Komoly és bizony életbevágó vita bontakozott ki a közelmúltban elfogadott földtörvény kapcsán. A polémiának, napi aktualitása mellett van elvi síkja is. Az LMP nemrégiben tett javaslatának megfelelően kérdésessé lett: áru-e a föld, vagy nem az, kivonható-e a termőfölt a tőke szabad mozgását biztosító egyezmények hatálya alól, vagy nincs szükség efféle rebellióra, hiszen a föld ugyanolyan jószág, mint akármelyik termelőeszköz. Az érvek sorához most hozzá kell tennem a magam néhány gondolatát, mert úgy tűnik, a diskurzus mindenről szól, csak a lényegről nem.
A hangok
Szakértők, politikusok, bloggerek, a kapitalizmus sok ütődött apologétája hirdeti a lapos és közhelyszerű gondolatot: a föld éppen olyan árucikk, mint a cipő, vagy még inkább, olyan, mint a cipőgyár. Termelni lehet vele, tehát jövedelmező. Termelőeszköz. Áru maga is. Így mindazok a gondolatok, amelyek a termelőeszközök hosszú sorából kivennék a földet, csak romantikus ömlengések, melyeknek egy racionális világban nincs helyük.
Majdnem azt írtam, hogy mindez alapvető tévedése a tőkés rendszer híveinek, de itt nem tévedésről van szó. Inkább uszításról. Vagy még inkább a hangokról. Azokról a hangokról, amelyek a skizofrén fejében hallatszanak csupán, s amelyeket követve, rombolni, ártani, ölni kényszerül a beteg. A földhöz való viszony ugyanis lényegében nem más, mint a kapitalista világ pszichopatológiájának fájdalmas tünete.
Nem arról szól a földkérdés, hogy előnyös-e a termőterületet úgy kezelni, mint a tőkét. Nem az a probléma lényege, hogy a családi kisbirtok, vagy a mezőgazdasági nagyüzem hasznosabb-e a társadalom számára, mint ahogyan az is mellékes, mennyire igazságos, vagy, hogy mennyire korrupt a termőföldek birtokba adása. Arról pedig végképpen nincsen szó, hogy mennyi romantikus, nemzeti, rögparaszti érzelem, szeretet, szimbolikus tartalom kötődik a földhöz.
A földhöz való viszony emberjogi kérdés, és mint ilyen méltóságunk és szabadságunk meghatározója. A földhöz való viszony az élethez való jogról szól, arról, mennyire rendelkezhetünk azzal, ami a miénk, azaz végső soron arról, mennyi határozottsággal mondunk ellene a kizsákmányolásnak. A földhöz való viszony természeti és társadalmi környezet kettősségében elfoglalt helyünk kijelölője, emberi létezésünk esszenciája, emberi minőségünk mércéje. Semmi romantikus, semmi haszonelvű, semmi nyereségorientált tartalma nincs. Ha csak az nem nyereség, hogy mi emberek, emberek lehessünk.
Tőke és természet
Hogy a helyére tegyük a dolgokat, fontos leszögezni, hogy a tőkés rend kialakulása, a kapitalizmus születése szorosan összefügg a föld privatizációjával. Ebben igaza van minden tőkepárti tollforgatónak, még akkor is, ha abban tévednek ezek a bárgyú klaviatúrakoptatók, hogy a kapitalizmus a lehető világok legjobbika. A közföldek, mi több a jobbágytelkek kisajátítása nélkül a tőkés világ elképzelhetetlen lett volna.
Hogy nagy ugrással a jelenbe lendüljünk, vessünk egy pillantást a Nestlé elnökének nyilatkozatára. Peter Brabeck-Letmathe azt vetette föl a minap, előnyös volna a Föld vizeinek privatizálása. Ez a lépés ugyanis – a nagyvállalati logika szerint – megoldaná a vízkészletek szűkösségéből eredő összes gondunkat. A víz új tulajdonosai így „ésszerű készletgazdálkodás” alapján szerveznék meg a vízhez való hozzájutást, éppen olyan feltételekkel fogyaszthatna a bővizű Európai polgára, mint a szaharai-övezetben élő szerencsétlen. Mindenkinek jutna víz… ha fizetni tudna érte…
A Nestlé elképzelése igazi biztosítékkiverő ötlet. Pedig semmiben nem különbözik attól a koncepciótól, amelynek értelmében a föld magántulajdon. A víz érték, akár a föld, tehát értékesíthető. Mielőtt azonban továbbvisszük ez a bornírt ötletet abba az irányba, hogy vajon miképpen lehetne privatizálni a levegőt, kanyarodjunk el a génmanipuláció irányába! Hogy hogyan kerül a csizma az asztalra? Nos, úgy ahogyan a vízre szemet vető Nestlé elképzelései közé. A vállalat vezetője, Peter Brabeck-Letmathe szilárdan kiállt a GMO-rendszerek mellett. Maga nyilatkozott arról, hogy a víz privatizációjával kapcsolatos ötletét lényegében a Monsanto génmanipulációi ihlették.
