Mélységesen mély az emberi butaság kútja. Mély, sötét, és alján a harcos rosszindulat fekete epéje bugyog. S bármikor, ha a gonosz ostobaság felszínre törhet, magabiztos diadallal ünnepli meg bárgyú mendemondáit, önhittel szajkózza el üres dogmáit, gátlástalan önbizalommal hirdeti ki téves igazságait. A dél-európai válság okait kutató cikkemhez például emígyen szólt hozzá a szellemi alultápláltság egy jeles képviselője: „Áh, bolsi-talkie… A görögök ötször mentek csődbe az elmúlt százhatvan évben. Hatékony termelés, munka, megtakarítás és pénzforgatás – ezt tudja a centrum…. Természetes az előny. Az a ritka, ha valaki ledolgozza. Japán, Korea, Kína mind ezt az utat járja be: megtakarítás, tőkefelhalmozás, évtizedekig alacsony életszínvonal. Rizst-rizzsel. Akinek nem megy, az ott rohadjon meg, velünk együtt… Még, hogy kizsákmányolás!" Másikuk így összegezte a szociáldarwinizmus lapos hiszekegyét: „summa summarum, nincsen kizsákmányolás, csak hangyák és tücskök. A kizsákmányolásosdi pedig a tücskök dogmája.”
És mivel társadalmi igazságtalanságokat felemlegető írásaimmal kapcsolatban a hozzászólások túlnyomó többsége elszántan büfögi elő a jóléti állam felzabálására törő nagyvállalati akarat, egészben lenyelt, és egészen emésztetlen propaganda-gombócait, most végre el kell mondanom, miért nem vagyok rasszista.
Herék, politikusok, torzszülöttek
A görögök, spanyolok, cigányok, négerek és egyéb „alacsonyabb rendű” népek lustaságáról terjesztett rágalom ugyanis nagyjából ugyanazon a logika mentén halad, mint bármelyik rasszista okfejtés. A látszólagos valóság, nevezetesen az, hogy e népek szegények, elmaradottak és képtelenek kitörni nyomorúságukból, tálcán kínálja a legegyszerűbb értelmezést: henyék, buták, alsóbbrendűek. Míg a sikeres nemzetekkel kapcsolatban, a fehér, európai, esetleg protestáns közösségekkel összefüggésben ugyanígy kimondható fajelméletek dölyfös credója: íme, az emberfeletti ember.S, bár alig hiszem, hogy tőrőlmetszett rasszistákat meg tudok győzni arról, hogy tévednek, talán akadnak néhányan, akik valóban csak ismételgetik a sokszor hallott, és ezért fülüknek kedves állításokat, de néha mégiscsak hajlandóak elgondolkozni a valóság mibenlétén.
Tőlük kérdezem: Elképzelhetőnek tartjátok, fajvédő barátaim, hogy a Föld lakói között ötvenötmillió annyira buta és lusta ember akadjon, aki akár éhen halni is hajlandó, csak dolgoznia, gondolkoznia ne kelljen? Elképzelhetőnek tartjátok, hogy egymilliárd-kétszázmillió ember nem hajlandó megmozdulni azért, hogy egészséges ivóvízhez jusson? Tényleg el tudjátok hinni, hogy a világ lakóinak húsz százaléka azért nem tud olvasni, mert butább, mint a többi? Ti valóban azt hiszitek, hogy a mélyszegénységben élő cigányok, a csőd felé tántorgó görögök, a felzárkózni képtelen magyarok, és a többi nehézséggel küzdő közösség azért olyan, amilyen, mert génállománya, átkos szociokulturális öröksége, vagy, mit tudom én, nyelvének zavaros struktúrája nem ad neki esélyt a felemelkedésre? Ti tényleg azt képzelitek, hogy elsősorban azon múlik egy közösség sorsa, mennyire szorgalmas, áldozatkész, előretekintő, netán erkölcsös, vagy génhelyes annak a csoportnak a többsége?
Nos, ha ezt hiszitek, elárulom, tévedtek. Az efféle különbség megdöbbentően keveset számít. A különbség másból adódik. Egy nemzet fiai között a gazdag északon és a szegény délen ugyanis pontosan egyforma a lusta herék, a korrupt politikusok, és az egyéb torzszülöttek aránya. Miért volna a Svájcban élő homo sapiens szorgosabb, mint a Burkina Fasoban született fajtársa? Miért volna a német kevésbé korrupt, mint a görög, miért volna a magyar butább, mint a francia?
Mit számít a szorgalom, ha a rendszer megöl?
Aki a görögök szorgalmát kéri számon, az éppenséggel azt is gondolhatná, hogy Auschwitz rabjai jómódban, boldogan élhettek volna, ha szorgosabban fejtik a követ. Pedig a valóság nyilván nem ez. Lehet ugyan, hogy a szorgosabbak kevesebb verést kaptak, ezért kevésbé merültek ki, s ezért tovább bírták a rabszolgamunkát, de végül a szorgalmasak és a lusták egyaránt belepusztultak a rendszer logikájába. Annak idején az amerikai bevándorlási hivatal is alkalmazott efféle megkülönböztetést a selejtes és teljes értékű népek között. Ám a hatvanas évek végén rájöttek ők is, hogy ez marhaság. Felismerték ugyanis, hogy nem azért henyél a görög és dolgozik a német, mert egyik ilyen, a másik olyan, hanem pont azért, mert egyformák. Mindketten képesek arra, hogy belássák, erőfeszítéseiknek van, vagy nincs értelme. S a görög, a cigány, vagy éppen a fekete-afrikai számára a körülmények elsősorban azt garantálják, hogy ne legyen értelme tetteinek, a német számára viszont azt, hogy igenis legyen.
