A KSH legújabb adatai szerint ismét negyvenezerrel kevesebben vagyunk. A régóta tartó trend nem változik, még az egykulcsos adó hatására sem: a magyarság fogyása megállíthatatlannak tűnik. Azt persze mindenki tudja, hogy a merészebb gyermekvállaláshoz valamiféle családi perspektíva, bíztató jövőkép kellene, ilyesmit azonban nem tud fölmutatni a világ legszomorúbb nemzete. Erről a boldogtalanságról majd még írok valamit, de mai témánk a bevándorlás lesz. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy a népességcsökkenés megállításához nem lesz elég a magyar virtus. Bevándorlók nélkül olyan demográfiai spirálba zuhan az ország, amelyből nem hogy kiút, de kitekintés sem lesz.

Az olvasztótégely

Sokan, különösen nemzeti érzelmű polgártársaink azt hiszik, hogy a bevándorlás káros az országra. Felhígul tőle a sűrű magyar vér. Elkorcsosul a nemzet… Ez? Na, mindegy! Én bevándorláspárti vagyok. A bevándorlók jók, hasznosak, sőt olykor szépek is. Persze, abban igaza van a tamáskodóknak, korántsem mindegy, hogyan kezeli az ország a migrációt. Magyarország sokáig meglepően jól intézte ezt az ügyet. Hungária a népek nagy olvasztótégelye ezer esztendeje, de a Kárpát-medence már alighanem tízezer éve az. Itt nincs egységes faj, nincs egységes genetikai örökség, pontosabban csak az van, egy innen is, onnan is bevándorolt massza egységessé vált öröksége. Ha az utóbbi száz év katasztrófáit kihúzhatnánk a magyar történelemből, akkor a sikeres bevándorlás-politika iskolapéldája lehetne a magyar história. A kunok asszimilációja, a németek beolvadása, a kisebb-nagyobb bevándorló csoportok (örmények, ruszinok, zsidók, stb.) felszívódása, a szórványban élő, de amúgy nagy nemzetiségek fokozatos elmagyarosodása mind-mind egy rendkívül sikeres bevándorlás-politika útjelzői. Igaz, mindez a siker még a nemzeti mozgalmak megszületése előtt történt, de hát ne akadjunk fenn ilyen apróságokon…

Vessünk egy pillantást inkább a nagy nemzeti tragédiákra, és ezzel együtt a bevándorlókkal kapcsolatos kételyekre! Ezek mind a XX. század termékei.  A trianoni katasztrófa értelmezhető úgy is, mint az asszimiláció keserű kudarca. A zsidó holokauszt ugyancsak a magyarság „befogadó nemzet” önképének arculcsapása. A mai cigányprobléma szintúgy asszimilációs kudarc. Hogy ezeket a kérdéseket nem tudta, illetve nem tudja megoldani a magyar társadalom, az nyilván sokoldalú elemzést kíván, ám semmiképp sem jelenti azt, hogy egy értelmes bevándorlás-politika, amely tekintettel van az elmúlt évszázad tragédiáira is, nem lenne rendkívül előnyös Magyarország számára.

A mai fajmentőket ugyancsak tartózkodásra inti a nyugat-európai muzulmánok, és fekete-afrikaiak áradata. Velük kapcsolatban gyakran felmerül az európai asszimilációs kudarc lehetősége. Ezek a problémák azonban pillanatnyilag nem fenyegetnek bennünket. Kevés a néger mifelénk… Egy idejekorán megalkotott, s a Nyugatot esetleg fenyegető veszélyeket is figyelembe vevő bevándorlás-politika azonban, egyebek mellett népesedési gondjainkon is segíthetne.

Miért előnyös?

Ám mielőtt felvázolnám egy józan bevándorlás-politika útjelzőt, hadd magyarázzam meg a kételkedőknek, miért jó nekünk az idegenáradat! Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint kulcsfontosságú szerepe lesz a nemzetközi migrációnak a gazdasági növekedés beindításában. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nemzetközi Migrációs Kilátások című jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a recesszió leküzdéséhez, a prosperáló gazdaság megteremtéséhez a bevándorlás növekedése jelentheti az egyik eszközt.

Melegh Attila, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének kutatója is azt nyilatkozta a jelentés kapcsán, hogy a bevándorlás hozzájárulása a GDP-hez a fejlett országokban mindig pozitív, általában 0,5-1 százalék körüli. A közhiedelemmel ellentétben tehát, mely szerint a bevándorlók elveszik az őslakosok elől a munkahelyeket, a legkomolyabb kutatások rendre arra jutottak, hogy a migránsok élénkítik a helyi gazdaságot és a vállalatok befektetési kedvét, így áttételesen éppen, hogy javítják a foglalkoztatottságot. Nem meglepő tehát, hogy a nagyobb befogadó országokban ma már széles körben elterjedt az az álláspont, hogy a külföldiek beáramlása a növekedés elengedhetetlen feltétele.

A migránsok gazdasági növekedéshez való hozzájárulásáról ugyanakkor Magyarországon nem készült még átfogó elemzés. A tb-statisztikákból annyi azért látszik, hogy semmiképp sem negatívan jön ki az állam a külföldiek munkavállalásából. Amellett, mivel főleg fiatalok jönnek, a bevándorlás a demográfiai bombának nevezett kedvezőtlen trendeket is tompítja, hozzájárul a nyugdíjrendszer stabilizálásához.

