Miután Európa számos – amúgy demokratikusnak tűnő országában – sikerült betiltani a veszélyek veszélyét, a holokauszttagadást, most újabb rettenetes fenyegetést fedeztek föl szorgalmas nácivadászok. Ez alkalommal a belga törpékről bizonyosodott be, hogy ők valójában a fasiszta uszítás fenegyerekei, a politikai korrektség kútmérgezői, az egészséges gyermeki fejlődés kerékbetörői.  

Ez alkalommal Antoine Buéno francia író szentelte új könyvét annak a mérhetetlenül komoly és magasztos feladatnak, hogy leleplezze a hitlerista rém lappangó felbukkanását békés és demokratikus világunkban. A nagyszerű szerzőnek Le Petit Livre Bleu, Kis Kék Könyv című művében sikerül bebizonyítania, hogy a hupikék törpikékről szóló belga rajzfilmsorozatot maga „a megvalósult nácizmus".

Buéno azt állítja, a mese voltaképpen a gyerekek tudatalattijára hatva próbálja a „náci társadalomszervezési elveket” elfogadhatóvá tenni. „A törpök társadalma a totális társadalom kifejeződése, amely sztálinista és náci jegyeket egyaránt visel magán". A szerző úgy véli, a rajzfilmsorozat megerősíti a nemzetiszocialista kliséket. Példaként említi az egyetlen lányt, Törpillát, aki éppen szőke hajával az árja szépség megtestesítője. Ezzel szemben Hókuszpók, akit fekete hajúnak, kampós orrú, kaftános alaknak ábrázolnak, a harmincas évek zsidóellenes karikatúráit idézi. Buéno szerint a rajzfilmsorozat a barát-ellenség párosításra épül, ahol az ellenség a zsidó jellegű Hókuszpók, míg a törpök a maguk egyedi kékségével voltaképpen egy „rasszista, zárt, rendi társadalmat alkotnak”. E felsőbbrendű zártság tetten érhető a sorozat azon részeiben, amelyekben fekete bőrű törpök is fölbukkannak. Őket ugyanis a kék bőrű társadalom nem fogadja be.

A francia író úgy látja, hogy e történetekben „a szélsőjobboldal által ünnepelt autarkia eszméje jelenik meg”. Végső következtetése szerint, „az önmagára utalt, önmagába zárt, etnonacionalista ideológia kifejeződései lennének így a törpikék”.

Buenó vitathatatlan érdeme, hogy úttörő munkát végezve, új utakra vezeti az antifasiszta mozgalmat. Így, lassan két emberöltővel a fasizmus bukása után, szembe kell néznünk azzal, hogy valódi, tőről metszett nácik már nem igen akadnak közöttünk. Ámde, ha nincs ki ellen megvívnunk antifasiszta küzdelmünket, hát értelmetlenné válnának harcaink. Nagyon is ideje volt, hogy felfedezzük a lappangó, búvópatakként ható náci eszméket azokban a dolgokban, amikben nem is sejtettük eddig jelenlétüket.

A hupikék törpikék leleplezése csak az első lépés ezen az úton. A szőke Asterix, a felsőbbrendű társadalmat alkotó Gallfalva ugyancsak a „az önmagára utalt, önmagába zárt, etnonacionalista ideológia kifejeződései”. Hasonlóképpen rá kell mutatnunk, nekünk, igazi antifasisztáknak arra, hogy veszélyes náci propagandát terjeszt minden olyan film, könyv, mese, műalkotás, személyközi rendszer, vagy ártatlannak műnő gondolat, amelyben

1.       - szőke emberek szerepelnek,

2.     - egy zárt, jól szervezett közösség küzd a maga igazáért,

3.       - hosszú, sötét színű ruhában és kampós orral ábrázolják a negatív hőst.

Az ilyen rendszereket, mint a fasiszta veszély hordozóit ki kell tiltani a közbeszédből, efféle termékek előállítóit háromtól hat évig terjedő börtönbüntetéssel kell sújtani.