Lehet egy görög, egy ugandai, vagy éppen egy magyar cigány bármennyire szorgalmas, ha a rendszer, amelyben él, nem jutalmazza szorgalmát. Ha a vágyott életszínvonal és a reális lehetőség köszönő viszonyban sincs egymással, akkor a szorgalmas munka bizony egyszerű időpocsékolás. És lehet bármilyen lusta az a német, francia, vagy amerikai polgár, lustaságának kevés következménye lesz életszínvonalára nézve. Mert életének környezete, s így személyes jóléte, gazdagsága, sikere csaknem teljesen független az ő szorgalmától. A Rózsadombon élő világ lustája éppen úgy európai életminőségben henyélheti végig hosszú életét, mint ahogyan a nyomornegyedek szorgos hangyája is a harmadik világ szintjén fogja leélni a maga szűkre szabott éveit.
A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme
Én nem mondom, vannak néplélektani szempontok, amelyek befolyásolják egy ország sorsát, de a lustaság és a szorgalom bizonyosan nem nemzet-karakterológiai tényező. Ez a lapos okoskodás Max Weber híres elemzése óta terjed az olvasni tudó világban, dacára annak, hogy ma már egyértelmű kutatások igazolják, efféle összefüggésről szó sincs. Valójában egyetlen szempont, az innovációhoz való viszony, vagy mondjuk inkább így, a változó körülményekhez való alkalmazkodás képessége határozza meg azt, hogy egy közösség mennyire lehet sikeres. A körülmények hatalma ugyanis ezerszer nagyobb, mint azt felfogni képesek vagyunk. Bármennyire szeretnénk hinni a személyes önmegvalósítás diadalútjában, az ihletett, sikeres, győzedelmes életpálya inkább csak romantikus álom, mintsem valódi lehetőség. Az igazi esély azzal kezdődik, hogy olyan életkörülményeket keresünk, amelyek támogatják az élőket, s nem megfojtásukra törnek.
A körülmények döbbenetes hatalmát ma már ezernyi kutatás igazolja, de igazolja a történelmi, vagy akár a hétköznapi tapasztalat is. Majd minden magyar zseni külföldön lett sikeres, s majd minden értelmes emberünk kivándorláson töri a fejét.
Ők, ha talán nem is fogalmazták meg olyan szabatosan, mint a kortárs szociálpszichológia szakkönyvei, azért pontosan tudják: abban a pillanatban, amikor átlépik Németország, Hollandia, vagy az Egyesült Államok határát, abban a pillanatban, amikor a fejlett Nyugat földjére teszik lábukat, hirtelen óriási tőke kerül sorsuk bankszámlájára. „Az a mexikói, aki az Egyesült Államokba települ át, ötször annyi értéket állít elő évente, mint az, amelyik otthon marad” – állítja Ronald Bailey, a Reason magazin tudományos szakírója. „Ha egy mexikói, egy délkelet-ázsiai, vagy egy afrikai be tud jutni az Egyesült Államok területére, egyszeriben négyszázezer dollárnyi láthatatlan tőkéhez jut.” Ennyit számítanak ugyanis azok a társadalmi feltételek, amelyek a bevándorlót fogadják. A fejlett országok intézményrendszere, oktatáspolitikája, jogrendje, egészségügyi ellátása, kommunikációs struktúrája, kormányzati rendszere, árubősége, vállalkozói kultúrája, az emberek egymás iránti bizalma, sokkal inkább meghatározza egy élet sikerét, mint a személyes adottságok. S bizony, ebbe a csomagba még az olyan apróságok is beletartoznak, mint a hazai pénz árfolyama, amely exportelőnyt, vagy exporthátrányt garantál szorgos és lusta termelőnek egyaránt.
A tót atyafiak, most, hogy a forint árfolyama olyan betegesen gyengécske, lelkesen költik nálunk a pénzüket. Az ő, euróban kapott fizetésük ugyanis újabban jó tizenöt százalékkal többet ér a magyar boltokban. Nem csoda hát, ha örömmel vásárolnak Komáromban, Esztergomban, s örömmel lubickolnak a Miskolc-tapolcai élményfürdőben. S ez az árfolyamnyereség független attól, hogy egyébként lusták, vagy szorgosak, mint ahogyan a komáromi zöldséges hirtelen megnövekedett euro-forgalma is független attól, mennyire volt szorgos, vagy takarékos, erkölcsös, vagy jó képességű korábban.
A munka – önmagában – nem tesz szabaddá.
A képeken szeméttelepeken dolgozó, szorgalmas gyerekek láthatók. De az is lehet, hogy nagyon lusták...
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
Az utolsó 100 komment: