Elkészült az új alkotmány alapkoncepciója. Elolvastam. Nem mondhatnám, hogy a szöveg mélységes lelki válságba taszított, de azt bizton állíthatom, hogy katartikus élményt nem hozott. A tervezet ugyanis híven tükrözi a Fidesz konzervatív szemléletét. Megoldások felvetése, illetve megengedése helyett görcsösen ragaszkodik a hagyományos alapértékekhez: isten, haza, család.
Hogy ezek a fogalmak kiürültek, tartalmatlanná váltak, hogy semmiféle megoldást nem jelentenek a mai kihívásokra, azt bőszen tagadják a szerkesztők. Talán nem is értik. Mi több, olyasféle állítás hámozható ki a sorok közül, mintha e konzervatív eszmék kiüresedése ideiglenes jelenség volna, mintha a vallásos, hazafias, családcentrikus értékvilág kiürülése az erkölcsök hanyatlásának, az állampolgári kötelességek semmibe vételének volna köszönhető. Erre utal például az, hogy az erkölcs nevében az alapvető emberi jogok esetleg korlátozhatóak lesznek, de erre utal az állampolgári kötelességek – egyelőre igencsak homályos – emlegetése is.
Erkölcs
Úgy tűnik, a szerkesztők a konzervatív nyárspolgár eszméit igyekeznek belecsempészni az alkotmányba, annak minden lapos gondolattalanságával, és szellemtelen világképével, minden hamis következtetésével és szemforgató elvárásával.
Anélkül, hogy komolyabb elemzést tennék közzé a konzervatív alapértékek hanyatlásának okáról, egyszerűen leszögezem, hogy tévednek az alkotmány-előkészítők. Az isten, haza család eszméje nem azért van letűnőben, mert felbomlott az erkölcsi világrend, fellazult a polgári viselkedéskultúra, hanem egyszerűen azért, mert eljárt felettük az idő. A konzervatív erkölcsöket ma már senki nem veszi komolyan, a klasszikus polgári önfegyelem, azaz a kötelességek betartása pedig egyszerűen képtelenség.
A jó erkölcs ma már nem jelent önmegtartóztatást, szemérmességet, s pláne nem jelent megfelelni vágyást valamiféle fiktív felsőbb hatalomnak. Még azok számára sem, akik egyébként hisznek a felsőbb hatalmakban. A jó erkölcs a modern ember számára nagyjából annyit jelent, hogy nincs ártalmára másnak. Ráadásul csak szűken vett értelemben nincs, közvetlen testi, vagy anyagi vonatkozásban tartózkodik az ártó cselekedetektől. A másik felháborítását, megbotránkozását, világrendjének megkérdőjelezését a modern ember a tartalmas vita részeként értelmezi, azaz éppen, hogy erkölcsös tettként.
Polgár
Az állampolgári kötelességekkel is hasonló a helyzet. E felelősségteljes magatartás ugyanis csak annyiban értelmezhető a modern ember számára, amennyiben átlátja a saját cselekvése és a közösség tagjaként megélt előnye közötti összefüggést. Ez az összefüggés azonban ma igen távoli, rejtett, inkább tagadható, mint érthető. Mondjuk például az adófizetés, mint alapvető polgári feladat csak akkor elfogadható, ha tudhatja, mi lesz a befizetett forintok sorsa. Ha azonban azt tudja, hogy ellopják, elfecsérlik, vagy egyenesen arra használják, hogy őt – akár polgári, akár emberi szabadságában – korlátozzák, akkor az adófizetés értelmetlenné, mi több, kontraproduktívvá válik a számára. Hasonlóan igaz ez minden állampolgári feladatra, kötelességre. A haza védelme, a gyermeknevelés, a jogrendnek való megfelelés csak akkor jó, ha látja, érezheti, tudhatja, hogy valódi közösségi érdek, azaz a közösség előbbre jutásával neki, aki a közösség tagja, szintén hasznára van. Ha azonban ebből a hazából inkább elvándorolna, mint a közelmúlt kutatás szerint a lakosság negyven százaléka, ha a gyermekvállalás és gyermeknevelés elviselhetetlen terheket ró rá, mint azt a közelmúltban kimutatták, egy gyermek felnevelése 20-30 millió forintba kerül a szülőknek, ha a tudásával nem tud mit kezdeni, mint azt a munkanélküliség magas aránya tükrözi, akkor mi a fenéről beszélünk? Akkor miféle kötelességei lehetnek a polgárnak? Pontosabban, akkor okkal érzi úgy, hogy minden kötelesség, amit a nyakába rónak, csak a hatalmi elit jólétét, szabadságát, boldogságát, biztonságát szolgálja, és nem őt, a polgárt. Mert számára elsősorban elnyomás.
Hétköznapok
Mindazonáltal az új alkotmány, ha valóban olyan lesz, amilyennek most kinéz, egy viszonylag élhető világot fog hozni. Nagyjából olyat, amelyben eddig is éltünk. Olyat, amely nem kínál megoldásokat a kor kihívásaira, viszont a kurzus idejétmúlt eszméinek sulykolásával kicsit nehezebbé teszi a hétköznapi helytállást.
Mókásabb, mert egy kicsit veszélyesebb lesz a személyes értékrend megélése, viszont igazi ellenzéki tettnek számít majd a valláserkölcsi, hazafias, családcentrikus értékvilág szóban, tettben vagy mulasztásban megnyilvánuló megkérdőjelezése. Kicsit több kreatív energiát fogunk fordítani az állampolgári kötelességek alól való kibújásra, és kicsit többen lesznek azok, akik megunják az állandó küzdelmet és kényszerkreativitást, s a lábukkal, a szlovák rendszámukkal, az offshore cégükkel vagy valami hasonlóval szavaznak.