És lényegében pontosan ugyanarról az elvről van szó: kié a természet?
Kié a gyermek?
Minden tévedést eloszlatva sürgősen rámutatnék arra: a génmanipulált termék nem azért veszélyes, mert az valami titokzatos betegséget, géntorzulást, vagy bármilyen egyéb bajt terjeszt. Ha így lenne, ha csak ennyi baj lenne, akkor ez ellen könnyedén tudnánk védekezni. A génmanipulált vetőmaggal azonban az a baj, hogy jogtulajdonosa van. És e tény ellen nem tudunk küzdeni, mert a kapitalizmus lényegéhez tartozik, a rendszer nélkülözhetetlen eleme. Az pedig, hogy a vetőmagnak van-e jogtulajdonosa valójában a kizsákmányolás kérdése. Mert a hétköznapokban e jogtulajdon úgy néz ki, hogy az indiai, afrikai, vagy éppen magyarországi parasztember – aki évezredek óta félre teszi terméséből a jövő évi vetnivalót – ezt immár nem teheti meg. Évről évre fizetnie kell azért, hogy vethessen, s majdan arathasson.
A három egyértelmű nagyvállalati törekvés: a föld, a víz és a vetőmag magántulajdonba vétele az élelem teljes kisajátítását eredményezheti. Ha a nagyvállalati szándék sikerrel jár, akkor a természet olyan szeletét ragadják magukhoz a tőkés társaságok, amelynek birtokában gyakorlatilag korlátlanul kizsákmányolhatóakká válik az ember. Minden ember.
Belátom, nehéz érzékelni a jelenség elképesztő súlyát. De, hogy könnyebb legyen, elmondom: az amerikai szabadalmi hivatal, különböző magánvállalatoktól és egyetemektől elfogad szabadalmi igényeit emberi génekre. Pillanatnyilag több mint 4000 génre van bejegyezve tulajdonjog az amerikai szabadalmi hivatalnál. Ez azt jelenti, hogy az ember genetikai kódjának közelítőleg 20 százaléka áll szabadalmi oltalom alatt. Azaz valakinek a tulajdona. Cégeké, egyetemeké, de semmiképpen sem a tiéd, kedves olvasó, vagy az enyém, azoké, akik hordozzuk, örököltük és örökítjük e géneket.
Ha ilyen körülmények között le szándékoznánk másolni a genetikai kódot, azaz gyermeket kívánnánk vállalni, akkor azzal genetikai kalózkodást művelünk. Jogi értelemben pontosan ugyanazt tesszük, mint amikor illegálisan letöltünk egy filmet. A cégek, amelyek egyes génjeink tulajdonosának tekintik magukat, jogdíjat követelhetnek minden megszülető gyerek után.
Hogy ez képtelenség? Sajnos egyáltalán nem az. A Monsanto, éppen e logika mentén már több pert is megnyert. A cég, miután az általa szabadalmaztatott GMO magokat a szél befújta egy-egy gazdaságba (tulajdonképpen megfertőzve ezáltal az ottani nem GMO termést), beperelte a gazdákat és a pert meg is nyerte. A gazdák jogtalanul használták Monsanto szellemi tulajdonát!
A szerelő nem tulajdonos!
A valóság ezzel szemben az: hiába képes orvostudomány meghosszabbítani életünket, hiába tudja biztosítani egészségünket, fiatalságunkat, vagy bármi mást, attól még sem egészségünkre, sem szerveinkre, sem génjeinkre, sem életünkre, nem formálhat jogot. Bármit is tegyen hozzá jólétünkhöz a tudomány, az egyetem, vagy a vállalkozás, attól még nem szedhet máj-, vese és szívhasználati díjat senkitől.
Az emberi, állati és növényi gének szabadalmaztatásának célja, értelme és lelkiismeretlen logikája pontosan ugyanaz, mint a víz és a föld privatizációjáé. Olyasmi után kér pénzt a jogtulajdonos, ami – bár ő egyértelműen javít működésén, földműveléssel, víztisztítással, ésszerű készletgazdálkodással, génmanipulációval, tudományos leírással, vagy bármi mással vitathatatlanul jobb állapotba hozza azt – azért mégsem az övé és nem is lehet az övé soha.
A föld, éppen úgy, mint a természeti környezet megannyi más eleme, a víz, a levegő, természetes létünk ezernyi összetevője, szívünk, májunk, génjeink nem kisajátíthatóak. Mert az az életünk.
Amikor a földet védelmezzük a kapitalista pszichopátiától, akkor az életet védelmezzük. Nem pusztán elvont jogokat, nem pusztán azt a nagyon is természetes álláspontot, hogy elvileg minden embernek akkora földet kellene bírnia, amelyen magát és családját eltartani tudja, nem pusztán romantikus, nemzeti, vagy mélyparaszti álmokat kergetünk, de az élethez való jogot védjük.
Mert a föld az élet. Adásvétel tárgya nem lehet!
Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.
