Hogy az érvelés nyilvánvaló ostobaság, azt én itt most nem bizonygatom, megteszik helyettem a tények, és mindazok, akik a tényeket értelmezve elmondják, hogy egy társadalom számára a közoktatás fejlesztése a közös felemelkedés leghatékonyabb eszköze, míg a közoktatás felszámolása, azaz például a felsőfokú képzés beszűkítése igen gyors és rendkívül célracionális módja a kollektív öngyilkosságnak. Ennél sikeresebb közösségi szuicidiumot, csak egyet ismer a történelem, az is kuriózum: azt ugyanis, amikor a raguzai nemesség – tiltakozván az ország velencei megszállása ellen – beszüntette a gyermeknemzést, s néhány röpke évtized alatt ki is halt. Béke poraikra.   

Most azonban nem általában az egyetemi oktatásról lesz szó, hanem speciálisan a jogászképzés felszámolásáról. A legújabb hírek szerint ugyanis hamarosan végkép megszűnik az államilag finanszírozott jogászképzés Magyarországon. Mondhatnánk, egyszeri barátom egyszerű gondolatait tovább fűzve, hogy a végzett jogász hallatlanul jól keres, így képzettsége révén olyan egyéni előnyre is szert tesz, amely előnyt végső soron a társadalommal fizettette meg. Mondhatnánk, de hülyeségeket beszélnénk. A jogász ugyanis nem valami varázslat folytán keres jól, ha ugyan tényleg olyan jól keres, hanem egyszerűen azért, mert a társadalomnak szüksége van a tudására. 

És akkor most kezdjük el figyelmesebben olvasni ezt a bejegyzést! Mert itt következik a lényeg. 

 

 

 

A modern szociológia egyik virulens felfogása szerint a közösség kapcsolatok hálózatából áll, s a társadalom tulajdonképpen nem más, mint ezeknek a kapcsolatoknak a formalizált hálózata. Formalizált, azaz egy szabályok, eljárásrendek által meghatározott rendszer. Amikor a korszerű gazdaságelméleti tananyagban azt olvashatjuk, hogy egy vállalkozás végső soron nem egyéb, mint érvényes szerződésállomány, akkor egyúttal azt is be kell látnunk, hogy ennek a meghatározásnak nagyon is széles értelme van.  

A hivatal, az önkormányzat, vagy éppen a kormányzati kommunikációs iroda, azaz az állami bürokrácia minden egyes intézménye értelmezhető úgy is, mint egy közszolgáltatást ellátó nonprofit vállalkozás, amelynek létalapját a törvények, szabályok, szerződések adják.  De tágabb értelemben is igaz mindez: a társadalom intézményei, az egyetem, a hadsereg, az egyház, a szociális otthon, vagy éppen a filatelista klub mind-mind törvények, szabályok, alapító levelek, szerződések és szabályteremtő, szabálykövető viselkedések által fenntartott jogi fikciók. 

Így végső soron a társadalom sem egyéb, mint szerződésállomány, azaz szabályok, szokások, ráutaló magatartások által kialakult struktúra, amelynek működése vagy megújulása elképzelhetetlen e szabályrendszer értelmezése, vagy éppen átértelmezése nélkül. 

E tevékenységnek természetesen van egy spontán és egy formalizált területe. Spontán módon elhal egy egyesület, amelybe nem járnak tagok, megszűnik az iskola, ahova nem járnak gyerekek. Ugyanakkor formálisan csak akkor szűnik meg, ha valamilyen szabályozó szerv felszámolja, és akkor jön létre, ha szabályozott módon megalakul. Így értelemszerűen a formalizált elem az, ami miatt egy állam, államként képes működni, a formalizált együttműködés teszi társadalommám a vad populációt. 

 

 

 

A formalizált együttműködésnek, a társadalom különféle szervezeteinek rendkívül fontos közösségi funkciója van. Kizárólag a társadalmi szervezet képes arra, hogy közakarattá tegye az egyéni szándékot, mint ahogyan azt egy párt, egy szakszervezet egyértelműen megteszi, és kizárólag a társadalmi intézmény képes arra is, hogy egyéni akarattá tegye a közösségi elvárást, azaz szocializálja a közösség tagjait, mint ahogyan mondjuk az egyházban, vagy az iskolában láthatjuk.  

Olyan fontos ez a szabályozott együttműködés, hogy annak értéke forintokban is kimutatható. A Világbank Hol keresendő a nemzetek vagyona? A tőke mérése a 21. században című 2006-os tanulmánya kimutatta, hogy a társadalom intézményesült formáiban testet öltő láthatatlan vagyon nagysága meghatározza egy-egy ország gazdagságát. „Az emberi tőke és az intézmények értéke szinte minden országban a nemzeti vagyon legnagyobb részét teszi ki” – olvasható a Világbank jelentésében. A gazdagabb országok esetében az intézményesült együttműködés értéke a nemzeti vagyon 80 százaléka, de a szegényebb országokban is átlagosan 65 százalék. A szilárd jogrend például a láthatatlan tőke 57%-át teszi ki, az oktatási rendszer pedig 37%-át. „A gazdag országok azért gazdagok, mert a lakosság tudása és a gazdasági tevékenységet támogató intézményrendszer ezt lehetővé teszi.” Míg az Egyesült Államok jól tagolt társadalmában 418 000 dollárt érő intézményes együttműködés esik egy főre, addig Mexikó köztes szerveződésekkel rosszul ellátott népe csak 34 000 dollárnyit tudhat magáénak. 

 

 

 

Mindezek után talán nem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy ezek a végtelenül fontos társadalmi szervezetek, legyenek azok cégek, egyesületek, vagy állami intézmények kizárólag a jogászoknak köszönhetik létüket. Ők teremtik, ők módosítják, ők szüntetik meg azt a formalizált rendszert, ami e szervezetek keretét adja. A bíróságok, az ügyészségek, a közjegyzők, az ügyvédek, a vállalati jogászok ezerféle tevékenysége nélkül – kimondható – gyakorlatilag nincs közösségi integráció, nincs társadalom, nincs nemzet, nincs haza. Családok, klubok, szakmai kamarák, települési önkormányzatok, egyházak és sok ezernyi egyéb együttműködési forma híján csak egyének vannak, és csak hatalom van. Az atomizálódás, az egyén magára maradása, a társadalom kiüresedése pedig a hatalomnak kedvez, a hatalmat teszi elérhetetlenné, felelősségre vonhatatlanná, korlátlanná. 

A jogászképzés leépítése során a kormányzati propaganda magánérdeknek próbálja beállítani a közérdeket. Ez azonban hazugság. Majdnem olyan ordenáré hazugság, mint, ha azt mondanánk, hogy a gyermekvállalás egyéni szórakozás, a társadalomnak semmi köze hozzá, hány porontyot csinálsz. A valóság ugyanis az, hogy a bár a jogásszá válás az egyén érdeke is, a jogászok léte nagyon komoly, talán az egyik legkomolyabb társadalmi érdek.