg keressen magának olyan munkát, amit örömmel végez, amit élvezni tud. S, hogy ne érezzék magukat megrövidítve az idősebbek, a fiatalabbaktól is szedje be az állam ugyanazt a pénzt, amit korábban a nyugdíjjárulék címen ezektől elvett, csak más, mondjuk egészségügyi hozzájárulás néven, s fordítsa lehetőleg az egészségmegőrzésre, hogy ne pusztuljanak el polgártársaink idő előtt, vagy, hogy lassabban épüljenek le megöregedve.
Elvileg ennyi. Hogy gyakorlatilag mennyi, hogy az átmenet miként valósítható meg, azt majd máskor mondom el.
Mindenesetre nyomatékkal közlöm a pártok vezetőivel, és kampánystábjaival, hogy aki még egyszer bármit mond vagy tesz jelenlegi nyugdíjrendszerünk fenntartásával összefüggésben, az egy hazug és a közösségre csakúgy, mint az egyénre káros eszmerendszert képvisel. Úgy is mondhatnám, az egy kártékony hazudozó.
