Volt egy álmom. Megjegyzem sokkal szebb, mint Martin Luther Kingé. Amikor ugyanis hónapokkal ezelőtt kirobbant a vita, abban bíztam, hogy a jövevényekkel kapcsolatos disputa az európai identitás tisztázásához is elvezet. Abban hittem, hogy elmondjuk majd egymásnak, kinek miért fontos Európa, kinek, mint jelent az európai kultúra, ki mit vár a jövevényektől, hogyan kellene beilleszkedniük, vagy éppen azt, miért nem lesznek itt jó helyen, miért és miben különbözik az ő kultúrájuk a miénktől. A migrációs nyomás alkalmas lett volna arra, hogy megerősítse az európai kulturális koiné egységéről vallott azonosságtudatunk foszlányait, sőt talán még ara is, hogy létrehozzon egy valóban erős, tartalmas, büszke örömmel vállalható európai identitást.


Ami meglepő és, ami nem
Hetek, sőt hónapok óta fokozódó csodálkozással követem a jövevények ügyében zajló európai rögeszmecserét. A hazai és külföldi sajtóban megjelenő vádaskodások, a tüntetéseken elhangzó szavak, a kormányok intézkedéseivel kapcsolatos kritikák és magyarázatok hatására azonban csodálkozásom disztópikus felismeréssé jegecesedett.  
Mert azon senki – bár én képes volnék erre is – nem lepődik meg, hogy a politikus a maguk politikai pecsenyéjét kívánják megsütni az indulatok lángjánál. Azon sem hökkenünk meg, hogy a nyilvánosság elé bugyborgó kávéházi, sőt kocsmai vélemények olyan sarkosak és olyan hülyék, mint amilyenek hangoztatóik. Mi több – amióta elolvastam Vargas Josa rettenetesen rossz könyvét a Látványcivilizációról – azt is tudom, hogy a nagy ember, a híres író, vagy mit tudom én, jeles zongoraművész, aki a maga tehetségének világában zseniális alkotó, az a hétköznapok problémáiról éppen olyan lapos közhelyeket bír elénköklendezni, mint akármelyik jól tájékozott taxisofőr. Az, aki minisztériumi embereket is szokott szállítani…
Szóval mindez még csak csodálkozásra sem érdemes. De még az sem, hogy a jövevények kérdése milyen élesen vágja ketté a magyar – no meg az európai – közvéleményt. Hogy migránsbarát hazaárulók és az európai kultúra védelmezői, vagy, ha úgy tetszik, az emberbarát menekültsegítők és a fajvédő hitleristák között kibékíthetetlen az ellentét feszül, s ez a feszültség magával sodorja a kontinens minden lakóját, hogy mindkét oldal igyekszik élet halál kérdésévé tenni a problémát, s a maga megoldási javaslatait az élet, ellenfeleit a halál oldalára állítani, nos, az sem meglepő.
A meglepő az, ami mindebből hiányzik.


Érvek és indulatok
Volt egy álmom. Megjegyzem sokkal szebb, mint Martin Luther Kingé. Amikor ugyanis hónapokkal ezelőtt kirobbant a vita, abban bíztam, hogy a jövevényekkel kapcsolatos disputa az európai identitás tisztázásához is elvezet. Abban hittem, hogy elmondjuk majd egymásnak, kinek miért fontos Európa, kinek, mint jelent az európai kultúra, ki mit vár a jövevényektől, hogyan kellene beilleszkedniük, vagy éppen azt, miért nem lesznek itt jó helyen, miért és miben különbözik az ő kultúrájuk a miénktől. A migrációs nyomás alkalmas lett volna arra, hogy megerősítse az európai kulturális koiné egységéről vallott azonosságtudatunk foszlányait, sőt talán még ara is, hogy létrehozzon egy valóban erős, tartalmas, büszke örömmel vállalható európai identitást.
Ehelyett azonban a befogadás pártján állók olyasféle idétlen emocionális indulatokkal lendülnek vitába, ami eleve alkalmatlan megvitatásra. Érveik, ha vannak, körülbelül annyit tartalmaznak, hogy meg kell mentenünk a bajban levőket, be kell fogadnunk az életüket mentőket, a legtöbb, ami az én kérdésem, az európai kultúra dolgában felmerül, az annyi, hogy keresztényi kötelességünk a segítségnyújtás.
Újabban – amióta a magyar kerítés megépült és hatékonynak bizonyult – a migránsbarátok politikai marketing-logikát is felfedezni vélnek az ellenoldalon. Úgy látják, azt hangoztatják, hogy Orbán Viktor valamiféle európai, mi több világpolitikai szerepre tör, s ezért foglalt el a mainstreammel, s Európa jelenleg (még) vezető politikusával homlok egyenest ellenkező pozíciót. Így ugyanis – tartják a migránsbarátok – Orbán az európai ellenzék vezérévé válhat, s ellenzékből akár ügydöntő szerepbe is kerülhet.
Ellenfeleiket ők gonosz fasisztáknak tartják, olyasféle keretlegényeknek, akik lelkiismeretfurdalás nélkül volnának képesek végignézni gyermekek, öregek, kiszolgáltatott szerencsétlenek haláltusáját.
Most abba ne menjünk bele, hogy amúgy igazuk van-e vagy nincs, nézzük inkább a másik oldal, nem kevésbé szánalmas érveit.
A határok védelmezői elsősorban a rend igényére hivatkoznak. Tessék betartani a szabályokat, aztán majd beszélgetünk, mondják. Migránsellenes indulataik persze éppen olyan zsigeriek, mint a filantrópoké, csak ők az európai kultúrát féltik az iszlámtól. És ezen a ponton leginkább a keresztény gyökerekre hivatkoznak, esetleg életformánkat emlegetik, de, hogy miben is állna legalább nagy vonalakban ez az európai kultúra és életforma, arról nemigen hallani.
Az elmúlt hónapokban ezen az oldalon is kijegecesedett egy új érvcsoport, amely szerint a baloldal nemzetellenes, nemzetállam-ellenes áskálódása áll a befogadás-párti elkötelezettség mögött.  
Ellenfeleik szerintük felelőtlen hippik, akik képtelenek felfogni, hogy mit okoznának, ha valóban Európa keblére ölelnék az egész világot.
E bejegyzés témája szempontjából ez alkalommal is mellékes, hogy a menekült-ellenes érvek igazak vagy nem, nézzük inkább meg azt, hogy mi hiányzik ezekből az felvetésekből.


