Kíméletlen harcot vív az ország a rasszizmus terjedése ellen. Nem elég, hogy a holokauszt-üldözési mániába belebetegedett hazai zsidóság birkózik az antiszemitizmussal, a közelmúltban amerikai legátus is vizsgálta és találta aggasztónak a magyarok rasszizmusát, nemrégiben a miniszterelnök mondott ellene dörgedelmes szavakat, újabban meg a Le Monde derítette ki, hogy a Kurultáj antiszemita vonatkozásokat is hordoz.
Nekem meg végtelenül elegem van ebből a tartalmatlan, fajmentő ajvékolásból. Legfőképpen azért, mert a rasszizmus elleni küzdelem éppoly üres szó, levegő, semmise, mint Falstaff becsülete. Talmi propaganda, szellemtelen bájolgás, zavaró fecsegés. Naná, hogy eredménytelen.
És, akkor most tegyük végre rendbe ezt a rasszista káoszt! Mert, talán nem ártana tudniok lelkes zsidómentőinknek, vajon mi ellen küzdenek.

Ilyenek a zsidók

A zsidóságot évszázadok, sőt évezredek óta kritizálják. Hol azért, mert egyistenhívők egy politeista világban, hol azért, mert a megváltás reményével csúfnak, gonosznak, megváltandónak állítja világunkat, hol azért mert zsidók egy keresztény közegben, hol azért, mert pénzkereskedelemmel foglalkozhatnak egy kamatszedést tiltó környezetben. Újabb korokban azért, mert elsőként találták rá a megnyíló ipari, gazdasági, értelmiségi pályákra, később meg azért, mert uralták is ezeket a területeket. A nácik és egyéb fajelméletek hívei kimutatták a zsidóság alacsonyabb rendűségét, a jobboldaliak úgy vélték, hogy a zsidók hozták ránk a kommunizmust, a baloldaliak szerint viszont a tőke uraiként törnek vesztünkre.
Van miből válogatni. Aki egy kicsit is otthon van a kultúrtörténet izgalmas fabulái között, bőséges antiszemita anyagot szedegethet össze, ha akar. Aki azonban nem kíván kimondottan antiszemita gyűjtést folytatni, az is felmarkol ebből a kulturális hagyományból egy nagy adagot, ha másképp nem, hát Kohn és Grűn tréfás kalandjain keresztül, és kialakít egy igen egyszerű sztereotípiarendszert: ilyenek a zsidók.
Természetesen akadnak Magyarországon olyanok, akik a kultúrtörténet rémmeséit valóságnak gondolva, valamelyik letűnt kor visszatértéről álmodozva, annak igazságait szajkózva, például keresztény fundamentalizmusuk okán tekintenek gyűlölettel a zsidóságra. Kevesen lehetnek, nem is foglalkozom itt velük. De megjegyzem, az ilyen múltba réverdő alakokkal sem az a fő probléma, hogy antiszemiták, hanem az, hogy elmúlt kor valóságát képzelik igaznak, hogy egy letűnt, tehát nem létező világ tényeiben hisznek, hogy egy olyan rémálomban élnek, amely a távol áll a jelen tapasztalataitól.    

Szemantikai játék

A mai magyarországi antiszemita közbeszédnek, sok apró jelenség mellett, négy jelentős és igen jól elkülöníthető formája van. A legközönségesebb, legegyszerűbb, és legtöbbször hallott zsidó-káromló kitüremkedés a hétköznapi nyelvben valójában nem antiszemitizmus. Még akkor sem, ha sokszor annak látszik.
Az „Utálom a zsidókat!”, a „Ne legyél zsidó!”, a „Hogy ez mekkora zsidó!” szófordulatok mögött a legtöbb esetben a zsidósághoz kapcsolt sztereotípiára áll, és nem a rasszizmus.  Mások ugyanígy utálják a skótokat, s közben egyáltalán nem a brit felföld lakóiról beszélnék, hanem a zsugori, fösvény emberekről. Vagy ráförmedhetnek valakire, hogy ne cigánykodjon, miközben egyáltalán nem a roma közösséggel van bajuk, hanem azzal a csalafintasággal, amely magát áldozatnak feltüntetve, a másikat becsapva jut haszonhoz.
Amikor tehát a zsidókat sújtja megvetésével a mindennapi közbeszéd, többnyire csupán a pénzéhes, profithajhász emberekről mond ítéletet, s nem a zsidókról. Mondhatnánk – ha volna ilyen szó a magyarban – azokról, akik „zsidóskodnak”.
Az ilyesféle zsidó-ellenes érzület nyilvánvalóan nem antiszemitizmus. Pusztán szemantikai játék, jelentésbeli ficam, tartalomferdülés, amelynek lényege cseppet sem irányul a zsidóság ellen, csupán egy mentalitás ellen ágál, amely mentalitást okkal, vagy ok nélkül a zsidósághoz kapcsol az európai kultúra. Népszerűségét rejtett humorának köszönheti, amely humorforrást elég pontosan feltárulkozik Örkény egypercesében, a „magyarni” ige kapcsán.
E szemantikai ál-antiszemitizmus nem mélyebb, nem elkötelezettebb, nem veszélyesebb a zsidóságra nézve, mint mondjuk a „mucsai” jelző használata a Mucsán születettekre nézvést.
 Az ellene való küzdelem meddő és értelmetlen. Még akkor is, ha ezek a szófordulatok, viccek és egyéb sztereotípiák egyébként bántóak a zsidó közösség számára.

Hagyomány és hétköznap

A zsidósághoz kapcsolódó sztereotípia kibővített, és újraértelmezett formája, félig-meddig tudományos köntösben jelentkezik, s a zsidó közösség szociokulturális örökségéről mond ledorongoló véleményt. A családban, hitközségben, mikroközösségben élő, s a zsidó emberek viselkedését, gondolkodását, érzésvilágát meghatározó kulturális hagyomány létezése részben elfogadható nézet. Minden közösséget meghatároz valamilyen szociális kohézió. Ettől közösség, ettől másmilyen, mint más közösségek.
Rasszista polgártársaink azonban igencsak túlértékelik az ilyesfajta identitás-elemek jelentőségét. A sajátjukat csakúgy, mint másokét. S míg a magukéval feltétel nélkül azonosulnak, másoktól kisebb vagy nagyobb mértékű önfeladást várnak: Asszimilálódjon a cigány, a zsidó, a tót és az oláh, legyen egységes nemzetté, zárt identitás-közeggé, egységes szociokulturális térré az ország!
Nehéz vitatkozni velük. Kiforrott ideológiát képviselnek. Évszázadok nemzeti lelkesedése, a történelmi közelmúlt megannyi értelmezési kerete, a művészet, a tudomány és a közélet ezernyi szimbolikus gyámköve támasztja alá vélekedésüket.
Talán csak a XXI. századi hétköznapok valósága hiányzik ebből kerek és lezárt nemzeti világegyetemből. Ez hiány azonban döntő lehet. Mert a legtöbb szocio-antiszemita pontosan tudja, ha talán megfogalmazására nem is képes, hogy a nagy világértelmezések kora véget ért. A nagy eszme, az egyetemes valóságot magyarázó meta-narratíva, a vallási-, nemzeti-, vagy éppen osztály-öntudat időszaka lezárult. Aki magyar, aki zsidó, aki cigány, csak addig az, amíg ez az értelmezési keret előnyére válik, hasznára van, javára szolgál. De nemzeti elkötelezettségű honfitársaink éppen úgy ki tudnak lépni hazájuk hagyományaiból, mint nemzetietlen polgártársaink. Jó részük, a boldogulás reményében hajlandó feladni hazáját, nemzetét, hitét, hogy idegenben próbáljon szerencsét. Miért is lennének mások a zsidók? A szociokulturális örökség a ma élő nemzedék számára nem több mint olyan csomag, amiből szabadon válogathatunk, s amiből tetszésünk, szükségünk, igényünk szerint használhatunk, vagy elvethetünk ezt vagy azt.
De sokan még ezt is tudják, mégsem kedvelik mindazt, amit a zsidó kultúra jelent. Ez a nem szeretés azonban csak éppen, hogy karcolja az antiszemitizmus szélét. Mert, hát tulajdonképpen, miért is kellene szeretniük?