És nagyon egyszerű magyarázatként mindehhez érdemes hozzátenni: a bevándorlók viszonylag aktív emberek, új életet, új egzisztenciát akarnak teremteni maguknak, és viszonylag olcsó emberek, mert felnevelésük, képzésük költségeit nem a befogadó társadalom viseli, hanem a kibocsájtó. A bevándorlók fogadása ugyanolyan előnyös lehet nekünk, mint amilyen hátrányos például az egészségügyi dolgozók elvándorlása.   

Feloldhatatlan ellentmondás

Mielőtt azonban magasra nyitjuk a határátkelők sorompóit a bevándorlók előtt, célszerű lenne kialakítani valamiféle nemzeti stratégiát, sőt állami programot, amely rendezett mederben tartja a migrációs folyamatokat. És a legelső kérdés, amit egy ilyen stratégiának meg kell válaszolnia, az az lesz, hogy mit is akarunk kezdeni a bevándorlókkal, milyen jövőt szánunk nekik. Nos, az én válaszom erre az, hogy magyar jövőt. Nem azért, mert nemzeti tőzsgyökérrel kapaszkodik lelkem az ősi magyar rögbe, hanem egyszerűen azért, mert mást jövőt nem kínálhatunk nekik. Aki ide jön, aki itt akar élni, boldogulni, annak előbb utóbb meg kell tanulnia magyarul, annak előbb utóbb be kell illeszkednie, s gyermekének már tudnia kell, ki volt Arany János, és Süsü a sárkány.

A jó bevándorlás-politika tehát asszimilációs politika, még akkor is, ha egyébként örömmel vesszük, ha az érkezők a saját kulturális javaikkal gyarapítják a magyar társadalmat. Örömmel fogadtuk a bolgárok kertkultúráját, a habánok fazekasságát, de még a cigányok muzsikáját, sőt a zsidók mákos bejgliét is. Aki jön, hozza, amit hozni tud, gyarapítsa ezt a népet, de idővel váljon magyarrá, mint annyi más korábban érkezett.

És, bár eddig nyilván sokan egyetértenek velem, ami most jön az nem lesz valami üdítő. A bevándorlókat ugyanis sajnos eleve úgy kellene szelektálnunk, hogy van-e szándékuk és képességük a hosszabb távú asszimilációra. És akkor most jöjjenek a keményebb állítások.

Talán a leggonoszabb probléma, amivel szembe kell néznie az magyar migrációs politikának, az a hasznosság kérdése. Egy nyelveket beszélő, művelt, fiatal, diplomás bevándorló előnyösebb számunkra, mint egy korosodó segédmunkás. A legkevésbé kezelhető viszont a bőrszín kérdése. Aki ugyanis nem fehér, eurázsiai, annak radikálisan csökken az asszimilációs esélye Magyarországon. Az elképzelhető, hogy valaki kicsit ferde szemmel, mongol vonásokkal magyarnak vallja magát, de fekete bőrű magyarokat nagyon nehéz magyarnak elfogadni. De ennél talán fontosabb a kulturális háttér. Egy mélyen vallásos mohamedán közegből ide csöppenő migráns nyilván nehezebben válik e társadalom részévé, mint egy keresztény, vagy ateista kultúrából érkező bevándorló.

De van egy kérdés, ami ezeknél is fontosabb: az asszimilációs szándék. Aki ide érkezik, attól okkal várhatja el a befogadó közösség, hogy otthon akarjon lenni új hazájában. S egy értelmes bevándorlás-politika segítheti is az asszimilációt. Segítheti azzal, hogy munkahelyhez juttatja az érkezőket, segítheti azzal, hogy lakóhelyet kínál számukra, és segítheti azzal, hogy sokrétű emberi kapcsolatok hálójába vonja be a betelepülőt. Egy finn tanulmány szerint, bár általánosságban igaz, hogy a migránsok felpörgetik a gazdaságot, ez csak akkor valósul meg, ha megtalálják a nekik kínált munkákat. Az is tény, hogy a betelepülők általában könnyen beolvadnak, de csak akkor, ha környezetükben kevés hozzájuk hasonló akad. Ha a migránsok enklávékat, lakócsoportokat, azaz végső soron mikrokultúrákat hoznak létre, akkor beolvadásuk évszázadokig is eltarthat. Egy amerikai nagyváros kínai negyedében még ma is leélheti az ember úgy az életét, hogy soha nem tanul meg angolul. És természetesen az is igaz, hogy minél szélesebb, élénkebb, gazdagabb társadalmi életet él a bevándorló, annál hamarabb és annál könnyebben illeszkedik be új környezetébe. A templomba, egyesületbe, klubokba járó idegen akár néhány év alatt is otthon érezheti magát, míg az, aki nem szerez emberi kapcsolatokat, élete végéig megőrizheti furcsa kívülállását.  

Noha a megoldás nyilvánvaló, politikailag korrekt, a liberális demokrácia keretei között is elfogadható válasz nem adható e problémákra. Nem válogathatunk a bevándorlók között bőrszín, származás, vallás, vagy képzettség alapján, mint ahogyan nem jelölhetünk ki számukra kényszerlakhelyet, és nem kötelezhetjük őket arra, hogy közösségi életet éljenek. Ráadásul a magyar bevándorlás-politika lehetőségeit erősen korlátozza a határon túli magyarok léte, akiket ugye szeretnénk szülőföldjükön tartani. Az pedig teljességgel elképzelhetetlen, hogy míg a kínaiak előtt nyitott Magyarország, addig az erdélyi magyarok letelepedését megnehezíti. Ezért aztán alig-alig van esély arra, hogy Magyarország demográfiai és gazdasági problémáit a bevándorlók segítsenek megoldani.

Így tehát előbb-utóbb elfogyunk.

A Boldogok a sajtkészítők immár a Facebookon is megjelent.
Érdemes bejelölni, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok
nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.