Visszavonni a Kossuth-díjat azoktól, akik méltatlanná váltak rá? Mekkora ostobaság ez már megint!
És persze itt nem a szerencsétlen, holokausztkárosult Kertész Ákosról, nem az adócsaló bohócról, Sass Józsefről van szó, hanem azokról a százakról, akik nem tettek semmi rosszat, mégis méltatlanná váltak a díjra. Egyszerűen átlépett érdemeiken a történelem.
Ember és teljesítmény
Természetesen mindenkitől vissza lehet vonni az állami díjakat, ha érdemtelenné váltak arra. Bár megjegyzem, azért ez sem olyan magától értetődő. Az efféle kitüntetéseket elvileg nem haveri alapon osztogatják, hanem jobbára valóban valami nagyszerű teljesítményért ítélik oda. Az meg nehezen elképzelhető, hogy a nagyszerű teljesítményt a későbbi tettek felülírják. Itt van például Gerő Ernő esete. Úgy vélem, mindaz, amit a háború utáni újjáépítés érdekében tett, valóban kiemelkedő helytállás lehetett. Ő 1949-ben vehette át a Kossuth-díj arany fokozatát, melyet a második világháborút követő „újjáépítés szervezésében kifejtett munkásságáért” kapott. Az a nemzedék, az a szervezőgárda, az a vezetés a szó legszorosabb értelmében a romokból építette föl az országot. S ennek a szervezőgárdának az élén Gerő állt. Megérdemelte a kitüntetést. Ez nem is lehet kérdés. És ha Gerő meghal egy év múlva, vagy Rajk helyett ő lesz a kiválasztott áldozat, akkor senki nem vitatná, hogy joggal jár neki a díj. De hát életben maradt, s elkövette mindazt az embertelenséget, amit nevéhez kötünk, így hiába szervezte, irányította, vezette a háború utáni újjáépítést, a díjra érdemtelenné lett.
Kicsit olyan ez, mintha egy Nobel-díjas tudóstól visszavonnák a kitüntetését azért, mert mondjuk, idősebb korában a szcientológia igazságait kezdi hirdetni. Korábbi zseniális felismerései semmivé váltak attól, hogy utóbb meghülyült? Érdemtelenné lett ezáltal a díjra? Szerintem nem. Szerintem ugyanis az efféle díjak a teljesítmény elismeréséről szólnak és nem az díjazott emberi mivoltáról.
Gerő Ernő Kossuth-díját nem Gerő Ernő kapta, hanem újjáépítés szervezésében kifejtett munkásság. Kertész Ákos kitüntetését nem Kertész Ákos kapta, hanem könyvei. S az a sok, alig ismert ember, sztahanovista, élmunkás és művész, akik megkapták a díjat, ugyancsak tetteikért kapták. Márpedig ezek nem érnek kevesebbet attól, hogy alkotójuk amúgy egy életellenes rendszer szolgálatában állt.
A rendszer szolgálatában
És ezzel el is érkeztem a lényeghez. Az 1949-ben alapított Kossuth-díjat ugyanis elképesztően sokan megkapták, s mindannyian olyan teljesítményekért, amelyeket az akkor hatalomra jutott rendszer nagyra értékelt. Az ő tetteik nem érnek kevesebbet ma sem, mint akkor értek. Ha ugyan értéknek tartjuk azokat. Hiszen pontosabb, ha úgy fogalmazok: ezek a teljesítmények ma jórészt semmit nem érnek. Mert egy olyan rendszer részei voltak, amely rendszert ma szőröstül-bőröstül, díjastól és díjazottastól értéktelennek, sőt egyenesen értékeinkkel szemben állónak tartunk.
Ezeken az embereken, ezeken az érdemeken egyszerűen átlépett a történelem. Az a bő kétezer derekas helytállás, ami a szocialista időkben megkapta a jeles állami elismerést, időszerűtlenné vált a rendszerváltás pillanatában.
Gyakorlatilag mind. Kivétel nélkül. Még akkor is, ha közöttük számos olyan akad, amely ma is sokat mond nekünk. Mert ezeket a nagyszerű alkotásokat az a rendszer díjazta, az a rendszer jutalmazta, az a rendszer tartotta jónak, amely rendszert mi, ma elutasítunk. S ennek a rendszernek az értékrendje nem a mienk.
S éppen ezért, visszavonni a Kossuth-díjat éppen olyan ostobaság, mint pártérdekből, méltatlannak odaítélni. Még a legsötétebb ellenforradalom sem vetemedett arra, hogy elvegye a kitüntetést a méltatlanoktól. Báraz 1956 után a Kádár-kormány fölvetette, hogy a forradalomban részt vett, majd disszidált, esetleg bebörtönzött díjazottaktól – Déry Tibortól, Háy Gyulától, Méray Tibortól vagy Zelk Zoltántól – vissza kellene venni a kitüntetéseket, de végül letettek róla. Vélhetően éppen azért, mert ez a kitüntetés a rendszer kitüntetése volt, a rendszer híveit díjazta. És így egyáltalán nem jött rosszul a Kádár-rezsimnek, hogy a díjak által is demonstrálhatta: még az „ellenforradalmárok” is a rendszerért dolgoztak.
Nyugodjanak békében!
És éppen ezért jön nekünk ma rosszul ugyanez. A Kossuth-díj kitüntetettjei közül ugyanis csak kevesen tettek valamit az egyetemes emberi értékekért, még kevesebben tettek olyasmit, ami valamilyen módon a mi rendszerünkhöz is kötődik. Nagyrészük a szocialista rendért dolgozott, abban voltak értelmesek vagy kiemelkedőek a tetteik.S, ha most visszavonjuk egyiküktől-másikuktól a kitüntetést, ugyan miért ne vonjuk vissza mindjárt mindazoktól, akiknek tettei mai szemmel nézve jelentéktelenné váltak? Az hogy néz ki, hogy az 1243 %-os teljesítményt nyújtó, sztahanovista megtarthatja a Kossuth-díjat, miközben Andics Erzsébetet elveszíti?
Egyszerűbb lett volna a rendszerváltás pillanatában megszüntetni, s helyette egy másik állami elismerést létrehozni. Az új díjjal el lehetett volna ismerni mindazokat, akik korábban a kaptak állami kitüntetést, de ma is érdemesnek tartjuk őket a közösségi főhajtásra. A régi, szocialista Kossut-díjasok pedig nyugodjanak békében, az elmúlt rendszerek szorgos munkásainak nagy panteonjában.
A Boldogok a sajtkészítők immár a Facebookon is megjelent.Érdemes bejelölni, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztoknem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