Eszmék és rítusok
A tragikus az, hogy ezekből a vitákból éppen az marad ki, ami miatt jó európainak lenni: a reneszánsz, a felvilágosodás, a világháború utáni jóléti fordulat, és a vele járó társadalmi liberalizálódás, s természetesen ennek a sokszáz esztendős lenyűgöző felvilágosodás-történetnek minden nagyszerű eredménye. Nem hangzik el sem itt sem ott, hogy Európa az egyház és az állam szétválasztását jelenti, a hit magánügy voltát jelenti, sőt a racionalitásnak a hit felett aratott diadalát jelenti. Nem hangzik el, hogy nemzeti torzsalkodásaink ellenére Európa mégiscsak nemzetek, s velük az állami intézményrendszerek kontinense, s nem csak, hogy elveti, el is feledte már, s el sem tűrheti a törzsi, nemzetségi hagyományokat. Nem beszél senki arról, hogy az európaiak és a migránsok viszonyában a törvény előtti egyenlőség, az emberi egyenjogúság áll szemben egy hierarchikus szerveződésű kultúrával. Nem szerepel az érvek között, hogy az élet és az emberi méltóság tisztelete nálunk megelőzi az egyívásúak összetartozását. Nem érv, a tudomány és technika jelentőségének felismerése, az ésszerű felelős döntés súlyának előtérbe helyezése, az érzelmek és indulatok kontrolljának elvárása. Nem vitaalap az európaiak igénye más kultúrák megismerésére, sőt annak belátása, hogy az eltérő hagyomány, az eltérő gondolkodás áldásos hatással lehet ránk, de a maga kultúrájába bezárkózó rögeszme csak párhuzamos társadalmakat, gettókat eredményez. S nem utolsó sorban sajnálatosan nem merül föl az egyéni és közösségi szabadság eszméihez való ragaszkodásunk igénye sem akkor, amikor azt mérlegeljük, vajon hogyan tudnánk együtt élni olyanokkal, akiknek ez a szabadság sem a lelkükben, sem a viszonyaikban nincs jelen.  
Európaiságunk sarokpontjai, a maguk lényeges konkrétságában még csak véletlenül sem keverednek bele a bevándorlókkal kapcsolatos polémiába. A migránsbarátok nyilván azért kerülik e kérdéseket, mert európai értékvilágunk szembeállítása az arab kultúra értékpreferenciáival olyan kérdéseket vetne föl, amelyekre a legegyszerűbb és legvilágosabb válaszokat éppen a befogadás ellenzői tudnák megadni. A határok lezárása mellett érvelők viszont, lássuk be, nem nagyon kedvelik a felvilágosodás, még kevésbé a jóléti liberalizmus hagyományait, s még akkor sem emlegetik az európai kultúrtörténet legfontosabb vívmányait, amikor azoknak a szellemében cselekszenek.
Ám, hadd hívjam fel olvasóim figyelmét arra, hogy amennyiben a reneszánsz, a felvilágosodás, a szabadszellemű Európa nagy és nemes eszméi kikopnak a közbeszédből, akkor előbb-utóbb kivesznek hétköznapi cselekvéseinkből is. Márpedig a felvilágosodás hosszú és széles folyamatának eredményeit elvesztő Európa számára iszlám és kereszténység csak a rítusbeli különbséget jelent.

Ti mind egyéniségek vagytok!
Ti mind különbözőek vagytok!
Mindent magatoknak kell megoldanotok!
Nektek önállóan kell gondolkoznotok!
Nem kell követnetek engem!
Nektek nem kell követni senkit sem!
…de talán a Boldogok a sajtkészítők blogot a facebookon mégis…