Barátaim, Hullarablók!

Ezúton csatlakozom kedélyes kompániátokhoz, és annak reményében, hogy néhányan majd lájkolják blogomat elgondolkoznak cikkemen, én is fűzök egy szívhez szóló kommentárt a dél-törökországi Bodrum tengerpartján talált, halott kisfiú fotójához. Hogy ne lopjam azok idejét, akik mást szeretnének olvasni, pontosítanom kell: nem a megrázó fotókról, hanem a fotó hatása alá került médiafogysztókról fogok írni, ezért, aki újabb szentimentális nyáladzásra vágyakozna, máris befejezheti az olvasást.  

Egy jó fotó csodálatos hatása
A médiában az a csodálatos, hogy hatására őszintén megrendülnek leglelkesebb fogyasztói. A három esztendős Aylan Kurdi holttestét ábrázoló, minap megjelent képek megdöbbentő erővel nyomakodtak be a lelkekbe. A közösségi médiumokban lépten-nyomon lehetett olyan kommentárokkal, eszmefuttatásokkal, kitörésekkel találkozni, amelyek a mélységes meghatottság és megrázkódtatás hangjai voltak.
A sajtóban, a komolyabb publicisták nem pusztán a fotó által dokumentált szörnyűségről írtak, de arról is, miért ennyire felkavaró a kép – a New York Times szerzője egész kis esszét szentelt annak, hogy rávilágítson: a cipők miatt ugrik ki ez a fotó a hasonlóan tragikus képek hosszú sorából –, sőt egyfajta sajtóvita is kialakult, lehet-e, szabad-e ennyire megrázó képeket közzétenni.
A hétköznapi fogyasztók azonban jobbára olyanokat írtak, hogy „nem tudtam tovább folytatni a munkám…”, „elmentem kiszellőztetni a fejem…” Úgy tűnik, mintha a megdöbbenés hangjai mellett valamiféle katarzisról is árulkodnának ezek a bejegyzések. Mintha a fotó láttán, azt gondolnák a megérintettek, hogy most már aztán tényleg nem mehet így tovább.
Aztán megy minden tovább.

Halálok haszonélvezői
A dolog azért megdöbbentő, mert amúgy, tudjuk, hogy évente sokmillió gyermek veszti életét a harmadik világ nyomorában.  Azt is tudjuk, hogy kicsinyek százezrei szenvednek el különféle visszaéléseket, kényszerülnek olyan életre, amit, mi elképzelni sem vagyunk képesek.
Még azt is tudjuk, hogy a dolognak sok évszázados előzménye van, hogy a szegény országokban élő gyermekek nyomora nem új jelenség, nem most lett, hirtelen, amikor vízbe fulladt Aylan Kurdi, de borzalmakkal kikövezett gazdasági-politikai utak vezetnek ezekhez a halálokhoz.
Nota bene, azt is tudjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek a halála olyan gazdasági struktúra következménye, aminek mi, gazdagabb népek, a haszonélvezői vagyunk. Bár mostanában sokan szeretnék elhitetni, hogy nincs közünk a lusta, buta és dologtalan szegények nyomorúságához, azért nem árt újra és újra leszögezni: de van. A globális világgazdaság minden terméke és szolgáltatása, azaz csaknem minden árucikk, ami a mi életünket kibéleli, azért olyan elképesztően olcsó, mert nem tartalmazza annak a rombolásnak a költségét, amit gyáraink, bányáink, ültetvényeink a harmadik világban véghez visznek. A szegények életkörülményeinek javítása a multinacionális vállalatok növekvő adóját, s ezzel együtt termékeik árának növekedését jelentené. De persze nem jelenti, mert ahol komolyan akarnak javítani a helyzeten, onnan gyorsan elszökik a tőke, sőt – és ez a vicces az egészben – a média gonosz diktátornak kiáltja ki a helyzet javítására törekvő helyi vezetőt. (Aki persze többnyire valóban egy gonosz diktátor, de hát melyik politikus nem az, vagy nem lenne az szívesen?)   

Felelősség és forradalom
Mindazonáltal azt is gondolom, hogy a gazdag országok lakói a szó szoros értelmében nem felelősek Aylan Kurdi, és sok százezer aylankurdi haláláért. Nem olyan könnyű megváltoztatni egy kiforrott, és látszólag pompásan működő rendszert. Felelősséget akkor kellene feltételeznünk, ha azt gondolnánk, néhány halott óvodás miatt hajlandóak lennénk felforgatni a rendszert, ha azt gondolnánk, hogy mindenkinek tudatos vásárlóvá kell lennie, ha azt képzelnénk, mindenkinek érett médiafogyasztóvá kell alakulnia.
De hát addig, amíg egy jól elkapott fotó könnyeket csal a szemekbe, amíg a média sodró érzelmi hatásokat képes kiváltani, amíg a sajtó hatni tud, addig éppen azt a diktátort fogják gyűlölni a fejlett országok fogyasztói, akit kell, éppen azt az árucikket fogják megvásárolni, aminek hirdetése beleég az elméjükbe, azt fogják igaznak hinni, amit igazságként mutatnak nekik.
Gondolkodni, tényeket összevetni az információkkal, ellenállni a manipulatív hatásoknak?
Ne legyünk nevetségesek!
Ez maga lenne a forradalom.

Ti mind egyéniségek vagytok!
Ti mind különbözőek vagytok!
Mindent magatoknak kell megoldanotok!
Nektek önállóan kell gondolkoznotok!
Nem kell követnetek engem!
Nektek nem kell követni senkit sem!
…de talán a Boldogok a sajtkészítők blogot a facebookon mégis…