Tisztelt Tamás Gáspár Miklós!
Én önt igen-igen tisztelem. Bár gondolatai jelentős részével nem értek egyet, írásainak kérlelhetetlen logikája, szellemi horizontjának tisztasága, szövegeinek rejtett humora és bölcs derűje – az egyetértés és egyet-nem értés tengelyén túl is – lenyűgöz engem. Nem mindig fontos az, hogy önnek igaza van, vagy nincs. Sőt, valójában ennek alig van jelentősége. Ami a lehetséges igazságon túl van, az gyakran sokkal fontosabb. Szerb Antal irodalomtörténete egy irodalomtörténész szemében bizonyára nem számít értékes munkának. Ámde Szerb Antal irodalomtörténete a magyar irodalom parádés feldolgozása, örök élmény, páratlan tanulság, függetlenül egyébként tartalmától, látásmódjától, függetlenül igazságaitól és tévedéseitől. Valami hasonlót gondolok az Ön munkásságáról is. Általában nem hiszek az ön igazságaiban, de mindig megbabonáz az a törekvése, hogy gondolatait a műveltség, a tudás, a szövegírói bravúr legszélesebb teljességével próbálja átadni olvasóinak, még akkor is, ha ez a néha a szöveg rovására megy.
Önismétlő hibáink
Nem tudhatom, hogyan élte meg az SZDSZ-ben viselt szerepének átalakulását, hogyan tűrte, amint meghatározó szereplőből díszletté zsugorodott, hogyan dolgozta föl azt a szomorú folyamatot, amelynek során az ön által is alapított, vezetett és képviselt Szabad Demokraták Szövetsége, izgalmas szabadelvű értékcsoportból a hazai komprádor-burzsoázia legagresszívebb mozgalmává lett. De bárhogyan is viselte, úgy tűnik számomra, hogy a közelgő október 23-i ünnepen ön ismét hajlandó lesz felvállalni azt a hálátlan szerepet, amit már egyszer elfogadott. Én pontosan tudom, hogy az ember mennyire nehezen látja meg az önismétlő tetteket, amelyek miatt minduntalan elköveti saját hibáit. Éppen ezért vagyok bátor önt figyelmeztetni tervezett szerepének rendkívüli súlyára. Önt ugyanis ismét az a veszély fenyegeti, hogy olyanokat hitelesít szavaival, gesztusaival, tetteivel, akikkel talán nem is akar közösséget vállalni.
Engedje meg, hogy október 23-ra tervezett felszólalásával kapcsolatban megismételjem egy előbbi mondatomat: Ami a lehetséges igazságon túl van, az gyakran sokkal fontosabb.
Ön talán túlságosan távolról, egyetemes perspektívából szemléli a magyar közélet mikrokozmoszát, így eshetett, hogy elkerülte a figyelmét pár apró, de annál fontosabb részlet. Olyan részletek, amelyek az elmúlt hónapok során váltak láthatóvá, s amelyek ismét túlmutatnak azon a kérdésen, hogy a Millának a maga törekvéseiben vajon igaza van vagy nincs, ámde amelyek sokkal fontosabbak ennél az igazságnál.
Reinkarnáció
Ez a fontosabb dolog ugyanis nem más, mint az a tény, hogy az elmúlt hónapokban, sőt az elmúlt napokban megszületett az SZDSZ reinkarnációja. Úgy hívják Egymillióan a magyar sajtószabadságért.
A Milla kezdeti, meglehetősen bizonytalan, identitáskereső és sokoldalúan nyitott szárnypróbálgatásai után mára egyértelművé lett, hová sorolja önmagát ez a szerveződés.
Nem pusztán arról van szó, hogy a Milla kommunikációjában, értékpreferenciáiban követi az SZDSZ hagyományait, de sajnos arról is, hogy demokrácia-felfogása, közéleti szerepvállalása, politikai helyezkedése mind-mind az SZDSZ nyomvonalán halad. Az a baloldali-liberális értelmiség, amely annak idején az SZDSZ-ben lelt otthonra, mára –a maga szubkultúrájának minden elemével együtt – megérkezett a Millába, s egyértelműen dominálja az új szervezetet. A Milla szinte szóról szóra követi az SZDSZ politikáját, gondolkodásmódját, létformáit.
Az új szervezet bár rendszeresen kiáll a homofóbia, a nők hátrányos megkülönböztetése, a rasszizmus különféle formái ellen, Facebook-oldalán mégis teret adott a rasszista, cigányozó kommentároknak Orbán Viktor egy Kőszegen készült fotója kapcsán. Az a kettős beszéd, amit annak idején az SZDSZ képviselt, s amely a suttogó propaganda szintjén nagyon is tudatosan használta föl a rasszista közbeszédet politikai ellenfeleivel szemben, íme, visszaköszön a Millából.
A csoport eredeti célkitűzését, a sajtószabadság védelmét is amolyan szabad demokratásan értelmezte a Milla, amikor a liberális eszmekör számára nem tolerálható véleményekről volt szó. A szervezet a „civil érdekérvényesítés nagyszerű példájának” nevezte, mikor elérte, hogy a közmédia ne ismételje Pesty László cigányokról forgatott filmjét. A nemzeti problémákkal kapcsolatos SZDSZ-es érzéketlenség brutális hitvallásaként a Milla Trianon évfordulóján a brit gyarmatbirodalom széteséséhez hasonlította a történelmi Magyarország feldarabolását.
De az értékvilág azonosságán túl a szubkultúrában jelenlévő tragikus demokráciakép, a bizantiánus intrikák sora, az elitpolitizálás megannyi tünete mind- mind a valamikori SZDSZ-t hozza vissza. Nagyon nehéz nem észrevenni a párhuzamot Dopeman, a Milla alternatív köztársasági elnöke, és Kuncze Gábor SZDSZ-es karrierje között. Mindketten alkalmasak voltak arra, hogy egy eddig meg nem szólított csoport szimpátiáját hozzák el a pártnak. Az underground Doppeman éppúgy, mint a derék magyar ember küllemű Kuncze.
És ugyan miféle lényegi különbség fedezhető föl az SZDSZ által lelkesen támogatott Gyurcsány Ferenc, Kóka János, és Bajnai Gordon között? Segítek: semmi. Mégpedig azért nem, mert ők ugyanannak az alomnak a kölkei: a rendszerváltás igazi hiénái, vérbeli nagytőkések, egymásnak rég kipróbált harcos- és üzlettársai.
Civil faló
Én sokáig igen nagy bizakodással tekintettem a Millára. Úgy tetszett, a hazai civil közélet újul meg általa. Ám ahogyan az SZDSZ-kultúra hétről hétre uralkodóvá vált, úgy kopott le a Milláról a civil jelleg, s úgy erősödött föl az egyes témákat tabusító, más témákat kidomborító klasszikus, belvárosi értelmiségi szubkultúra. Ez a csoport elkezdte nem tűrni a kritikát, s horribile dictu, elkezdte nem tűrni a rendszerkritikát. A Milla meghatározó alakjai azok lettek, akik gondolkodás nélkül képesek előbüfögni a nemzetközi mainstream minden rögeszméjét, s akik számára az Orbán-kormány elsősorban azért kibírhatatlan, mert szembe fordult a hegemon gondolkodásmódokkal, kultúr-közhelyekkel, és tőkés érdekekkel, egyszóval a rendszerrel. A szervezet, amelynek „nem tetszik a rendszer”, a rendszer legelkötelezettebb híve lett.
Azzal pedig, hogy Bajnai Gordonnak a Milla ad lehetőséget arra, hogy kibontsa politikai zászlaját, nos, azzal kiderült, hogy itt szó sincs civil mozgalomról, új pólusról, nyitottságról, toleranciáról, demokratikus, alulról jövő elvekről. Viszont szó van restaurációról, szó van arról, hogy a szociálliberális elit, s a vele egyívású hazai komprádor-burzsoázia a Milla trójai lovával próbálja meg visszaszerezni a hatalmat, amit Orbán kicsavart a kezéből.
Úgy tűnik, azok a százezrek, akik az SZDSZ széthullásával politikai otthon nélkül maradtak, most végre megtalálhatják azt a szervezetet, amelyik képviselni tudja mindazt, amiben ők hisznek, amit igaznak és helyesnek tartanak. Beállhatnak a Milla ernyője alá mindazok, akik mostanáig ilyen-olyan civil szervezetekben, pártkezdeményekben táplálták a szabad demokrata gondolat parazsát, beállhatnak ide azok, akik eleddig egyéni karrierjük részeként hirdették a globalizáció üdvét, a neoliberális eszmék értékét, s beállhatnak azok, akik eddig azt hitték, hogy a DK-ból, vagy az LMP-ből faraghatnak új SZDSZ-t.
Sokaknak lesz ott helyük.
De önnek? Önnek, akinek köpenyéből kibújt itt minden rendszerkritikus mozgalom, önnek valóban ott a helye?
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