Cion bölcsei

Izgalmasabb, és már valóban rasszista elemeket hordozó vetülete a hazai antiszemitizmusnak a zsidóság szerepével fűszerezett összeesküvés-elmélet. Eszerint, aki nem tudná, a zsidóság világuralomra tör, s ennek érdekében mindenféle összeesküvéseket eszel ki. Hol a tőkét monopolizálja, hol a médiát veszi birtokba, hol kommunizmust fabrikál, hol meg kapitalizmust eszkábál. Mikor mit. Vagy, ha lehetősége van rá, mindezt egyszerre. Most éppen ott tarunk, hogy a zsidóság óriási befolyással van az USA politikájára, a világ médiájára és bankjaira, s így a hatalom, a pénz és a tudatformálás minden eszközét bírja ahhoz, hogy valóban a világ ura legyen.
A vicces az, hogy ennek az összeesküvés-koncepciónak létezik egy zsidómentes változata is, amely tőlünk nyugatabbra virágzik, s amelynek oldalhajtásai természetesen nálunk is gyökeret vertek. Eszerint valamiféle világállam létrehozására törekednek bizonyos titokzatos erők, s ennek lépéseiként nagyjából ugyanazt művelik, mint a zsidók.
Az efféle globális hatalom-centralizáció-képzelgésnek sok évszázados kultúrtörténete van. Néha a zsidókat is belekeverik a képbe, máskor nem. Az mindenesetre külön röhejes, hogy még Napóleon is be akart lépni abba a titkos, illuminátus társaságba, amely – az akkor divatos összeesküvés-elmélet szerint – a világ fölötti hatalmat gyakorolta. Ekkoriban Napóleon azonban már császár volt, s fél Európa úgy táncolt, ahogyan ő fütyült. Van, akinek semmi sem elég… Másik oldalról nézve az is roppant humoros, hogy a zsidóságnak is megvan a maga önigazoló, identitásteremtő, tőről metszett összeesküvés-elmélete. Úgy ismerjük: holokauszt.
A zsidó-világösszeesküvés elmélete azonban a szó szoros értelmében megint csak nem antiszemitizmus, hanem pusztán hülyeség. Ha küzdeni akarunk ellene, nem a rasszizmus ellen kell szót emelnünk, hanem a bárgyú, gondolat nélkül való, önfelmentő világmagyarázat ellen. Az efféle antiszemitizmussal szemben nem érv semmiféle blőd liberalizmus, politikai korrektség, vagy cáfolat. Komolyan vitatkozni nem is szabad ilyes elméletekkel, mert az összeesküvés-gondolatkör olyan, mint a mágikus világmagyarázat: Minden jelenséget képes a maga képére formálni, minden ellenérvet a félrevezetés és a manipuláció eszközének tart, minden bizonyíthatatlanságban a titkosság igazolását látja. Egyszóval a zsidó világ-összeesküvés koncepcióját nem az antiszemitizmus problematikáján belül, hanem elsősorban a józanész keretei között érdemes kezelni. És itt válik igazán érdekessé a kérdés, hiszen a rasszizmus elleni küzdelem sokakat hagy hidegen, de a hülyeség ellen bármikor mozgósíthatóak ugyanezek az emberek.
Ebben az értelmezési keretben legfőképpen azt érdemes elmondanunk Cion bölcseitől rettegő felebarátunknak, hogy az összeesküvés-elmélet nem olyannak mutatja a világot, amilyen az a valóságban, hanem olyannak, amilyennek lennie kellene. Egy összeesküvés által formált világban az ok és okozati összefüggéseket szándékok és akaratok helyettesítik, legfőképpen persze ellenséges akaratok. Azok pedig, akik ennek a világnak a kárvallottjai, éppen azért vesztesek, mert az összeesküvők szemében nagyon is veszélyesek.  Így tesz szert hamis jelentőségtudatra a mélymagyar, akitől szívcsakráját akarják elorozni, a zsidó, akit körmönfont rendszerrel akartak megsemmisíteni, az arisztokrata, akitől szabadkőművesek lopták el előjogait, vagy az egyszerű polgár, akinek jóléte alól valami rejtélyes hatalom húzza ki az egzisztenciális altalajt.
Talán érdemes elmondani azt is, hogy abból a politikai elitből, amelyik egy szimpla korrupciós bulit nem tud kivitelezni úgy, hogy ki ne lógjon a lóláb, nos, abból az elitből nem nézhetünk ki épkézláb összeesküvést. Még az agyafúrt zsidókból sem, akik ugye arra is képtelenek voltak, pár ezer évig, hogy egy saját államocskát összehozzanak valami barátságos helyen, ha már egyszer a sajátjukat ott felejtették az ókorban.

Gének, rasszok, rasszisták

Az igazi antiszemitizmus, a tulajdonképpeni rasszizmus maga a fajelmélet. Ennek hívei úgy tudják, a genetikai örökség meghatározza létünket. Származásunktól függ, miféle emberek vagyunk, mennyire lehetünk értékes és hasznos, vagy éppen haszontalan, élősködő tagjai az emberiségnek.
Hogy az efféle vélekedést – a genetika mai állásának megfelelően – a közvélemény többsége elveti, az természetesen nem jelenti azt, hogy egy kisebbség ne hihetne benne.  És ezzel összefüggésben most szögezzünk le valami igen fontosat: Nevezetesen azt, hogy a vér-rasszista kérdésfelvetés bizony komoly tudományos kérdés. Még akkor is, ha a tudomány számára a náci rezsim vállalhatatlanná tette a genetikai vizsgálatok ilyen irányú továbbvitelét, még akkor is, ha a mai tudományosság alapvetően elveti a genetikai problémákra adott rasszista válaszokat. Mi több: annál inkább az.
A tudománynak ugyanis nem az a működésmódja, hogy erkölcsileg vállalható végső igazságokat fogalmaz meg, hanem többnyire inkább az, hogy a korábban megfogalmazott tételeket igyekszik cáfolni, bővíteni, függetlenül e kérdések erkölcsi megítélésétől.  
Tudományos kérdés nem attól lesz valami, hogy a tudomány bizonyítja. Ettől dogma lesz. Tudományos kérdés akkor születik, amikor a tudomány valamit megcáfol, vagy megpróbál megcáfolni. Esetünkben megcáfolhatja például a rasszista vélekedéseket. De megcáfolhatja ugyanilyen lendülettel a faji egyenlőség évtizedek óta hangoztatott tételét.
Az efféle genetikai-tudományos köntösben elénk lépő antiszemitizmussal szemben természetesen ismét hatástalan minden emberbaráti gesztus, filantróp demonstráció, szabadelvű állásfoglalás.
A genetikára alapozott rasszizmust, csak, mint tudományos kérdést érdemes kezelni, annak minden vonatkozásával együtt. Még akkor is, ha már maga a kérdésfelvetés is bántó a zsidóság számára. A tudományt ugyanis a zsidók érzékenysége nem kell, hogy érdekelje. A genetikai örökség esetleg eltérő volta azonban igen. Mert az új tudásból, például a cigányság felzárkóztatásának új lehetőségei következhetnek. Vagy esetleg a genetikai alapon álló rasszizmus alapos cáfolata származhat.
Mindkettő komoly eredmény.

Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK  facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.